S míly végtelen az útja,
öröklétű selymét csillagúton fonja.
Idő, tér önmaga leple,
Csak gondol, s elméje rabja,
Míg lelkét karon karolja a karma.
Indul s véget ér,
Bölcsőfától kopjafáig
ez a földi játszótér.
Őröl, ha örli,
Áld, ha áldja,
Ő Isten, s sátán patrónája.
Szűli, kit temetett,
Zúg a felleg vitorlája,
Ha kiterül a Tejút lavinája.
Csendes tüzek bőr dobjai,
Felszökkenő méla estben,
Konganak az öröklétű múló testnek.
