Archívum

Tóth Ágnes Reggeli kávé Kába és morcos vagyok, amíg meg nem iszom a reggeli kávémat. Támolygok is ki a konyhába, kinyitom a felső szekrényke ajtaját és próbálom a polcról leemelni a műanyagdobozban lévő őrölt kávét, de az istenért sem érem el, pedig a tegnap még lezseren le tudtam venni. Úgy tűnik az éjjel kicsit összementem.

hétfő, 2012. október 15. 15:44 » Tóth Ágnes Miért kapok virágot? Határozottan fűzfakedvem van. Ha másért nem, hát azért, mert a párom minden héten virágot hoz nekem. Tíz év után is. Ez fölöttébb gyanús. Ha optimista szemmel nézem, igazán hozhat nekem virágot, hiszen szép vagyok kedves, és szeretetreméltó. Csakhogy az utóbbi időben nemigen szolgáltam rá a virágra.

Tóth Ágnes KÖZ(LES)ELKEDÉS Én és a villamosok atyja. Tramva Ion közle(sel)kedésügyi miniszter szigorúan nézett rám villamosa ablakából. Szálljon csak fel -szólt fogcsikorgatva és vegye jól szemügyre ezt a villamost. Győződjön meg róla a saját szemével, hogy ez a jármű igenis létezik! Nyáron légkondicionált, télen fűthető és sűrűn közlekedik. . .

Tóth Ágnes
Kórkép a csendről

Drága Arankám! Muszáj levelet írnom a körülmények miatt. Itt fekszem a járvány
osztályon egy ággyá sminkelt négylábú vályúban. Sajnos vírusokat találtak az agyhártyámon, ezért nem jöhetsz be.
Sokat gondolok Rád, meg a 22-es csapdájára. Kezdem átérezni a „katona fehérben” sorsát. Még jó, hogy nálam nem ugyanazt tölti be a nővérke, aki kövérke, úgy hogy semmi okod féltékenykedni.
Ne izgulj miattam, minden oké, csak a fejem szakad szét, ami nem csoda, hiszen 30 perc alatt 48-szor csapták be az ajtókat és az ablakokat a folyosón. Ötször esett ki a Kovács tolószékének a kereke, kétszer pedig a szerelő vágódott oda, mert nem tud görkorcsolyázni. A takarítónő legalább három métert csúszott sikongatva a szemeteslapáton és vödrének öblös hangja elhaló sóhaj volt az ágytál cementbecsapódásához képest, amit a 62-eske ejtett ki megint a pici bal kezéből.
A liften felhordtak és a cementhez teremtettek hat bádogkanna teát, négy veder tökfőzeléket és egy ittas polgárt, mert jogtalanul használta a portás sapkáját.
Az ebédlőben 6 asztalra kiraktak 48 tányért, odébb húztak 24 széket és miután leejtették az alumínium evőeszközöket, hangos szitkozódások közepette pengették őket vissza a fiókba. És akkor az a szegény izgatottan üvöltöző beteg, aki harmadjára akart keresztülszökni a folyosót kettéválasztó üvegajtón, mert a kutyáját nem utalták be vele, az csak egy halk szavú, üvegnek csapódó Katicabogárnak tűnt. Míg ki nem törte az üveget.
Hogy ne tudjon újra kiszökni, elhatározták, hogy beüvegeztetik az ajtót. Jött is az üveges. Még szerencse, hogy hozott pótüveget, mert a másiknak nekiment a létrás, aki 5 perce javította meg az ebédlőben a karnist, ami az egyik beutalt táplálkozó vállára esett.
Mire érte jöttek az ortopédiáról egy egész abroszt kellett a szájába tömni, de még így is kihallatszott az üvöltése.
Nos, amíg az üveges beméricskélte az üveget az ajtókeretbe, pihenhettem volna, de felettünk az egyik betegnek négy falába van. Egész nap azon ugrál. Egyet igazán lecsatolhatna, de nem akarja, hogy suszterszéknek nézzék.
Drága Arankám! Van egy kis problémám. Mivel az éjjeliszekrények fiókjait valamelyik marha össze-vissza cserélgette, csak nyiszorgató birkózások árán lehet a tartalmukhoz hozzáférni. Vagy sehogy. Ezért kérlek írd meg mit raktál az alsó fiókba. El kell azt is mondanom ezzel kapcsolatban, hogy a betegek egy csoportja dilettáns vonósnégyessé alakult fiók- húzogatás terén. Éjjelente arra riadok fel, hogy a morgából még el nem szállított holtak lelke a hideg elől az éjjeliszekrényekbe menekült....
Na végre, beüvegezték az ajtót! A kulcsos ember meg bezárta. Így újabb probléma adódott. Mivel a férfi vécé az ajtó túlsó részén van, a kint rekedtek berekedtek az ordítozástól és addig rúgták az ajtót, míg a 63-asból kiszólt a lovász, aki már három napja van kómában, mert fejbe rúgta a lova, szóval kiszólt, hogy engedjék ki a ménest az istállóból, mert megvadultak.
Ekkor mentem ki. Szemügyre vettem a képet. Felért egy kórképpel. Csak egy forgalmista hiányzott, hogy a túloldalon rekedteket átterelje a mi oldalunkra. Elővettem hát a Te aranyos hajcsatodat, amit emlékbe adtál és még őrzi a hajad illatát. Igaz, már kicsit rozsdás, mert ráömlött a mentatea, de a célnak megfelelt. Szóval a csatoddal megkotorásztam a zárat és már fel is pattant,
A betegek lelkes serege a nyakamba szakadt és többszagú hálával árasztott el. Utána zuhanyoztam. A drága szappancsonkomat elnyelte a lefolyó, a fejemre ráesett a zuhanyozó rózsája. Ami mégis megvigasztalt, az a Varázsfuvola volt, amit a vízcsőbe szerelt egy zenerajongó vízcsőszerelő.
Most búcsúzom. Ha csomagot küldesz, adj a portásnak jó nagy zsebpénzt, mert másképp nem adja át. És a csomagban legyen algocalmin, aszpirin, kék szesz és extraverál nyugtató, mert az itt a kórházban hiánycikk. Csókol szerető urad.
Ja. És küldjél két füldugót is! De siess!

Egy kis Humoreszk
Tóth Ágnes
Mai idő

A villamoson hideg van. Összébb húzom magamon a kabátot, amikor felszáll egy pasas pizsamában, papucsban, kis nájlon szatyorral. Brrrr..... nem lehet melege. Látom ám, hogy máris odalép hozzá egy ismerőse megrökönyödve és beszédbe elegyednek
- Te, jó isten, mi magával öregem? A kórházból jön pizsamában?
- Nem jövök, hanem megyek
- Miért, mi baja?
- Semmi.
- Akkor, miért megy?
- Mert beteg az asszony.
- De hát miért van pizsamában, az ég szerelmére?
- Mert ez az utolsó két ruhám.
- Hogy-hogy kettő:?
- Alsó, felső. Ezt is a Máltai Szeretetszolgálattól kaptam. A többi ruhámat eladtam, hogy teljen orvosra, gyógyszerre.
- Na és a felesége?
- Ő is pizsamában van.
- Gondoltam, hogy nem kisestélyiben. De mi a baja?
- Felfázott nagyon szegényke, amikor órákig állt sorban.
- Hol?
- Itt a hasa tájékán
- Azt kérdeztem, hogy hol állt sorban?
- A Szociális osztály előtt, ahol élelmiszert osztottak a kisnyugdíjasoknak.
- Na, ne mondja.
- De mondom. Háromszáz tanúm van rá. Mind ott nyomakodtak.
- Akkor biztos az anyósom is ott állt a sorban. Attól olyan nyomott.
- Hülye.
- Az bizony, de a feleségem is is ragaszkodik hozzá. Erről jut eszembe el ne késsek. Kilenckor érkezik az öreglány az állomásra. Nem tudja véletlenül, hány óra van?
- Tizenhárom óra múlt.
- Maga viccel? Hiszen még csak reggel van.
- Én is csodálkoztam, de higgye el így van. Amióta az órámat is eladtam, azóta a szomszéd kakukkos órájához igazodom. Ma reggel, mielőtt elindultam áthallatszott, hogy tizenhármat kakukkol. Át is mentem reklamálni, de a lakótárs azzal mentegetőzött, hogy amióta a macskája ráugrott a madárra, az folyton 13-at mond. De figyeljen ide. Most érkeztünk meg a Szent László térre. Nézzen ki az ablakon. Itt négy toronyóra is mutatja az időt. Látja, a Holdas templom órája fél holdat mutat,
- Akkor ez a török időt mutatja. . .
- A görög katolikusé meg negyed nyolcat.
- Mit akar? Vallásszabadság van, vagy nem?
- De a városháza tornyán delet mutat.
- Nekem mondja? Ez azért van, mert azok ott bent, mindig ebédszünetet tartanak,
- Szóval azért megy minden ügyintézés olyan lassan? Jobb lenne, ha átállítanák azt az órát vacsora időre, hogy nappal legyen idejük dolgozni!
- Hű az áldóját, nézze már! A szent László templom óráján csak egy darab mutató van! Az is kicsi.
- Valószínűleg a nagyobbik leesett. Amióta ideterelték a forgalmat, a torony beremeg. Szégyen, gyalázat. Meglátja hamarosan napórának sem lesz jó, mert nemsokára ez lesz a váradi ferdetorony, ha el nem dől. De mi a fenét nézzük a toronyórákat, amikor itt van a szőrös csuklóján a karórája. Miért nem azt nézi meg?
- Azért, mert már régen beadta a kulcsot. Csak azért vettem fel, mert az anyósomtól kaptam és ő mindig ellenőrzi, hogy hordom-e.
- Na és ha megkérdi magától, hogy hány óra, akkor mit fog válaszolni?
- Azt, hogy drága mama, hogy hány óra van, azt nem lehet nálunk tudni. Még azt sem hogy ötpercenként mennyivel emelkedik az ára,
- Hát az már igaz. Ha így nő az infláció, meglátja jövőre a fél ország pizsamában fog járni..
- He-he-he
- Mit nevet? .
- Azon röhögök, hogy addigra maga már pucér lesz....

Tóth Ágnes
szerda, 2011. november 30. 21:17
Röntgenkép.
Az egyik reggel nem lehettem valami tiszta agyilag, mert azt olvastam az interneten egy röntgenkép alatt, hogy a 14 éves fiúnak árcédulák fúródtak a fenekébe. Kétszer is elolvastam, de csak ez volt odaírva, így hát meg volt a véleményem a képszövegről és tovább lapoztam. Úgy öt perc múlva visszatértem a röntgenképhez, mert gyanús volt, hogy nem látszanak ott benn az árcédulák és abban a pillanatban kivilágosodott az elmém és tisztán láttam, hogy nem árcédulák, hanem acélrudak fúródtak az illető hátsójába. Óóóóóóóóó

Tóth Ágnes
Udvarlás a csúcson.

- Haj, haj – mondom a barátnőmnek – emlékszel még Psota Irén régi slágerére, ami arról szól, hogy „ Bezzeg az én időmben mások voltak még a férfiak...”
- Hát persze, hogy emlékszem. Eheti is a sárga irigység a mai lányokat, hiszen lépten nyomon civilizálatlan megjegyzéseket kell eltűrjenek az utcán mindenféle hímnemű alaktól. Kíváncsi vagyok, hogy a különböző szakmájú férfiak milyen módon udvarolnak?
- Hát – mondom – én nem végeztem erről felmérést, de ha az egyik építkezésen dolgozó kőművesekre gondolok, akik fentről malterral, habarccsal, sóderrel, dobálják az alant elhaladó szépnemet, akkor azt ajánlom, hogy járj inkább a kertészet mellett, mert kellemesebb virágesőben fürödni, mint sóderben.
- Te, figyelj csak - mondja izgatottan a barátnőm. – Megmondanád nekem egészen pontosan, hogy hol is van az az építkezés?
- Miért olyan fontos az neked? – kérdem megrökönyödve,
- Azért, mert minden nap legalább ötször fogok elsétálni alatta.
- Nem értelek. Mi a fenének?
- Gondolkozz egy kicsit. Már évek óta szeretném renováltatni a házunk elejét, de nincs rá pénzem. Ám, ha naponta csak ötször vágnak hozzám valamilyen építőanyagot, akkor pár hónap múlva ingyen anyagból csináltathatom meg a javításokat!

Tóth Ágnes
Kritikus lelkiállapot

Tudtuk, hogy festetni is kellene, de sajnáltuk azt a hét kaszáspókot és azt a száztizenhárom vörösbarna pöttyöt, ami a szúnyogok feletti győzelmünket hirdette.
Mindent elkövettünk, hogy becsületes és jó szakembert találjunk. Több szomszéd is ajánlotta Mátét, mert nagyon jól húzza a csíkot. Ez be is igazolódott, mert az előleg felvétele után örökre elhúzta a csíkot. Józsi már sokkal rendesebb volt. Meg is hatódtunk, mert ő nem kért előleget, csak egy a biciklit, hogy budai földet hozzon. . . Azóta már Budán kerékpározhat. . .
Amikor két hónap múlva beállított Jankó bácsi, aki szemüveg helyett két szódásüveg alját viselte keretben, igen megörültünk. Eleinte gyanús volt, mert nem kért előleget, sőt kerékpárt sem. Becsületes neve Gordonka János volt. Ebből rengeteg bonyodalom kerekedett, mert nagyanyám, akinek már kissé megromlott a memóriája, Hegedűs úrra, Brácsa elvtársra és Dobos kartársra cserélte a nevét, mindaddig, míg Jankó bácsi az agyvérzés határán ellilulva üvöltötte, hogy csak azt ne, mert a Dobos a cukrász süteményekre emlékezteti. Először akkor esett le a létráról. amikor az öreglány Rigó Jancsinak szólította, másodszor meg akkor, amikor egy ottfelejtett szappanra állította a létrát. Miután ki akart gipszelni két legyet, amelyek azonnal elrepültek, a „kurva anyád” felkiáltással agyoncsapott egy kiálló szeget a tenyerével, amit újabb káromkodás követett. Naponta egy liter tejet vettünk a festékbe, három tojást az enyvbe, és negyed liter pálinkát a festőbe. Három nap kellett, hogy rábeszéljen minket a zöld színre, mert a pszichológusok szerint nyugtatja az idegeket, és öt nap kellett hogy végül kékre fesse! Így aztán érthetővé vált az elkövetkező években családunk kritikus lelkiállapota.

Tóth Ágnes
Lócitrom

Nem tudom, mi van Bözsi nénivel a földszint háromból. Állandóan ragasztószalagot kér tőlem. Jó, tudom, nem tudja megvenni, hiszen olyan kevés a nyugdíja, hogy lócitromra sem elég, de nem bírok rájönni, minek neki annyi ragasztószalag.
Talán a száját szokta beragasztani, hogy azt az egy szem sajtdarabocskát meg ne egye, amit az alagsori egérfogóból lopott ki és már egy hete pohár alatt tart a konyha ablak párkányán. Azért csak becsengetek hozzá.
- Csak ne csengessen aranyoskám – selypegi Bözsi néni. Inkább rúgja jó erősen az ajtómat, mer kikapcsoltattam az áramot Nem tudom kifizetni azt az óriási számlát. Ezért aztán lemondtam a tévéről és a rádióról is. A tévéműsort úgy sem láttam jól ezzel a régi rossz okuláréval, új szemüvegre meg nem telt, a rádiót meg alig hallom, mióta megromlott a hallásom. A jövő héten pedig lemondok a telefonról is. Így legalább ki tudom fizetni a lakás adóját.
- Hol van a macskája? Máskor mindig elém jön.
- Jaj, szegénykém ott búsul az asztal alatt.
Benézek az asztal alá, hát ott ül az öreg cirmos és nem fogják elhinni, az én ragasztószalagommal van leragasztva a szája.
- Ne csodálkozzék aranyom, három napig az én szám volt beragasztva, most három napig az övé lesz. Ez így demokratikus. Ezzel még spórolok annyit, hogy miután kifizetem a közköltséget, marad pénzem három szem aszpirinre, mert nagyon gyötör a reuma. A maradék pénzből aztán minden nap tudok venni három kenyérmorzsát és öt csepp tejet. És ha szerencsém van, akkor a felettem lakó egy héten háromszor is rám rázza ebéd után az abroszát. Így néha még egy egész marék morzsa és némi szafaládévég is kerül az asztalomra. A tegnap pedig még egy szem cseresznye is rám hullt. Mit mondjak? Lukulluszi ebédem volt!
- Haj, haj – mondom -, remélem majd csak megsegíti Bözsi nénit a Jóisten.
- Én is remélem – mondja az öregasszony. – Tudja, minden nap imádkozom, hogy a felettem lakót nehogy munkanélküli segélyre küldjék a cipőgyárból, mert akkor talán már soha többé nem rázza rám az abroszt. S azon túl már annyit sem fog érni az életem, mint egy lócitrom.

Horgász