Rejtett értékeink
Lázár J. Pál munkássága
"Tudatunkban legfurcsábban a kortársak értékítélete rendeződik: meglepődünk azon, hogy valaki már huszonöt éve meghalt közülünk, s nem gondolunk arra, hogy: eleven emlékezetünk, előttünk álló világos alakjuk éppen önmagában az értékítélet, hiszen ez hatásuk lényege, ez észrevétlenül is jelentős szerepük. Nincs ez másként a címben szereplő művésztanárral sem.
Csak a lexikonok sovány adataiból és a családi emlékezet szívességéből tudjuk, hogy Lázár J. Pál Újpesten született 1912. október 8-án, szülei földművesek voltak, de fiukat előbb a Könyves Kálmán, majd a Wágner Manó Gimnáziumba járatták.
A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél, Benczur Gyula és Csók István tanítványa volt, de tanult szobrászatot Szentgyörgyi Istvántól, fametszést Varga N. Lajostól.
Sikereit főként az alkalmazott grafika terén érte el akkoriban, több budapesti plakátpályázaton szerepelt elismeréssel, emellett a főiskola belső pályázatán is Nemes Marcell-díjjal jutalmazták egyik alkotását.
A középiskolára képesített "rajz, mértani rajz és művészettörténész tanár" ennek ellenére nem talál képzettségének és tehetségének megfelelő állást, ezért Dunakeszit választja, ahonnét Sárbogárdra kerül a felső népiskolába. Itt szinte mindent tanított a testneveléstől a mezőgazdasági ismeretekig. A szerény, de biztos állás azonban lehetővé tette, hogy 1937-ben megnősüljön.
A háború éveiben egyre több teher hárul rá, 1944. október 7-től katonaként kénytelen szolgálni, s Badenben esik fogságba. Hadifogságát Normandiában tölti, ahol az amerikaiak felfigyelnek rajztehetségére és felajánlják neki, kövesse őket hazájukba.
Lázár J. Pál számára azonban - pályája során mindig - többet jelentett az otthon boldogsága a karriernél. Igaz, a nélkülözés várja, de a rokonok után Szekszárdra költözik 1946-ban, amikor előbb a megszüntetésre ítélt polgári iskolában, ennek utódjában, a Petőfi Általános Iskolában, később a szakmunkásképzőben, 1951-től pedig a Garay Gimnáziumban tanított. (Azt hihetnénk, hogy itt végre a képesítésének megfelelő állást kap, de ez nem így van, mert egyszerűen megszüntetik a rajztanítást, neki ábrázoló geometriát kellett vállalnia, sőt az egyetemre is be kell iratkoznia matematika szakra.)
Szekszárdra kerültekor már nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a szabadművelődés munkájába: ott találjuk a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület újjáalakítói, 1948 márciusában szakosztályvezetőként és művészként kiállítói között.
A Képzőművészeti Alapnak 1963-ban lett tagja, szervező munkájával megyei művésztársait segítette, de gondja volt arra is, hogy tudását széles körben ossza szét az arra fogékonyaknak: a szakmunkásképzőben az óraadás (szakrajz) mellett művészeti szakkört, rajziskolát hozott létre, általános iskolai rajz szakfelügyelőként pedig sokat oldott a rajztanítás rosszul értelmezett fegyelmén.
A gimnázium élete utolsó évtizedében munkássága igazi terévé vált a festészet mellett. Tanítványai között ott találjuk Lázár Ervint, Cseh Gábort, de már 1948-ban pártfogolta Würtz Ádámot is. Arról pedig, hogy mi mindent lehetett tőle tanulni egy-egy rajzóra vagy művészettörténet óra alatt, sokan élő tanúként tehetnek bizonyságot. A legtöbbet adta, mert látni, mérlegelni és ítélni tanított feledhetetlenül emberien, cseppet sem erőszakosan, de a nagy tudású művészek hallatlan biztonságával.
Nem sejtettük, de utólag világos, hogy örökös küzdelemben állhatott a megélhetést jelentő munka, a vágyait és bensőséges látásmódját tükröző művészet kevésszer megadatott lehetősége között. Egy-egy nyár a tokaji, paksi, győri művésztelepeken - alkotó boldogsággal töltötte el.
Ebből adódik, hogy akinek birtokába jutott valaha is festménye, ereklyeként őrzi, emberi megnyilvánulásnak érzi, nem eladható tárgynak.
Lázár J. Pál, aki mindenkié volt, csak magával nem törődött, 1970. december 10-én - mindössze 8 nap betegség után -, hagyta itt Szekszárdot, amely soha nem köszönt meg neki semmit..."
Dr. Töttös Gábor
A cikk 1995-ben jelent meg, Lázár J. Pál halálának 25. évfordulóján
Pontosítások, kiegészítések a cikkhez a család jóvoltából:
Lázár J. Pál a Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Glatz Oszkár tanítványa volt.
Schlottheim-nál (Thringia) esett amerikai hadifogságba.
A tokaji helyett a tolnai művésztelep munkájában vett részt.
1951-1968-ig tanított a Garay János Gimnáziumban, 1968-tól haláláig pedig a Szakmunkásképző Iskolába ment az akkori igazgató, Kaszás Imre hívására (itt korábban óraadóként tevékenykedett).
Művészeti szakkört, rajziskolát hozott létre.
Olyan erő sugárzott belőle, hogy maga köré tudta gyűjteni tanítványait és a megyében szakfelügyelőként a rajztanárokat is.
Keze közül került ki több olyan alkotó, akinek tehetségét ő ismerte fel. Támogatta a cikkben említetteken kívül Szily Géza festőművészt, Tamás Józsefet - aki Angliában reklámgrafikus -, majd Scherer József festő, grafikus és iparművész útját segítette, akik mára elismert művészek lettek.
4 gyermeke mellett dolgozott reggeltől estig családja megélhetéséért, egy keresőként. Tanárként különösen néhéz volt a helyzete, mert mindvégig kitartott vallásos meggyőződése mellett, ami az ötvenes években egy kisvárosban rossz példamutatásnak minősült a tanulóifjúság irányába.
Ő festette a szekszárdi Remete kápolnánál lévő Golgota stációinak szabadtéri képeit, amik sajnos az időjárás miatt később tönkre mentek.
Annyira ismert és népszerű ember volt, hogy a gyerekek és szüleik azért versengtek, hogy Pali bácsi osztályába kerülhessenek. Olyan erő sugárzott belőle, hogy rajongtak érte a tanítványai.
Halálának 25. évfordulóján az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Portagalériájában rendeztek műveiből kiállítást, ahol a család, az emlékező pályatársakés volt tanítványok előtt a kiállítást az egykori tanítvány, Decsi Kiss János nyitotta meg.
