Amolyan, pályakezdő sofőrként, annak idején sikerült elcsípnem, egy zsírosabb fuvar járatot, melynek az egyik végállomása Galati volt! Ide szállítottunk peridokkal (hosszú vastag csövön, az árú méretének megfelelően, állítható hosszúságú,után futó tengely) vasárut a hajógyárba.
Lévén több gyakorlatom, mint tapasztalatom, itt kellett rájönnöm, hogy nem csak mechanikából áll a világ. Nem csak a fizikának vannak törvényei, hanem a közösségeknek is!
Történt ugyan is, mivel kötetlen munkaidőben dolgoztam, hogy bementem ebédelni a dokkmunkások menzájára. Ez megszokott dolog volt, hiszen máshol nem volt mit enni. Igen ám, de a munkásoknak megszabott ideje volt az étkeztetésre, amit én figyelmen kívül hagytam, nem tudván róla! ..és én úgy éreztem, hogy eljött az időm egy kis üzemanyag feltöltésre. No, meg aztán, hogy jusson a sűrűjéből is!
Bemegyek, hát nincs senki. Leülök, természetesen a kiszolgáló ablak legközelebbi asztalához, hogy ne szaladgáljon messzire a pincér. De én, nem tudtam, hogy ebből már volt konfliktus, a sofőrök és a dokkmunkások között! Ám a tettem, abszolút kihívás volt a munkások részére. Nem is hagyták szó nélkül!
Ugyan is, mivel megadott időben ebédelhetek, az volt a szokás hogy nekik volt elsőbbségük e téren, arról nem is beszélve, hogy számukra volt működtetve ez a kantin. De, minket, sofőröket is kiszolgáltak mellékesen.
Javában kanalazom a krumplilevest, mikor odajön egy nagy melák, és rám borítja az asztallal együtt. Így, próbálván megértetni velem, a nyelvi különbségünk ellenére, hova tartozásom. Az ilyen baráti közeledésre, mit válaszolhat az ember? Ösztönösen elkapva a vizes kancsót, azonnal fejbe kólintottam, amit a többiek is igen csak rossznéven vettek. Nekiálltunk megtárgyalni a történteket, ki székkel, ki kancsókkal, meg ami még akadt az ilyen, értelmes emberek kezében.
Szorult helyzetbe kerültem, mert többen voltak, mint én egyedül! Ezért, egy könnyebb fajsúlyú vitapartnert, magam elé kapva, osztottam az áldást a fedezékéből.
Nem vagyok büszke rá, de abban az időkben igen csak ki voltuk képezve kocsmai verekedésből, no meg a nemzeti hovatartozásunk is szükségesé tette.
Ennek ellenére sikerült olyan horzsolásokat szereznem, hogy kitámasztott szemhéjjal hesszeltem hazafelé az utat. A kinevezett pajzsomon is, piszkosul meglátszott, a nemzetének ellenszenve. Neki aznap, már dolgozni sem kellett, úgy helyben hagyták a rokonai.
Később, beszálltak a bukaresti sofőrök is a vitába, nagy szerencsémre, pontot téve néhány pihentebb pofonnal az ügy végére és megszabadítva engem a további „horzsolásoktól”! Természetesen, nem nemzeti jellegű volt itt az indíték, de az ember hajlamos azzá értékelni, amúgy cigányosan, ha idegenben van.
Összekaptuk magunkat, és mire a rendőrség kijött a dokkmunkásokra hagytuk a számla rendezését. Így alakulgatott lassan, helyzetfelismerésem azon körülmények között. De, mivel nem voltam egy elveszett gyerek, egész jó hírem lett a „hosszú kurszások” (távolsági járat) között, számtalan hasonló galibán átlábalva!