a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak. |
2017 -szombat, 2017. november 18. 19:51, Nézettség: 2424
Dombóváron születtem 1947-ben. 1961-1965-ig a Pécsi Művészeti Gimnázium növendéke voltam. Érettségi után egy évig a Gyönki Általános Iskolában rajzot tanítottam, 1966 óta élek Szekszárdon. A Képzőművészeti Stúdió alapító tagja voltam, annak minden kiállításán résztvettem. Két alkalommal külföldi művésztelepen is szerepeltem. szombat, 2017. november 18. 19:46, Nézettség: 1914
Szily Géza 1938-ban született Tolnán. 1966-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola festő szakán. Azóta állít ki rendszeresen bel- és külföldön. Különböző festészeti műfajokban és anyagokkal dolgozott, majd festett seccót, tervezett gobelint, olajjal és olajtemperával, a 80-as évektől pedig elsősorban akvarellel dolgozik. A Magyar Vízfestők Társaságának elnöke. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() szombat, 2017. november 18. 19:40, Nézettség: 1869
1972-ben születtem, Simontornyán élek. Bár művészeti tanulmányokat nem folytattam fogékony vagyok a szépre. A fotózás évek óta kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Nagyon szeretem a természetet, kedvenc témáim a virágok, az állatok, a természeti jelenségek, a víz, a vízpart. Fotóimmal a természet szépségeit, sokszínűségét igyekszem megmutatni. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() kedd, 2017. november 7. 21:20, Nézettség: 1738
Tanulmányait Békéscsabán, Abaújszántón és a Sárospataki, Tokaji Művésztelepeken végezte. Mesterei: Fajó János, Mokos József, Tenkács Tibor Nevéhez fűződik a Telkibányai Művésztelep létrehozása 1977-ben, amelynek vezetője is volt hét éven át. Közreműködésével jött létre az Iregszemcsei Nyári Alkotótábor is 1992-ben. Többféle izmust és technikát kipróbált. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() kedd, 2017. november 7. 14:02, Nézettség: 1903
"... A művészet gyermekkorom óta közel áll hozzám, de intenzíven 1997 nyarán kezdtem festeni. Ekkor találkoztam Cs. Vasváry Ibolya művésznővel, aki megismertetett a színek rejtélyes birodalmával. Megmutatta és megtanította milyen csodálatos világot rejt magában az alkotás öröme. Szeretem a természetet és a virágokat, ezért témáimat is leginkább innét merítem. 2000. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() csütörtök, 2017. november 2. 23:01, Nézettség: 1979
"Festő. Először rajztanári oklevelet szerzett, majd beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Utóbb a müncheni akadémián képezte magát. Ferenczi Károly, Kálmán Péter és Franz Stuck voltak a tanítómesterei. Tanulmányutat tett Német- és Olaszországban.Először Szekszárdon élt, majd Budapesten folytatta művészi tevékenységét. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() szerda, 2017. november 1. 11:41, Nézettség: 1949
Anyai nagyapja ács- és kőművesmester volt. Tolna megyében és a megyén kívül is megtalálhatók munkái (pl. a dunaföldvári híd és a szekszárdi vármegyeháza felújítása). Tőle tanult rajzolni. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végzi, rajztanára Martinek József festőművész. 1968-ban érettségizik a Pécsi Művészeti Gimnáziumban. Képek ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Képek