|
Több, mit két évtizede írok verseket. Spontánul jönnek, egy -egy kiváltott hatás vagy lelkiállapot következtében. A gondolataimat sokszor csak így tudom kifejezni. Lírai, epikus és szatírikus verseim hűen tükrözik környezetemet, fantázia és- lelki világomat
|
2011 -
péntek, 2011. december 9. 11:02 »
Te
Tóth Ágnes
Nem kopog senki a vers falán anya vagy, hitves és kenyérkereső fáradt háziasszony meg tüzes szerető türelmes álca, női pojáca dróton rángatott fehércseléd S mert mindez természetes nem löknek köszönömöt feléd vásárolsz, számolsz, ápolsz vádolsz a lelked örökké nyugtalan s mert nem fér el benned hát kiönt a felgyűlt szó hangtalan és árad, egyre árad kényszerít keríts egy lapot hogy üvöltsd feketén a fehérbe vágyad mert ez a tiszta lap nem hagy ott és végre te vagy te –egy másik egy szabadabb egy boldogabb ki nem szül robotol éjszakázik lelke könnyű és kivirágzik szürke agyán a gondolat és szeretheted ki kell neked és felhajthatsz öt kupa bort és zenghet részeg éneked és rúghatod vígan a port s ha felnő merszed e jó boron lázadozhatsz egy pár soron sorsod ellen te balga nő nem kopog senki a vers falán hogy túl nagy bent a hajcihő lehetsz tündérszép lány vagy lottyatag szajha s apáca egy perc alatt állhatsz fejre vagy pőrére vetkőzhetsz az utca közepén s egy verslábbal megrúghatod a főnököd az ülepén írhatsz még olyan vers arcú váltót mellyel megváltod egyszer a világot s ha éned netán a Parnasszusra jutna nincs az az isten, ki onnan lerúgna de van egy kis ember, ki ha szólítja neved mindent félbehagysz, hogy öledbe vegyed és úgy ahogy vagy, sápadtra gyötörve megpróbálod átvinni egy boldogabb jövőbe
péntek, 2011. december 2. 11:31 »
Te
A város és az ünnep
a toronyházakon ünnepi reklám ragyog hideg van, fázom és fáradt vagyok a város elektronikai és mechanikai gépezet olyan, mint Isten kezében egy hatalmas acél ékezet amivel, ha eljön az időnk és ütni fog az óra úgy sújt le ránk, mint egy magánhangzóra autók, villamosok rohanó emberek bedarál lassan ez a betonrengeteg egy kapu alól fenyő és kalács illata száll és összefut máris a számban a nyál ó, az hófehér, harangzúgásos este fa alatt a jászolban Jézus kicsi teste békesség, szeretet gyertyafények tánca nagyszüleim arcának sok mosolygó ránca ágon aranydió, fényes aranyalma, terített asztalon sütemények halma fenyőillattal hintett szép csendes áhítat amint az ünnep szentsége mindent átitat. . . most mentő szirénáz, esik koldus rángatja kezem rohanok, számolok és azon jár az eszem milyen kifürkészhetetlen a pénznek (is) útja nyakunkon az ünnep s még nem tudom milyen karácsonyra futja. . . . .
|
||||||||||
