Több, mit két évtizede írok verseket. Spontánul jönnek, egy -egy kiváltott hatás vagy lelkiállapot következtében. A gondolataimat sokszor csak így tudom kifejezni. Lírai, epikus és szatírikus verseim hűen tükrözik környezetemet, fantázia és- lelki világomat

 

2011 -

szerda, 2011. november 30. 21:32 » Te
Tóth Ágnes
Városom

Mint kacér leány ha álmos
Nyújtózik lassan a város
Sok tornyán díszén ott ragad
Egy hangulat egy égdarab
Egy simogató mozdulat
Lábánál siet a duzzogó
Gátnak ütköző zöld folyó
Az utolsó busz elhalad
Ő elalszik a csend alatt
De tornyán díszén ott ragad
Egy hangulat egy égdarab
Egy mozdulatlan mozdulat

Nosztalgia

Látod, a táj már nem ugyanaz
Felverte testét a durva gaz
A kerítés széthullt, eldőlt részegen
Dudva közt fekszik bénán, félszegen

A kék színű ház is romokban hever
Kút mellett szomjazik egy rozsdás veder
A bolondos kecskék is messze járnak
Legelgetik az égi bodzafákat

Bozótba, maszlagba, fordult a határ
Sehol egy ember, egy állat, egy madár
Csak a szél ül fáradtan a szúette padon.
Sóhajt, s magát legyezgeti a forró napon.

Honvágy

Az erdő a házakba költözött
Szekrénynek, asztalnak
ágynak öltözött
Éjszakánként hallani, hogy
recseg, ropog, sóhajtozik egyre
Ilyenkor honvágya van s
álmában visszamegy a hegyre.

Tóth Ágnes
Ősz

Állok az esőben egyedül
Mosdik az ősz az ereszen
Valaki Vivaldit hegedül
S feljajdul bennem a szerelem

Falevelek mennek utolsó útra
Haldoklik a nyár a kertben
A természet részvétlen, hisz tudja
Az elmúlás benne volt a tervben

Árvizeket visznek komor felhők
Birkózik velük a Nap
Vadászok cserkészik az erdőt
Csörtetve menekül a vad

Én is futok, szívem ijedten verdes
Levelek hullnak rám zörögve
Látom, távolodik a kedves
Most hagy el engem örökre. . .

Valaki Vivaldit hegedül
Velem az ősz
Én mégis egyedül. . .


Ágak

már egyetlen levél sincs a fákon
ablakomon kinézve mintha rácson
át fürkészném az eget

a Hold kivilágított varjúfészek
a legfelső ágon ül s mint a részeg
úgy imbolyog a szélben

verset írok természetről, őszről
a szőlőskerti görbe hátú csőszről
ki mindig megkergetett

az esőről, mely áztatja a házat
s az eresz alján dézsában mos lábat
míg el nem merül benne

a ködről mi besurran a házba
átöleli a kályhát mintha fázna
s a csempéken kiizzad

a sövényről melyen dér csillog reggel
s aprócska cinkék pletykálnak jókedvvel
a nyárról ami elmúlt

mire benyit a hajnal a kertbe
belealszom a késő őszi versbe
s szerelemről álmodom

Varázs-szőnyeg

Kopott szőnyegen
hajléktalan feküdt,
mosolygott, álmában
házak felett repült.
kedd, 2015. január 20. 18:16
szépek ,szépek,szépek!
1 bejegyzés | 1 / 1 oldal