szerda, 2015. július 15. 16:26, Nézettség: 1694

Munkácsy-díjas magyar képzőművész díszítőfestő szakon végzett 1965-ben. Azok közé az alkotók közé tartozik, akik nem valamely művészeti egyetem elvégzése után indultak el az alkotói pályán, hanem kizárólag önálló, öntörvényű, tudatos alkotói tevékenységének köszönhetően, a szakma későbbi elismerésével váltak művésszé.

Képek

szerda, 2015. július 15. 16:15, Nézettség: 1662

Tolnán élek, nyugdíjaztatásom előtt tanárként dolgoztam.A festészet iránti szeretet már régóta él bennem, de festeni csak nyugdíjba vonulásom után kezdtem el. Tulajdonképpen három éve foglalkozom vele. Mesterem, tanítóm Cs. Vasváry Ibolya. Általában olajjal fára, néha vászonra festek tájképeket, csendéleteket. Kipróbáltam az akvarellt és az üvegfestészetet is.

Képek

szerda, 2015. július 15. 16:06, Nézettség: 1601

Egy kis Tolna megyei faluban, Pálfán születtem. A festészettel 1987-ben kezdtem foglalkozni, kezdeti próbálkozásaimat Ballagó Imre, Szakál Antal művésztanárok segítették, támogatták. Kezdettől fogva törekedtem egy sajátos festészet megvalósítására, amit remélek elérni. Festészetemre a legnagyobb hatást a természet szépsége és a nagy festőelődök jelentik, pl.

Képek

szerda, 2015. július 15. 13:26, Nézettség: 1460

Határ János Faddon született 1924-ben. Első rajzait édesanyja ösztönzésére a Holt-Duna Potyond elnevezésű szakaszáról készítette. Tehetségének kibontakozását Koszta József és Martyn Ferenc segítette. Szerintük Határ János legjobb tanítómestere a természet volt, s a művész belső késztetése is ezt igazolta.

Képek

szerda, 2015. július 15. 13:01, Nézettség: 1646

Dávodon születtem. 1983 óta Pakson élek. A festészet és a rajzolás iránt már gyermekkoromban nagy vonzalmat éreztem. Később is ha tehettem, minden szabadidőmet ennek szenteltem. Művészeti ismeretek és a technikák elsajátításában segítségemre voltak a különböző szakkörök, a tankönyvek és a művésztársak.

Képek

szerda, 2015. július 15. 12:52, Nézettség: 1245

1937-ben Döbröközön születtem. Gyermekkorom óta szerettem rajzolni, festeni. Rajzoltam ösztönzésre, megpróbáltam képzőművészeti iskolában folytatni tanulmányaimat, de felvételem ellenére sajnos körülményeim nem tették lehetővé annak elvégzését. Igy maradt az önművelés, a kiállítások látogatása, a szakirodalom és a kísérletezés.

Képek

szerda, 2015. július 15. 10:14, Nézettség: 1133

Jelenleg Tolnán élek. Tanult szakmám szerint szobafestő- és mázoló vagyok. A festészettel 1995-ben kezdtem foglalkozni. Főleg tájképeket festek, mert nagyon szeretem a természetet és a vizet. Először csk télen, szabadidőmben festegettem majd egyre inkább úgy éreztem, hogy a szabadidőmet már nem tudom mással eltölteni mint a festészettel.

Képek

szerda, 2015. július 15. 10:09, Nézettség: 1521

1958-ban születtem Alsónánán. Pár hónapos koromban Szekszárdra költöztünk, tanulmányaimat ott végeztem. Már egész kisgyermekként csak a rajzolás vonzott, ez érdekelt igazán. Még írni nem tudtam, de játszás helyett kedvenc időtöltésem a rajzolás volt. Akkor is és még ma is úgy érzem a rajz, a festészet olyan, mint a mese ezerszínű világa.

Képek

szerda, 2015. július 15. 09:57, Nézettség: 1755

.."A tornácos fehér falú, népi naiv festményekkel, paraszt-ikonokkal,fa és agyagszobrokkal, mesebeli hangulatot árasztó dédszülői parasztház, a vágyott tiszta forrást sugallja. Gáti Mariann és kedvese, Ragó Károly teremtő világa, több ennél. A zöld fűvű udvar végében ugyanis várja a szépre, a jóra, az igaz mesére vágyó fiatalokat és idősebbeket, a fehérre meszelt sokszemű MESEHÁZ.

Képek

szerda, 2015. július 15. 09:48, Nézettség: 1235

Kora gyermekkoromban elkerültem Grábócról, az országot úgyszólván körbe laktam, de mindig arra vágytam, hogy visszajöhessek szülőfalumba. Ez 1965-ben sikerült is. Gyermekkorom óta fogvatart az alkotási vágy. Ha sikerült a falusi út elsimított porába az ujammal vagy egy botocskával lerajzolni azt amit elképzeltem, akkor nagyon boldog voltam.

Képek

714 bejegyzés | 16 / 72 oldal
 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.