Pályafutásom során, mindig télen voltak a legnagyobb megpróbáltatások, működésünket illetően.
Egy alkalommal, Tulcsáról kellet koncentrált mustot hozni Váradra. Szerződésünk, nem lévén! Halaszthatatlanul! Amennyit elhozunk, annyival maradunk!
Ezen a vonalon nagy a távolság és bizonytalan az időjárás is ami erősen befolyásolja a szállítást, nem beszélve a must, instabilitásáról , mivelhogy fajsúlyánál fogva nem lehetett teljesen feltölteni a tartályt, így viszont mozgást biztosítottunk a tömegének, ami előre hátra löttyenve, igen csak próbára tette a meghajtó egységet.
Az én kocsim is fel volt készítve tőlem telhető legjobban a szélsőséges romániai útviszonyokra, és változatos időjárásra.
A kuplong tárcsa 1500 buldózer tárcsára cseréltem / itt nincs rugózás/ de érzéssel indulva elfogatható volt, viszont strapa bíróbb, A kipufogó dob, két irányba nyomta a forró gázt az üzemanyag tankok felé, így biztosítva a gázolaj folyékonyságát. De nem akarom ezzel untatni az esetleges olvasókat, hiszen az ilyen infók, csak a szakiknak mondana valamit.
Az időjárás jelzések alapján, volt 24 órám, hogy leérjek Tulcsára, utána kemény havazással kell számolnom.
A fülkében, juhászbunda, oldalszalonna, hagyma, sajt, konzervek, 2 kenyér, mobil konyha (egy gázolajjal működő petróleumfőző lámpa /saját újítás/ )
Elindultam! Mínusz 12° volt, és száraz kemény hideg. Egy eredeti magyar RÁBA motor durozsolt alattam. Bíztam benne, jobban, mint román kilátásaimban. Este 9- körül értem le Tulcsára, még éjjel hozzáfogtak a rakodáshoz, én addig ettem, meg aludtam amennyit lehetet. Néha bemelegítettem a motort, hogy ne érjen meglepetés és elfagyjon valamelyik rendszer, a fékeket és feltöltöttem szesszel. Reggel 4-re már meg is voltam rakva. /tudni kell, hogy ez az anyag, csak valamivel fluidabb a méznél és legalább olyan nehéz/
De ez alkalommal a meteorológusok sem hazudtak, mire a papírokat megcsináltam, már nem látszott az aszfalt színe. Ilyen súllyal, ennek a kocsinak (18 t ) a méteres hó sem akadály.
Úgy csináltam, mintha bátor lennék és elindultam, nyugatnak, mert olyan fehérség volt, hogy csak így tájékozódhattam. Ha a hegyekbe felérek, ott már tisztítják az utat, nyert ügyem van, gondoltam én! Hiszen alig250 km-re vannak tőlem. Délután 16- kor már Hírsovát is elhagytam, de még mindig volt vagy150 kmhátra, vagy is az egész Bárágán, a szél is erősebben kezdett fújni a változatosság kedvéért, formás kis torlaszokat alkotva előttem keresztbe. Nagy „örömömre” sötétedni kezdett, részben az utánpótlás felhői miatt, meg mintha az idő nem lett volna arányban a sebességemmel!
Senki az úton nem volt, rajtam és Holle anyón kívül, de vele sem tudtam szót érteni, lévén, hogy nem beszélte a nyelvem. Megálltam! Fel raktam a láncokat! Ismét, neki a hófúvásoknak!
Rájöttem, ha harmonikus sebességet tartok a löttyenő anyaggal a tartályban, mikor bemegyek a hófúvásba, akkor az szinte, hátulról seggbe rúg, hogy keresztül esek rajta. Ezt kihasználva, és imádkozva, hogy kibírja a kuplung, lassan és bizonytalanul este 10- körül értem a hegyekbe / Izvorul Rece/ Itt részletre aludtam vagy 8 órát, mert időnként bemelegítettem a motort, nehogy meglepetés érjen az esetleges lefagyással.
Innen már civilizáltabb területeken kellett haladnom és a hó is viszonylag elviselhető volt, de annak ellenére, hogy korán indultam csak késő este értem Váradra.
Azért visszatekintve: gyönyörű volt! Pedig nincs nagyra értékelve ez a szakma, de itt lemérheted magad, hogy mennyit érsz valójában?! Igaz nem honorálták az értékességünket, de nem is voltunk rászorulva. Egy közmondás: Van, jó ember, és rossz ember, meg sofőr! :))) hát így megyünk az úr színe elé! :-)))
