Tóth Ágnes
Régiségek
(Kocsma-mese)
A kocsma zsúfolásig megtelt, nagy volt a hangzavar, hatan is ültek egy asztalnál és sokan a söntésnél tolongtak, iszogattak, röhécseltek. Nem akarózott senkinek hazamenni, mert odakint szakadt az októberi eső. Az ablak bepárásodott, a sör savanyú szaga öszekeveredett a cigarettafüsttel, amit megkoronázott a rum aromája. A falon terpeszkedő poszterről a sörivó majom kárörvendően szemlélte az alkohol rabjait és a májcirózis leendő áldozatait.
Ám volt még valaki az ivóban, aki szintén leendő áldozatait kereste a sokaságban, és rendszerint meg is találta. Ő volt itt az egyetlen jól öltözött és ápolt férfi, aki konyakot ivott és azt is fizetett egy-egy kiszemelt alanyának, sőt amerikai cigarettával is megkínálta őket. A férfi eredeti neve Alex volt, de mindenki csak Sakálnak hívta.
Nagyon értett az antik dolgokhoz. Régi könyvekhez, bútorokhoz, festményekhez, szőnyegekhez és porcelánokhoz is, mert értékük felismerését már gyerekkorában eltanulta a szomszéd Izsák bácsitól, akinek antik boltjában töltötte legtöbbször a szabadidejét, főleg a nyári szünidőket. Behunyt szemmel szívta magába a régi perzsák, bútorok, könyvek áporodott, dohos szagát, s megkopogtatva, pengetve egy-egy fémtárgyat, hallásra megmondta melyik az ezüst vagy az alpakka.. Az öreg pedig fiaként szerette és tanítgatta a fiút. Aztán egy napon Alex bezárva találta a boltot, a redőnyt csak akkor húzták fel, amikor elvitték a temetőbe az öreg Izsákot és rokonai kiürítették a boltját.
Később virágüzlet nyílt a kincses bolt helyén, ami cseppet sem érdekelte a fiút, aki később a könnyűipari szakiskolán sajátította el a lábbelikészítés csínját bínját. Alex agglegény maradt, elhunyt szülei szoba konyhás, udvari lakásában élt. Harminc éves korára unni kezdte a csiríz, a ragasztók, acetonok, meg a cserzett bőr szagát. Kényszeredetten indult naponta munkába, míg egy délben, amikor kibontotta az újságpapírba csomagolt uzsonnáját, észrevett egy apróhírdetést a lapban: „Régiségek eladók sürgősen.” És egy telefonszám is meg volt adva. Nagyon izgatott lett. Még aznap este felhívta a számot. Öreges, borízű hang recsegett a fülébe. Megegyeztek, hogy szombat délután találkoznak a Körös-parti kiskocsmában és megbeszélik a dolgot. Ekkor indult el a lavina. Alex ezentúl, akár volt hirdetés, akár nem, csak bement valamelyik kocsmába, ahol sok lecsúszott ember - egykor értelmiségi, kereskedő, művész – orvos ült iszogatva, és beszédbe elegyedett velük. Kedves mosolyával, finom modorával, magabiztos fellépésével és eleganciájával mindenkit levett a lábáról.
Egyedül tért be egy-egy ivóba, de hamarosan másodmagával jött ki, és együtt mentek az illető lakására, ahol ő felleltározta az értékesebb tárgyakat. Aztán az illető pénzzel, Alex meg az értékes portékával jött ki a házból és tértek be újra a kocsmába áldomást inni a jó üzletre.
Teltek az évek és Alex Sakállá változott. Egyre több és értékesebb antik tárgyra, arany-ezüst ékszerre, antik bútororra és festményre tette rá a kezét, mégpedig potom áron. Az áldozatok hamar felélték, és elitták a régiségeikért kapoott összeget, ő, pedig egyre gyarapodott. Már rég otthagyta a munkahelyét is, miért dolgozzon, amikor sétálgatva, iszogatva is flottul él. Hamarosan házat építtetett, drága autót vásárolt. Sofőrje, bejárőnője volt. Világra szóló bulikat rendezett. Utazgatott a nagyvilágban, a legszebb és legdrágább fiatal nőkkel szórakozott, és szórta a pénzt, ami egyszer csak elfogyott. Nyugdíj meg semmi. Kénytelen volt eladni a házat, majd a kocsit, melyeknek az ára nem tartott sokáig. Mikor már semmije sem maradt és nem volt hol lehajtsa a fejét, a Sakál elment a kocsmába és egy deci vodka mellett bejelentette hogy ő este felköti magát. Persze senki nem hitte el, pedig megtette.
