Rási Zoltán

Rási Zoltán

1969-ben születtem Szombathelyen. 1971 óta élek a fény és pompa városában, Ózdon. Csak nemrég jutott az eszembe, hogy festeni próbáljak, addig iskolával és munkával töltöttem el az időt. Sem kialakult stílussal, sem egyéb kötöttségekkel nem rendelkezem, így kilengéseim sincsenek. Próbálom megkeresni egyes dolgok láttatható oldalát, és igyekszem azokat láthatóvá tenni az én szemszögemből, ehhez kiváló eszköz a ceruza és az ecset. Nem tanultam a rajz művészetét, s bár a technikai részletekre fogékony vagyok, mégsem érzem szükségszerűnek a tanult módszerek alkalmazását. A képek készítését önkifejezésként, az ábrázolás mikéntjét kísérletként élem meg. Ez a nagyszerű portál az első hivatalos megjelenésem helye, eddig csak családom és barátaim látták a képeim. Az ő gyengéd unszolásukra próbálom meg kiállítani (virtuálisan) a műveket, remélem, hogy lesz aki örömét leli bennük. Minden észrevételért, kritikáért és dicséretért hálás vagyok és igyekszem azokat hasznosítani.

Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. szeptember 28. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,644

Forrás:
festomuvesz.hu


   


Tetszik  



 

a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak.