Stekly Gyula

Stekly Gyula

Budapesten született, a család 13. legkisebb gyermekeként. Az Ipari Rajziskolában címfestőként végzett.

Később az Operaházban díszletfestőként dolgozott.

A háborúban bombatalálat érte a lakását, ezért Bonyhádra költözött.

A Bonyhádi Zománcgyárban dolgozott 1946-tól 1977-ig, nyugdíjazásáig.

Művezető, majd dekortervezői feladatokat látott el.

Az ötvenes, hatvanas években ez a kisváros igen aktív életet élt. Működött színtársulat, melynek oszlopos tagja volt. Ha kellett díszletet festett, rendezett, játszott, énekelt és mandolinon kísérte a szereplőket.

Megalakította a Bonyhádi Bábszínházat,,ami 15 évig működött, gyerekek és felnőttek nagy örömére. Volt a városban képzőművészkör is, amit Ő vezetett. Itt hetente összejöttek a rajzolni, festeni vágyó fiatalok és idősebbek. A bemutatott portrék nagyrészt itt készültek. A tájképek mellett, remek karakterérzékkel festi meg az emberi jellemet.

A hagyatékot ma leánya, Paplauerné Stekly Veronika gondozza.

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2017. október 30. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,771

Forrás:
www.tolnaart.hu


   


Tetszik  



 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.