Tóth Ágnes
Ősz a Hargitán
(Fodor István fotójához)
Pipált az ősz és köhögött.
Pöfögtette a füstködöt,
mely odafent a Hargitán
kis karámokra ült lilán.
Magában meg csak nevetett,
hogy pipafüstjében tehenek
legelnek sárga füveket,
s nem látta, hogy a völgy ölén,
füstjét szabdalja már a fény.
Tóth Ágnes
Ködben
(Fodor István fotójához)
Elmosódott festmény a táj,
Ködben szaunázik az este.
Felveszi alakját a völgynek,
s élvezi, hogy képlékeny a teste.
Fák, házak, emberek, álmok
tűnnek el benne rendre.
A Hold sem találja udvarát,
Valahol madár sír kerengve
A várost keresik némán
a felágaskodó hegyek.
Holnapra talán meglelik,
ha kisüt a nap a Hargita felett.
Tóth Ágnes
Újévi ragyogás
(Fodor István fotójához)
Kavarog a hó apró flitterekben,
Mint ezüst kacagás, úgy ragyog.
Arany fény hintázik a fenyők ágán,
Ott nevetgélnek az angyalok.
Tóth Ágnes
Aszat a hóban
(Fofdor Istán fotójához)
Pár aszat ring a nagy puha télben.
Szárazan zörög a kóborló szélben.
Köröttük a rét hófehér dunna.
Futna mindegyik, futna ha tudna.
El a tavaszba, zöldellő rétre.
De ahhoz bizony, csizma is kéne.
Tóth Ágnes
Téli rozsda (téli kép kis házzal)
(Fodor István fotójához)
Nagy puha tél, szél sem zenél.
Ház előtt pár száraz levél.
Őszi emlék, ringó ágon.
Rozsda foltok fehér vásznon.
Tóth Ágnes
Lovas szekér
(Fodor István fotójához)
A Hagymás felett lenge felhő.
A felszántott föld tarka kendő.
Üget a ló e szép vidéken.
Föld illatában, hegy tövében.
Mintha ébenfából lenne,
szekeret húz, a gazda benne.
Kezében gyeplő, a fején sapka.
Az árut a piacon rég eladta.
Kabátja kék, nyugodt az arca
A lovat nem hajszolva hajtja
Úgy beleillenek a tájba,
mint Mercedes a város zajába.
