A "csitári hegyek alatt..."

" A csitári hegyek alatt..." 2013-02-16 15:53:44
szombat
 
  Szülőfalum! Csatár. Ezen a földrajzi ponton kapcsolódtam először a földi létemhez. Előre nem láthatóan, nem határozhattam meg sorsomat s családomat. Viszont megadatott nekem, hogy alakíthassak rajta. Tőlem telhetően meg tettem, amit lehetett, némi anyai segítséggel
E falucska, Váradtól északra terül el, dimbes-dombos de, hangulatos vidéken. Kevéske túlzással, ezért nevezik Hegyköz-Csatárnak, meg, az itt lefolytatott csatározások miatt is, a történelem folyamán. Melyeket én rokonaimtól, csak hallomásból ismerek..
A lakosok összessége, amolyan vad magyar, kik, bicskával vagy késsel a csizmaszárba járnak a bálba szórakozni. Gondolom, ez ízlés dolga meg az elszigeteltségé. Igaz vannak a környéken, hasonló falvak, mint Pályi, Újlak, de a bicskázásról Csatár volt a híres.
Szerencsémre, korán elkerültem innen, és nem kellett magamévá tenni a szokásaikat.
Melyeket, úgy fejeztek ki, hogy földben mérték az emberi értékeket és bicskával a vélt igazságot. Ez a mentalitás mai napig fennáll, és a (viszonylag!) gazdagabbja lenézi az anyagilag szegényeket. Ez a családomon belül is így működött, amit én nem tudtam és nem is akartam elfogadni.
Lévén, hogy apám felelőtlen magatartása következtében felbomlott a családunk egysége! Én, Édesanyámmal és nővéremmel, új életteret kellett találnunk magunknak, hamar megfeledkeztem szülőfalum, számomra hátrányos helyzetéről. Anyám a válás után sem tiltott el apámtól, mondván, győződjek meg a saját szememmel apám emberségéről. Sikerült! Tizennégy éves korom után, szóba sem álltam vele. De ne csak a rosszra emlékezzem, mert voltak ott rendes családapák is, akiknek gondjuk volt a családjukra..
A fent említett alkalmak voltak, mikor nyári szünetben ,,haza"látogattam. Nyolc- kilenc évesen, újdonság volt számomra a falu, az állatok, a mezőgazdasági munkák stb. Még egy hasonló korú kis barátom is akadt, (Marjai Jóska) akivel sokat kalandoztunk együtt a környéken, beavatva engem a tudnivalókba. Közel laktunk egymáshoz. Ő a templom mögött, én meg a Varga domb tetején, velünk szemben Mészárosék, két kislánnyal és egy öcsikével. Tehát meg volt a társaság a boldog nyaraláshoz. Megemlíthetném még, Sztankovics Sanyi bácsiékat, (Dorsonckiék mellett) akik valami rokonok voltak, de nem ettől volt kedves a számomra, hanem, hogy két gyönyörű lovat is tartott (Pejkó és a Csillag) ezeket, a lovakat én nagyon szívesen gondoztam, bár nem volt rá szükség!
Apámnál is volt egy ló, bérben tartva, (Baba) amelyiken lovagolni tanultam. Ez egy kiöregedett versenyló volt, valami adó végrehajtó terepen használta, ha éppen ott tartózkodott.
Legeltetni hajnalba mentünk Jóskával meg a többi hasonló suhanccal, (a Rókásra) hogy mire dolgozni kell menni, szedjék meg magukat az állatok. Akármilyen meleg nyár volt, korra reggel hűvösen csípett a harmat egy szál ingen és klott gatyán keresztül. Ezért, első dolgunk volt figyelni a teheneket, hogy melyik pottyant egy kis cipőre valót. Ugyan is a meleg trágyába csomagoltuk a lábunkat, az hamar rászáradt és cipőként szuperált. (ott mindenki mezítláb volt!) Majd felfeküdtünk egy lóra vagy tehénre, így melegítve magunkat s egyben őket is.
Egy alkalommal, apám tarlóhántásra készült. A szekér elő volt készítve rajta az eszközök (eke, taliga) , viszont valamilyen adóügyben be kellett mennie másnap, Váradra. Értesítve meg késő délután volt. Akkora már tudtam ekével, ekekapával, dolgozni, ezért elhatároztam, hogy mire haza jön, én majd elvégzem a munkát. Reggel befogtam és elmentem nagy fütyörészve a Hegy alá ahol a földünk volt. A szekérről le tudtam lökni az ekét, a munkát is elvégeztem, de nem bírtam visszapakolni a szekérre. Bár, tizenhárom éves létemre, jól megtermett fiúcska voltam, de ez meghaladta az erőmet. A határba meg nem hagyhatom! - Utána kötöttem a taligát a szekérnek az ekét, meg csúsztatóra borítottam és hazaballagtunk a tehenekkel. A faluban csodálkoztak egy kicsit, meg mosolyogtak a műszaki megoldáson, de elfogadták a kreatív ötletemet. 
Apám rendkívül büszke volt rám, mikor visszahallotta a történteket, és mint a nagy fiát, elvitt a kocsmába, bezsebelvén ott a vállveregető dicséreteket a talpra esett fiáért. 
Míg nem, az egyik gazda feltette a szokásos gyermeknek való kérdést. Mi leszel, ha nagy leszel? - Mondom, hogy pilóta! - Aztán az öregedet felviszed é? -kérdi. Miért ne vinném?- felelem. Csak azért- mondja ő- hogy ha jó magasan vagytok, akkor ejtőernyő nélkül dobd ki, mert megérdemli! Gyerek fejjel nem igazán értettem, még nehezteltem is akkor, de később rájöttem, hogy mekkora becsülete lehet az én apámnak ebben a faluban?!
Az ilyen kis történetek meghatározták viszonyomat a szülőfalummal. Ezért, a továbbiakban sem igen érdeklődtem a falubeliek iránt. Pedig felnőtt fejjel többször megfordultam a környéken, rejtve tartva a kilétemet. Szégyelltem az apámat!

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2018. október 4. Szerkesztette: Sztankovics István
Nézettség: 91


   


Tetszik