Sziklai Károly

Sziklai Károly, 1939. októberében Tokodaltárón bányászcsaládban született. A festészettel korán megismerkedett, amelyet rajztanára, Juhász Antal szerettetett meg a tehetséges fiatallal. Az általános iskola hetedik osztályában már a festőművész szakkör egyik "oszlopos" tagja volt. Miközben vájárnak tanult, a festészethez szenvedélyesen hű maradt. Bányász évei alatt a munka mellett is kitartóan festett. A bányákról, és a bányásztelepülésekről készült képei a környéken több bányász- és falumúzeumban, megtalálhatók (így pl. Tokodaltárón, Dorogon, Sárisápon, Csolnokon). Festményein a mai napig előszerettel jeleníti meg a falusi emberek hétköznapi életét, képein életre kelnek a falusi tájak az utcák a jellegzetes nádtetős házak a régi templomok és hidak. 3 nagyméretű festménye látható Nyergesen az Öregek Otthonában, valamint a lábatlani, nyergesi, tokodaltárói óvodákat is megajándékozta 1-1 festménnyel.

30 éves vájármunka után 1989-ben vonult nyugdíjba, ezután minden idejét a festészetnek szentelte. 55 éves festői pályafutása alatt, 130 egyéni és több mint 70 csoportos kiállításon vett részt, képei az Országhatáron kívülre is eljutottak. Több elismert művészkörnek az alapító tagjaként vett részt.

1991-ben, megalakította a Duna Művészkört. A csoport tagjai között két festőn kívül volt egy fazekas, egy népi fafaragó és egy fotóművész. A kis alkotótársaság egyéni és csoportos kiállításokon mutatkozott be a környékbeli településeken, Lábatlantól Esztergomig. Az évek során egyre többen csatlakoztak a csoporthoz (mára már több mint 60-an). 2000-ben alapító tagja volt a Klastrompusztai Nemzetközi Művészcsoportnak.

Tanulmányi és kiállítói körutakon hónapokat töltött el külföldön, -1994-Hollandiában -1996-Németországban, itt festményeit több mint 45 kiállításon mutatták be. Festményei több felvidéki magyarlakta településre eljutottak többek között Párkányban is volt kiállítása. A Magyar Szalézi Társaság Budapesti Központjában 2 nagyméretű a Szentkeresztről készített olajfestménye található. A Szalézi igazgató által egy képe a Vatikánba is eljutott. Sziklai Károly tudását előszeretettel osztotta meg a gyermekekkel. Több festő-szakkört is vezetett a környékbeli iskolákban, Nagysápon, Mogyorósbányán, Táton és Esztergomban. Első osztályos kis unokáját, Biankát türelemmel tanítja a festészet rejtelmeire. Otthonában szeretettel fogad tehetséges, festészetet, szerető fiatalokat.

 

Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,175

Forrás:
www.festomuvesz.hu


   


Tetszik  



 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.