Ünnepelünk

szerda, 2011. június 1. 14:54

Díszlépés!
A Nagy mostoha hazám, mindig szívesen megemlékezett, arról a nem mindennapi eseményről mikor is a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította önállósága alól, és alávethette magát, a szovjet hatalomnak.
Ez az esemény számomra olyan régen volt, hogy éppen akkortájt születtem, sok közöm nem volt a dologhoz és azóta sem politizálok.
Elég nekem a saját gondjaimat megoldani, nemhogy még a világ baját is a nyakamba vegyem. Erre vannak kiképezve a politikusok, akiktől úgy sem lehet megszabadulni.
Egyszóval ez a léha társaság, népi vezetőnek kiáltván ki magát, fejükbe vették vagy verték, hogy díszgárdát vonultat fel e dicső ünnep alkalmából, ami aug. 23. volt, abban a helyi időzónában ahol éppen felszabadultak!
Igen ám, de oda szebb száll legények, kellettek volna, mit a 160 cm-es oltyán baka, aki szívesen ment volna, de nem hívták. Talán csak nem szégyenkeznek velük, mikor van itt jól megtermett székely magyar, emberanyag is. Ezekkel, lehet ám feszíteni a szovjet elvtársak előtt! 180 fölötti magyarok: voltunk vagy tízen, köztük magam is. Ezek a fiuk képezték a szakasz magját, és vetítettük a nagy román igazságot, hogy milyen szép szál katonának való legények teremnek a Kárpát medencében, vagy is Nagy Romániában! (Mert ,ha enyém a hatalom , enyém az igazság! / a dicsőséget, már meg sem említem/ – elvét vallották már akkor is) 
Én viszont, nagyon nem akartam román katona lenni, pláne nem hencegni is ezzel, meg a begyakorlás sem volt ínyemre. Kinek van kedve egész héten talpalni azért, hogy egy néhány tapló agyú ingyenélő örömét találja benne?
Különben sem tetszett a koreográfia, mert mi magyarok mentünk elől, és csökkentett magassági sorrendbe a többiek utánunk. Úgy is néztünk ki, mint a juhok esztena váltáskor!
Elől a málhás szamarak, mögöttük meg a nyáj. Én legalább is így láttam!
Első lépésként: kopaszra nyírtam a hajam! Megjegyzem akkor ez még nem volt divat! Sőt! Elitélendő volt, és csak büntetésből megengedett! Leszidtak!! - és levágták a többinek is! Nem kell hangsúlyoznom, mennyi ellenséget szereztem ezzel magamnak! 
Közvélemény nyomására kénytelen voltam végig csinálni a gyakorlatokat! De még volt egy rejtett tartalék adum !
Eljött a nagy nap, a” megmérettetés”! Ment minden, mit a karikáscsapás, döngetjük a talajt keményen a tribün előtt, s mikor elhangzik a parancs: Fegyvert vállról le! Tisztelegj!
Mit ad a magyarok Istene?..Nekem kiakad a géppisztoly szíjam, és a földre esik a fegyver.
Megálltam, hát csak nem hagyom ott? Leltárba van, a nevemen?! Nagy csörömpölés! A „birkák” meg csak jöttek, és jöttek! Volt ott olyan felfordulás, hogy a Don kanyarban sem különb!
Gondoltam magamban! Erre biztos fognak emlékezni a szovjet vendégek!
Hát emlékeztek is, közel voltam hozzá, hogy kicsapjanak, mint a gyereket az iskolából! De ekkora szerencsém azért mégsem volt. Sajnos! 
Hogy mi volt a büntetés?? Arra, már nem emlékszem ........!!

 

Szerkesztés dátuma: szerda, 2018. október 10. Szerkesztette: Sztankovics István
Nézettség: 95


   


Tetszik