Grónay Ildikó

Grónay Ildikó

1958-ban születtem Alsónánán. Pár hónapos koromban Szekszárdra költöztünk, tanulmányaimat ott végeztem.

Már egész kisgyermekként csak a rajzolás vonzott, ez érdekelt igazán. Még írni nem tudtam, de játszás helyett kedvenc időtöltésem a rajzolás volt.

Akkor is és még ma is úgy érzem a rajz, a festészet olyan, mint a mese ezerszínű világa.

A körülöttem lévő - sokszor rémülten szürke - világot, mely megbénítja a testet és a lelket, a magammal hozott gyermeki naívitással - amely csak a jót és a szépet látja a világból - lefestem, átformálom. Így lesz a rémítő szürkéből égszínkék, narancs, rózsaszín, a színek kavalkádjában és fényben úszó, számomra igen fontos harmonikus világ.

Nekem a festészet nem munka, hanem a teljes felüdülés, testi és szellemi felfrissülés.

Ha ecsetet veszek a kezembe, számomra meghal a körülöttem lévő világ, ilyenkor csak a színeknek és formáknak élek.

Intenzíven a '90-es évek elejétől festek olajjal. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan nap, hogy ecsetet ne vennék a kezembe.

Ez alatt a tíz év alatt temérdek képet festettem, melyből nagyon sokat elajándékoztam a családban, ismerősök között, de sokat olyan embereknek is, akiket megragadott egy-egy alkotásom, de szegények voltak ahhoz, hogy megvehessék.

Nálam a szegénység nem akadálya annak, hogy aki szereti a képzőművészetet és lélekben gazdagabb a gazdagoknál, ne adnék, ajándékoznék neki egy festményt.

1998 óta vagyok az Art'999 Alkotócsoport tagja.

Több zsűrizett képem van.

Szerkesztés dátuma: szerda, 2015. július 15. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,516

Forrás:
www.tolnaart.hu


   


Tetszik  



 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.