Több, mit két évtizede írok verseket. Spontánul jönnek, egy -egy kiváltott hatás vagy lelkiállapot következtében. A gondolataimat sokszor csak így tudom kifejezni. Lírai, epikus és szatírikus verseim hűen tükrözik környezetemet, fantázia és- lelki világomat
|
2011 -
szerda, 2011. november 30. 21:32 »
Te
Tóth Ágnes
Városom Mint kacér leány ha álmos Nyújtózik lassan a város Sok tornyán díszén ott ragad Egy hangulat egy égdarab Egy simogató mozdulat Lábánál siet a duzzogó Gátnak ütköző zöld folyó Az utolsó busz elhalad Ő elalszik a csend alatt De tornyán díszén ott ragad Egy hangulat egy égdarab Egy mozdulatlan mozdulat Nosztalgia Látod, a táj már nem ugyanaz Felverte testét a durva gaz A kerítés széthullt, eldőlt részegen Dudva közt fekszik bénán, félszegen A kék színű ház is romokban hever Kút mellett szomjazik egy rozsdás veder A bolondos kecskék is messze járnak Legelgetik az égi bodzafákat Bozótba, maszlagba, fordult a határ Sehol egy ember, egy állat, egy madár Csak a szél ül fáradtan a szúette padon. Sóhajt, s magát legyezgeti a forró napon. Honvágy Az erdő a házakba költözött Szekrénynek, asztalnak ágynak öltözött Éjszakánként hallani, hogy recseg, ropog, sóhajtozik egyre Ilyenkor honvágya van s álmában visszamegy a hegyre. Tóth Ágnes Ősz Állok az esőben egyedül Mosdik az ősz az ereszen Valaki Vivaldit hegedül S feljajdul bennem a szerelem Falevelek mennek utolsó útra Haldoklik a nyár a kertben A természet részvétlen, hisz tudja Az elmúlás benne volt a tervben Árvizeket visznek komor felhők Birkózik velük a Nap Vadászok cserkészik az erdőt Csörtetve menekül a vad Én is futok, szívem ijedten verdes Levelek hullnak rám zörögve Látom, távolodik a kedves Most hagy el engem örökre. . . Valaki Vivaldit hegedül Velem az ősz Én mégis egyedül. . . Ágak már egyetlen levél sincs a fákon ablakomon kinézve mintha rácson át fürkészném az eget a Hold kivilágított varjúfészek a legfelső ágon ül s mint a részeg úgy imbolyog a szélben verset írok természetről, őszről a szőlőskerti görbe hátú csőszről ki mindig megkergetett az esőről, mely áztatja a házat s az eresz alján dézsában mos lábat míg el nem merül benne a ködről mi besurran a házba átöleli a kályhát mintha fázna s a csempéken kiizzad a sövényről melyen dér csillog reggel s aprócska cinkék pletykálnak jókedvvel a nyárról ami elmúlt mire benyit a hajnal a kertbe belealszom a késő őszi versbe s szerelemről álmodom Varázs-szőnyeg Kopott szőnyegen hajléktalan feküdt, mosolygott, álmában házak felett repült.
|