A Télapó.

 

                         A Télapó

 

A karácsonyi hagyományok mindig nyomot hagynak egy kisgyerek lelkében valamilyen formában.

  Így volt ez, egy kedves barátom családjában is, ahol ikerfiúkkal lepte meg őket a természet.

 Mindez a bolsevik felfogású érában történt, Erdélyben!

A gyerekek olyan 6 éves formák lehetek. Az édesanyjuk keresztény gondolkodású lévén, a Jézuska legendákkal traktálta őket, ellentétben az apjukkal, aki úgy döntött, hogy csak is az igazat mondja nekik. De, mi az igazság?

   Eljött az év végi karácsonyi hajcihő. A család elég jó anyagi körülmények jóvoltából, megvették az ajándékokat és a gyerekek meg is kapták azt, az időzítésnek megfelelően. Mindenből kettőt, hogy vita ne legyen, az apjuk kísérő szövegével, hogy ezt azért kapják a szülőktől, mert jók voltak és rendesen viselkedtek. Az anyuka, a Jézuskára hivatkozva hálálkodott, hogy lehetővé tette a sok ajándék megvásárlásának a lehetőségét. A gyerekek kis fejében kavaroghattak a gondolatok, hogy ki?..miért?..mennyiért? de, kibékültek az eredménnyel.

    Az iskolában viszont Télapó kultusz lévén, felmerült a kérdés, hogy neki mi a funkciója a folyamatban?

Apa majd elmondja! – felkiáltással – feltették a kérdést!

 Az apuka emígyen próbálta megmagyarázni a lehetetlent: ( bolsi felfogás szerint!) „Az úgy van, hogy minden gyerek egyforma és ezért ugyan annyi ajándékot kell, hogy kapjanak. Jön a Télapó és szétosztja, akinek sok van, onnan elvesz, és akinek kevesebb annak odaadja”. A két gyereknek együttesen igen csak sok lehetett, mert úgy döntöttek, hogy arra vigyázni kell!

  A fenyőfa és az ajándékok az úgynevezett nagyszobában voltak, lévén ott hűvösebb és sötétebb is, áram és fűtés hiányában. (Ne feledjük! A takarékosság jegyében épült a kommunizmus!) :))

     Eljött a vacsora ideje! A két gyerek sehol. Az apuka, gondolván, hogy a játékokkal játszanak, keresni indult a nagyszobába, és mikor betoppan, vonalzóval, műanyag kardal, nekirontanak a leszármazottjai, hogy: „Te büdös Télapó, innen aztán nem viszel el semmit!..mert mi nem a te bandádhoz tartozunk!” Ők is várták a Télapót, a maguk módján.

  Később sikeresen elhagyták Európát, ma Kanadában élnek. Kíváncsi lennék, vajon milyen útravalót adott a két iker az utódoknak ez ügyben.?

Szerkesztés dátuma: péntek, 2018. október 5. Szerkesztette: Sztankovics István
Nézettség: 106


   


Tetszik