Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli. A lélek tápláléka Isten igéje.

 

09.02 Helyén mondott ige

09.02 Helyén mondott ige

Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. (Péld 29,20)

Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki csak beszél, amit tud. Akiknek eltompult a hallásuk, azok általában könnyen beszélnek, fecsegnek, akkor is, ha nincs mondanivalójuk. Ez a kiskorúság jele. Ők gyakran meg sem várják, hogy befejezze a másik, nekik mindegy, mi a kérdése, kész válazaik vannak. Így aztán nem a valódi kérdésre felelnek, csak beszélnek, amit tudnak. És beszélnek, kibeszélnek mindent.

Az érett korú keresztény előbb igyekszik megérteni a problémát, világosan látni a kérdést, és utána válaszol arra. Ha pedig nem tudja a választ, azt is bevallja, vagy kérdez. Legfőképpen pedig az jellemzi, hogv Istent kéri, adjon szót a szájába, hogy igaz, helyes beszéd hangozzék el, így lesz a szava „aranyalma ezüsttányéron", helyén mondott ige (Péld 25,11).

Pál apostol az ilyen beszéd ismérveit így sorolja fel: „jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef 4,29) Hasznos, szükséges, építő.

Akinek nincs füle a hallásra, az könnyen, sokat, feleslegesen és ártó módon is beszél. Aki tud figyelni másokra, az akkor szól, ha van mondanivalója, tud hallgatni, ha az a hasznos, és semmiképpen nem fecsegi ki mások bizalmas közléseit, „...a más titkát ne fedd föl..." (Péld 25,9) Semmiképpen nem mond olyat, ami bárkinek árthatna.

A kiskorú kifárasztja a másik embert a beszéddel. Az érett korú tudja erősíteni a megfáradtat a beszéddel (Ézs 50,4).

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2014. szeptember 28. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 1,143


   


Tetszik