a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.

 

2019

szerda, 2019. december 4. 08:39, Nézettség: 706

Néhány éve kezdett szobrászattal foglalkozni. Az autodidakta művész első szobrát Édesapjáról készítette mészkőből. Néhány kisebb munka után Szatmári Juhos László szobrászművész műhelyében készítette el első bronzszobrát. Ez a szobor 1995-ben a Babits Mihály Művelődési Központban rendezett gyűjteményes amatőr kiállítás pályadíját nyerte el.

Képek

szerda, 2019. december 4. 08:20, Nézettség: 726

Szülei: Farkas Ferenc és Kovács Erzsébet. A szegedi Tömörkény István Gimnáziumban érettségizett, 1965-ben. Főiskolai tanulmányait is szülővárosában, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte, 1967–1971 között, ifjúkori mestere Tápai Antal. 1971–1973 között Szekszárdon általános iskolai tanár volt. 1973–1975 között középiskolai pedagógusként dolgozott.

Képek

hétfő, 2019. december 2. 12:12, Nézettség: 636

1963-ban születtem Nagykanizsán, majd egy Tolna megyei kis faluban nőttem fel.Jelenleg Kapospulán élek feleségemmel. Fiaim Attila és Gergő a filmszakmában dolgozik. A rajzolás végigkísérte eddigi életemet, majd 1996 óta a színek világában próbáltam megörökíteni a számomra érdekes és rám érzelmileg ható dolgokat autodidakta módon.

Képek

hétfő, 2019. december 2. 11:43, Nézettség: 626

Szombathelyen születtem (1942), de Szekszárdon jártam iskolába 1948-1960 között. Apám régi szekszárdi családból származik, szívesen fogadta a megbízást hogy az alakuló OTP vezetője legyen. Akkor (1948) hárman voltak, amikor nyugdíjba ment mint az OTP Tolna megyei fiókjának igazgatója, több mint 120 munkatársától búcsúzott.

Képek

hétfő, 2019. június 17. 13:32, Nézettség: 1513

1992-ben végzett a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán. Az egyetem képzőművészeti körében mélyítette el művészeti ismereteit, s itteni tanárán, Soltra E. Tamáson kívül mesterének tartja még Horváth Jánost.

Képek

25 bejegyzés | 3 / 3 oldal « 1 2 3 »