a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.

 

2013 -

szombat, 2013. május 11. 12:55, Nézettség: 856

Baranya megyében egy történelmi múltú kisvárosban élek Szigetváron. Az érettségi megszerzése után elköteleztem magam az egészségügyi hivatásnak, s ez a szerelem 32 éve tart. Nyitott vagyok az új dolgokra, a szépre, szeretem a kreatív alkotó munkát, pl. kötök, horgolok, saját terveim, elképzeléseim alapján, különféle anyagok felhasználásával, kombinálásával.

Képek

szombat, 2013. május 11. 12:22, Nézettség: 1453

Badacsonytördemicen születtem, és itt is élek. Érettségi után a grafika felé vonzódtam, de kezdeti próbálkozásaim után ("Ifjúság" Képző-művészeti pályázat és kiállítás, Veszprém, 1972) az élet más területein dolgoztam. Hosszú "kihagyás" után, 1990-ben kezdtem intenzíven foglalkozni a képzőművészettel, ezen belül elsősorban a tájképfestéssel.

Képek

csütörtök, 2013. május 2. 10:40, Nézettség: 1566

1976. december 29-én születtem Budapesten. Ofszet gépmester a szakmám, de a rajzolás mindig is kedvenc időtöltésem volt. Miközben a Budai Rajziskolában ismerkedtem a rajzolással, festészettel, barátaimtól grafitit tanultam.

Képek

13 bejegyzés | 2 / 2 oldal « 1 2 »