Több, mit két évtizede írok verseket. Spontánul jönnek, egy -egy kiváltott hatás vagy lelkiállapot következtében. A gondolataimat sokszor csak így tudom kifejezni. Lírai, epikus és szatírikus verseim hűen tükrözik környezetemet, fantázia és- lelki világomat
Archívum
|
szombat, 2012. január 28. 20:20 »
Te
Tóth Ágnes
Helyzetjelentés Hullik a vakolat, pereg a máz Reped a panel s a sok szürke ház Ablakszemében kigyúl a láz Gyűlik a szemét a kuka körül Szaga a kanyarban arcon törül Guberáns marcsa ennek örül Sarkon a kocsma sarkon a bár Öreg és fiatal mind ide jár Piál, hadovál, csodára vár Éjjel a kádakban csótány motoz Hajnalban villamos-konzervdoboz Zörög s szemedből álmot koboz Csörren a vekker is már akinek Most jó a munkanélkülinek Most jó a munkanélkülinek
péntek, 2011. december 9. 11:02 »
Te
Tóth Ágnes
Nem kopog senki a vers falán anya vagy, hitves és kenyérkereső fáradt háziasszony meg tüzes szerető türelmes álca, női pojáca dróton rángatott fehércseléd S mert mindez természetes nem löknek köszönömöt feléd vásárolsz, számolsz, ápolsz vádolsz a lelked örökké nyugtalan s mert nem fér el benned hát kiönt a felgyűlt szó hangtalan és árad, egyre árad kényszerít keríts egy lapot hogy üvöltsd feketén a fehérbe vágyad mert ez a tiszta lap nem hagy ott és végre te vagy te –egy másik egy szabadabb egy boldogabb ki nem szül robotol éjszakázik lelke könnyű és kivirágzik szürke agyán a gondolat és szeretheted ki kell neked és felhajthatsz öt kupa bort és zenghet részeg éneked és rúghatod vígan a port s ha felnő merszed e jó boron lázadozhatsz egy pár soron sorsod ellen te balga nő nem kopog senki a vers falán hogy túl nagy bent a hajcihő lehetsz tündérszép lány vagy lottyatag szajha s apáca egy perc alatt állhatsz fejre vagy pőrére vetkőzhetsz az utca közepén s egy verslábbal megrúghatod a főnököd az ülepén írhatsz még olyan vers arcú váltót mellyel megváltod egyszer a világot s ha éned netán a Parnasszusra jutna nincs az az isten, ki onnan lerúgna de van egy kis ember, ki ha szólítja neved mindent félbehagysz, hogy öledbe vegyed és úgy ahogy vagy, sápadtra gyötörve megpróbálod átvinni egy boldogabb jövőbe
péntek, 2011. december 2. 11:31 »
Te
A város és az ünnep
a toronyházakon ünnepi reklám ragyog hideg van, fázom és fáradt vagyok a város elektronikai és mechanikai gépezet olyan, mint Isten kezében egy hatalmas acél ékezet amivel, ha eljön az időnk és ütni fog az óra úgy sújt le ránk, mint egy magánhangzóra autók, villamosok rohanó emberek bedarál lassan ez a betonrengeteg egy kapu alól fenyő és kalács illata száll és összefut máris a számban a nyál ó, az hófehér, harangzúgásos este fa alatt a jászolban Jézus kicsi teste békesség, szeretet gyertyafények tánca nagyszüleim arcának sok mosolygó ránca ágon aranydió, fényes aranyalma, terített asztalon sütemények halma fenyőillattal hintett szép csendes áhítat amint az ünnep szentsége mindent átitat. . . most mentő szirénáz, esik koldus rángatja kezem rohanok, számolok és azon jár az eszem milyen kifürkészhetetlen a pénznek (is) útja nyakunkon az ünnep s még nem tudom milyen karácsonyra futja. . . . .
szerda, 2011. november 30. 21:32 »
Te
Tóth Ágnes
Városom Mint kacér leány ha álmos Nyújtózik lassan a város Sok tornyán díszén ott ragad Egy hangulat egy égdarab Egy simogató mozdulat Lábánál siet a duzzogó Gátnak ütköző zöld folyó Az utolsó busz elhalad Ő elalszik a csend alatt De tornyán díszén ott ragad Egy hangulat egy égdarab Egy mozdulatlan mozdulat Nosztalgia Látod, a táj már nem ugyanaz Felverte testét a durva gaz A kerítés széthullt, eldőlt részegen Dudva közt fekszik bénán, félszegen A kék színű ház is romokban hever Kút mellett szomjazik egy rozsdás veder A bolondos kecskék is messze járnak Legelgetik az égi bodzafákat Bozótba, maszlagba, fordult a határ Sehol egy ember, egy állat, egy madár Csak a szél ül fáradtan a szúette padon. Sóhajt, s magát legyezgeti a forró napon. Honvágy Az erdő a házakba költözött Szekrénynek, asztalnak ágynak öltözött Éjszakánként hallani, hogy recseg, ropog, sóhajtozik egyre Ilyenkor honvágya van s álmában visszamegy a hegyre. Tóth Ágnes Ősz Állok az esőben egyedül Mosdik az ősz az ereszen Valaki Vivaldit hegedül S feljajdul bennem a szerelem Falevelek mennek utolsó útra Haldoklik a nyár a kertben A természet részvétlen, hisz tudja Az elmúlás benne volt a tervben Árvizeket visznek komor felhők Birkózik velük a Nap Vadászok cserkészik az erdőt Csörtetve menekül a vad Én is futok, szívem ijedten verdes Levelek hullnak rám zörögve Látom, távolodik a kedves Most hagy el engem örökre. . . Valaki Vivaldit hegedül Velem az ősz Én mégis egyedül. . . Ágak már egyetlen levél sincs a fákon ablakomon kinézve mintha rácson át fürkészném az eget a Hold kivilágított varjúfészek a legfelső ágon ül s mint a részeg úgy imbolyog a szélben verset írok természetről, őszről a szőlőskerti görbe hátú csőszről ki mindig megkergetett az esőről, mely áztatja a házat s az eresz alján dézsában mos lábat míg el nem merül benne a ködről mi besurran a házba átöleli a kályhát mintha fázna s a csempéken kiizzad a sövényről melyen dér csillog reggel s aprócska cinkék pletykálnak jókedvvel a nyárról ami elmúlt mire benyit a hajnal a kertbe belealszom a késő őszi versbe s szerelemről álmodom Varázs-szőnyeg Kopott szőnyegen hajléktalan feküdt, mosolygott, álmában házak felett repült. |