a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.

 

2013 -

szombat, 2013. március 23. 22:37, Nézettség: 776

Szentgotthárdon született 1972. november 3-án.A Zala-folyó forrásánál, Szalafőn élt néhány évet, majd Zalalövőre költözött.Szakmát Zalaegerszegen tanult. Autodidakta festőművész.Első önálló kiállítása 1994 tavaszán Budapesten volt, a második ugyanebben az évben Gödöllőn az Agrártudományi Egyetem Gorka termében.

Képek

szombat, 2013. március 23. 22:04, Nézettség: 1567

1941-ben születtem Pestszenterzsébeten. Születésemtől Pápán élek. Bíró Károly rajztanár már korán felfigyelt rajztudásomra. Hénel Gusztávtól és rövid ideig A. Tóth Sándortól is tanultam. Szorgalmas önképzéssel értem el sikereimet. Akvarellel, temperával, olajjal dolgoztam. Németországban aranyművességet tanultam, és már ott megismerkedtem a tűzzománc technikával.

Képek

szombat, 2013. március 23. 21:55, Nézettség: 1343

Budapesten, ebben a gyönyörű városban születtem és itt is élek azóta, kivéve pár évet, amelyet Belgiumban töltöttem.

Képek

szombat, 2013. március 23. 21:50, Nézettség: 1152

1970-ben születtem Dombóváron. Érettségi után a Balatoni Hajózási Kft.-nél dolgoztam közel 10 évig. Itt ivódott belém a Balaton szeretete, melyet akkor még akvarell képeimen örökítettem meg. Időközben lakberendező és dekoratőr iskolát végeztem Siófokon. 2000-ben visszatértem a hajózáshoz, de már egy francia folyamhajózási cégnél dolgoztam tovább.

Képek

szombat, 2013. március 23. 20:37, Nézettség: 1169

1988-94: Képzőművészeti Főiskola, Pozsony, mesterei: Igor Rumanský, Róbert Jančovič, Vojtech Kolenčík. 1994-től esztétika szakos gimnáziumi tanár Szepsiben. 1993: A Rovás-csoport szervezője és vezetője. Festészetének és grafikájának fő témája a XX. századi ember, a társadalom és egyén viszonya, a belső lelki vívódások.

Képek

szombat, 2013. március 23. 20:27, Nézettség: 1175

Tanulmányok: Pécsi Művészeti Szakközépiskola - szobrászat 2003 - 2007 – Rigó István Magyar Képzőművészeti Egyetem - szobrászat 2007 – 2008 _ Karmó Zoltán2008 – 2010 _ Körösényi Tamás2010 - 2012 _ Sass Valéria, Szabó Ádám  Kiállítások: önálló:2011 Trash Heroes – Holdudvar , Margitsziget, Budapest2011 Super T – Kálvária , Epreskert, Budapest2010 19.

Képek

szombat, 2013. március 23. 20:06, Nézettség: 962

Szabó Ottó faragásaiban az egyszerű emberek élete, hagyományai, a természet varázsa, ill. vallási és történelmi képek egyaránt megjelennek. Az alkalmazott különböző fajtájú faanyagok (tölgy, cseresznye, körte, juhar, stb) az adott témához való tudatos kiválasztásával képeibe még több élet és mozgás keveredik.

Képek

szombat, 2013. március 23. 19:57, Nézettség: 711

1978-ban születtem Debrecenben. Tanulmányimat itt végeztem, majd Budapesten Dekoratőr és kirakatrendező iskolában tanultam. Visszatérve Debrecenbe 2 éves grafikusképzésre jelentkeztem, ahol sikeresen vizsgáztam is. A szakmám a reklám világához áll a legközelebb. Jelenleg is édesanyámmal közösen vezetünk egy stúdiót. A művészethez való vonzódásomat szüleimnek köszönthetem.

Képek

szombat, 2013. március 23. 19:23, Nézettség: 895

1964-ben született Kecskeméten.Az ország több részén élt ezideig, jelenleg Szolnokon alkot.Kiállítása több alkalommal volt Budapesten és vidéken is.

Képek

szombat, 2013. március 23. 19:17, Nézettség: 1079

1978. – ban születtem Kisvárdán. A művészet iránt középiskolás korom óta érdeklődöm. Szívesen alkalmazok különféle technikákat, és anyagokat. Alkotásaim során örülök, ha sikerül valamit átadnom önmagamból a szemlélőknek.

Képek

41 bejegyzés | 2 / 5 oldal « 1 2 3 4 5 »