Tóth Ágnes
Levelek álma

Ó, mily szívtelen szerető az ősz,
lecsókolja a leveleket a fákról,
majd rozsdás kardjával hasogatja,
míg vérszínt gyöngyözve lángol
a sok szűz avar a fák alatt.
És zörögve sírnak mind,
izzadnak fanyar szagokat,
Elpihennek az anyaföld ölén,
S álmukban visszavarrják
az ágakra magukat.. . .

Őszi képregény

Sír október, halkan felzokogva,
vért hullat a csipkebogyókra,
felhőket sebez kardjával az ősz,
s anyám kertjében jócskán elidőz.

Csókolja a krizantém ajakát,
mint pártában maradt szűz nyakát
a megbódult szerelmes vénlegény,
s a kert akár egy őszi képregény.

Heveset dobban szíve a fáknak,
ára lesz minden dobbanásnak,
szél zörög át a száraz bozonton,
míg ellángol a Nap a horizonton.

Aztán színes gyöngyszemként lepereg,
s éjjel a kert ölén szendereg.
a sok elsárgult, barnult, rőt levél,
s reggel mind arra ébred, hogy fehér.

Tóth Ágnes
Halottak napjára
(Férjemhez)
Lent te vagy az elvillámlott élet,
Én fent a dörgésig még egy picit élek,
Ez a gyertyaláng neked fényemlék,
Vergődik a szélben, mintha csak én lennék,
Mintha már nem sírnék, mintha nem nevetnék,
Mintha a tavaszban hulló levél lennék.

Tóth Ágnes
TE
Ha megérinted a kidöntött fákat
Fészkeikre a madarak visszaszállnak
Kifésülöd hajamból a múltat
Sikongva a magasba hullnak
A folyót forrásához tereled vissza
Tisztuljon a szennyezett föld ha issza
Megtörve senki meg ne lásson
Jegenyeszobor vagy a tájon
Állsz szakadék szélén, magadra várva
S úgy mész keresztül, mintha a híd állna.

Tóth Ágnes
Levelek jajgatása

A folyó hátán gyenge fények,
Őszi oltáron hever sok levél,
Ugyanarra gondolunk tudom,
Mégis mindkettőnk másról beszél.
Magas homlokú kopaszodó dombok,
Lankáik vörösödők lágyak,
Fel-felvillanó ökörnyálcsillámok,
Mint eltitkolt elévült vágyak.
Levelek jajgatása talpad alatt,
Sebzetten távolodsz a szélben,
Állok dermedten mint göcsörtös akác,
Tüskéimet töröm le éppen.

Tóth Ágnes
Rózsabogár
(Zs. Belovai Mária fotójához)

A rózsabogár, tündöklő kis ékszer,
Smaragdként a mácsonya kontyába fészkel,
Zölden ragyog háta a borzos virágon,
Mintha azt suttogná: A haját imádom.

Tóth Ágnes
Anyám szép fényes madár

Anyám a drága már magasan jár
Tengerkék égen szép fényes madár
Gyémánt a szeme, ezüst a szárnya
Bárhova szállhat nincs sehol árnya

Felszáll a Napra, leszáll a földre
Válik arannyá, lesz fűnek zöldje
Sóhajom felszáll anyám lelkére
Piros madárrá válik estére

Trillázik tavasszal, dúdolgat nyáron
Megpihen ősszel egy csupasz ágon
Ráhull a télre, didergő tájra
Dalától olvad fák zúzmarája

Telnek a napok, múlnak az évek
Anyámnak magamról nem kell meséljek
Mint saját árnyékom, úgy követ engem,
Angyalként óvja a testem a lelkem.

Tóth Ágnes
Naplemente


Nézd, fényes pók a Nap,
Narancsszínű hálót sző az égen,
És fészket rak a naplemente
Az acat elnyílott kelyhében.

(Zsoldosné Belovai Marika fotójához)

Tóth Ágnes

Virágok közt
(Unokanővéremnek, Ashewille-be)

Látod, eső után minden felragyog,
A virágok itt mind földi csillagok.
Micsoda gyönyörű dús szirom világ,
Jó lehet köztük élni egész nyáron át.

És a kert is lélegzik, pompásan virul,
A hibiszkusz cserje kicsit elpirul,
A hortenzia dús feje bólogat,
A Bougainvillea széltől fogadja a bókokat.

Ő mediterrán szépség, trópusi dáma,
Messzire virít futó lila virága.
És a liliom, ó, mily sudár termet,
Az idén sok illatos virágot termett.

Angyaltrombiták harsognak bódító illatot,
Válladra borulva suttogják: - Itt vagyok,
Áthajolnak lágyan a fejed felett,
S a feljáró most mindenütt virággal fedett.

Piros, fehér, sárga, és rózsaszín csodák,
A virágokon viruló színes selyemruhák.
S Te ülsz a buja zöldben, dús illatok között,
Miket egykor palántaként a kezed öntözött.
A teraszon levelek suttognak, és esőcsepp dobol,
Lelkedben csodálat és békesség honol.

Tóth Ágnes
Aranykörök

arcod párás üvegre
rajzolt ábra
beleolvadt egy
novemberi tájba
csak szavad érintése
maradt örök
emlékeim taván
aranykörök

Tóth Ágnes

Nem szegem. . .

Van szavam és van szegem
De szavamat nem szegem
Nem leszek én szószegő
Álnok, hitvány szószevő
becstelen

Van kedvem és van szegem
De kedvemet nem szegem
Nem leszek én kedvszegő
Búbánattól szenvedő
deprimált

Van hitem és van szegem
De hitemet nem szegem
Hitszegő én nem leszek
Harminc pénzért nem veszek
Hamis csókot.

Van arcom és van pofám
Ábrázatom nem profán
Van képem és profilom
Mégsem hízik profiton
Fizimiskám