Megemlékezés!
vasárnap, 2011. június 26. 12:38
Említettem már, hogy egy vegyi alakulatnál rendeztem le a katonaság rám eső részét. Az ilyen alakulatok voltak a legfölöslegesebb formái a katonaságnak, tanulni kellett, de semmi hasznát nem vehettük, mert a fő tudni való az volt, hogy ha meglátjuk a gomba felhőt, (atomrobbanás.) igyekezzünk elásni magunkat, mert nem marad senki, aki eltemessen! (maga az oktató mondta) Mérgekkel, meg jobb, ha nem is találkozunk, mert 2”belül hatnak (pl.Iperit,Foszgén, Szarin stb.) de nem akarok katonai titkokat elárulni, nem ez ügyben írogatok.
A vegyi raktárak körbe voltak kerítve egy magas földgáttal, szinte csak a teteje látszott ki belőle. Ezeket fegyveres őr vigyázta éjjel, nappal (santinela) akinek korlátlan hatalma volt, szolgálati ideje alatt, fegyverhasználathoz. Természetesen éles lőszerrel ellátva!
Nem jött oda a fene sem a madarakon kívül, meg különben is még egy külső őrség is volt a kaszárnya körül, de ez volt a rendje a dolognak.
Ahhoz, hogy kényelmesebbé tegyük amúgy is lusta életünket, mikor ide voltunk beosztva igen csak elszenderedtünk az árnyékban valamelyik fal tövében. Messziről lehetett látni távcsővel bennünket, hogy a helyünkön vagyunk é?
Itt karabéllyal teljesítettük a szolgálatot! ( szuronyos , hosszú puska.) A szuronyt a földbe szúrva , valamint a rohamkést, keresztbe téve, ráakasztottuk a mantát (katona köpeny) fölé a bonetát és messziről már is úgy nézett ki mintha mi állnánk ott. Mi pedig békésen vártuk a katonaság végét, valamelyik fal árnyékában, mint már említettem.
Volt a kompániánál egy fontoskodó, izgága kapitány, aki mindenképpen hivatásos katonát akart faragni belőlünk akaratunk ellenére, ráadásul ingyért, ami nem felelt meg a mi elképzelésünknek.
Persze, hogy kiszúrta a távcsővel, hogy nagyon mozdulatlan az őrszem! Ilyenkor oda lopódzott és kivette a zárdugattyút a fegyverből (Ezen alkatrész nélkül, használhatatlan a fegyver, legfeljebb csak, mint bunkós bot!) Végig járta az őrszemeket, ahol lehetett, elvette azt a bizonyos alkatrészt, majd nagy zajjal visszajött de gárdaparancsnok nélkül, és jelszót sem használt, mert az meg titkos volt. Csak a gárdán( helyörség) belül ismerhették, és különben is 3 óránként változik. De tudva, hogy nála van a zárdugattyú, biztonságban érezte magát és az illető őrt hadbíróság elé állította, minden nehézség nélkül. Volt már rá több példa!
Egy alkalommal igen kemény gyerekkel állt szemben, aki otthon is sok családi problémával küzdött, és igen csak el volt keseredve. Nem alhatott mélyen, mert észre vette, hogy kivették az alkatrészt! Átment gyorsan a másik őrszemhez és kölcsön vette tőle a zárdugattyút, majd várta a kapitányt, mert tudva levő volt, hogy jönni fog. Jött is, kis idő múlva! Rászólt, hogy- Állj! – közben csőre töltötte a fegyvert. A kapitány meglepődött a fegyver jellegzetes hangjától de nem akarta elhinni, hogy mi történik, gondolom, azt képzelte, hogy imitálja a hasonló zajt, és így akarja megállítani.
A srác, még egyszer rászólt, hogy – Állj! És elsütötte a fegyvert közvetlen közelről! Akkora lyuk lett a kapitány hátán, mint egy sárgadinnye. Azt a mai napig nem tudom, hogy megállt é a kapitány vagy nem de csak ketten voltak, a helyszínen. Ki tudhatja? Utána visszahozta az alkatrészt, valamint visszavette a saját zárdugattyúját. Így mindenki boldog volt! ( a kapitányt kivéve!)
Még szabadságot is kapott érte, ami végül is az életébe került, mert mikor haza ért, mással találta a feleségét. (biztos volt előzménye is a dolognak, csak én arról nem tudok.) Tehát, mikor visszajött, rá egy hétre, géppisztollyal, több tárral, és gránátokkal, megszökött, hogy bosszút álljon az ellenségein, vagy is, akiket annak vélt. A katonai rendőrség tűzharcban megölte. Nem juthatott el hazáig! Somlyói gyerek volt. Nyugodjon békében!
