kedd, 2015. július 14. 21:25, Nézettség: 467

MAMA. A festményeket ilyen egyszerűen írja alá Elter Istvánné, mintha csak családjának, szeretteinek rajzolta volna őket. A későn jött csoda képek sokaságát tárta elénk, bizonyságul arra,hogy a tehetség az élet bármely szakaszában felszínre kerülhet. Nyugdíjas éveiben megvalósíthatja szíve legmélyén eddig nyugvó álmait is.

Képek

hétfő, 2015. július 13. 22:13, Nézettség: 629

Decsi Kiss János újságíró, képzőművész 1949-ben született Decsen.Érettségi után elvégezte a pedagógiai főiskolát. 1970-től a decsi művelődési központ művészeti előadója, majd Szekszárdon a társadalmi ünnepek művészeti vezetője, a Tolnai Népújság munkatársa.

Képek

hétfő, 2015. július 13. 22:03, Nézettség: 661

Gyermekkoromban szerettem meg a természetet, amit ma is csodálok. Tolna megyébe 1970 tavaszán kerültem, majd 1982 - ben Szekszárdra. A festészettel 1994 óta foglalkozom komolyabban. Festményeimet Cseh Gábor tekintette meg és az Ő biztatására folytattam a festést. Köszönöm neki, hogy tanácsaival ellátott és őszinteségével segített.

Képek

hétfő, 2015. július 13. 13:08, Nézettség: 650

Bátaszéken lakom, ahol a gimnáziumi érettségi letétele után mozdonyvezetőként dolgozom azóta is. Gyerekkorom óta rajzolok, festek autodidakta módon. 1988-ban az Országos Vasutas Képzőművészeti kiállításon jelentem meg először a nagyközönség előtt. 1989-ben a XIV. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Pályázaton vettem részt.

Képek

hétfő, 2015. július 13. 12:55, Nézettség: 594

A Szolnoki Művésztelep mellett nõttem fel. Nekem a művésztelep jelentette a "mesevilágot". Festõk mellé szegõdve jártam be az öreg utcákat, a Zagyva-partot, valami ismeretlen vágyat érezve a színek titkainak megismerése iránt. Életutam irányításában meghatározó szerepe volt a szülõi környezetnek és kiváló tanáraimnak.

Képek

hétfő, 2015. július 13. 09:00, Nézettség: 724

Tanulmányok: 2001 Diploma, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika szak, Vizuális Nevelőtanár szak2000 University of Art and Design Helsinki UIAH, Finnország, Helsinki1995-2001 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika szak, Vizuális Nevelőtanár szak1993-1995 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Rajz szak1989-1993 Pécsi Művészeti Szakközépiskola, Tervezőgarfika szak D...

Képek

vasárnap, 2015. május 31. 15:58, Nézettség: 910

Elsősorban fekete-fehér fotográfiái által vált ismertté, azonban manapság színes képeket is készít, amelyek határozott és átgondolt művészi koncepciót tükröznek. Sajátosan „vancsói” látásmód jellemzi: formailag egyszerű megoldásokkal él, képei mégis kimeríthetetlen világot teremtenek. „Vancsó Zoltán képeiről nem szabad sem írni, sem gondolni, sem asszociálni semmit.

Képek

vasárnap, 2015. május 31. 15:42, Nézettség: 900

"...Születtem Pécsett 1927-ben a Halak jegyében. Gyermekkorom óta csak olyan dolgokhoz kötődtem, amelyek a művészetekhez közel álltak. Már akkor utazásokról álmodoztam. Édesapám támogatott, főleg a festészethez való törekvésemet.

Képek

vasárnap, 2015. május 31. 15:34, Nézettség: 943

1968-tól kezdett festeni. Igazi amatőr, aki saját gyönyörűségére festett, még ismerősei sem tudták, hogy ezzel foglalkozik.

Képek

vasárnap, 2015. május 31. 13:44, Nézettség: 989

1972. májusában születtem Szekszárdon. Tanulmányaimat itt végeztem. Az általános iskolában rajz fakultációra jártam, ahol értő kezek nyitották meg előttem az alkotói szenvedély iránti vágyat. A formák, színek gazdagsága érzékenyen hatott rám.

Képek

689 bejegyzés | 15 / 69 oldal
 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.