Szabó Izabella Teréz

Karcagon születtem 1984-ben. Iskoláimat itt végeztem 18 éves koromig. Most Debrecenben tanulok az orvosi egyetemen. Rajzolni sosem tanultam, bár kisgyerekkoromtól kezdve érdekelt az alkotás. Az óvodában sorra nyertem a gyerekeknek szánt városi és környékbeli rajzversenyeket. Iskolában már csak a magam szórakozására rajzolgattam a különféle mesefigurákat, ami persze nem művészet. Aztán grafittal rajzoltam pár arcképet híres emberekről és ismerősökről. Később megismerkedtem a pasztellal és annak lehetőségeivel, ezután híres művészek képeit másolgattam. Belekóstóltam más alkotó munkákba is, mint például az agyagszobrászat, batikolás és a ruhatervezés
Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. március 23. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,027

Forrás:
www.festomuvesz.hu


   


Tetszik  



 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.