AZ ALKALMAS IDŐ
Alapige:Ef 5,15-17
Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen. A jó alkalmat áron is megvegyétek, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, szeretnénk, ha a most énekelt zsoltár minden szava igaz lenne ránk is. Segíts el minket ilyen életre, hogy nagyobb kincsnek tartsuk a te igédet, mint bármilyen földi gazdagságot. Hogy mindenben ahhoz igazodjék az életünk. Segíts el minket oda, hogy minden ösvényünk a te akaratod szerint történjék, és minden dolgunkat neked kedvesen tudjuk véghez vinni.
Annyi mindent elrontottunk már életünkben, Urunk azért, mert nem így van. Mert önfejűek vagyunk, mert veled szemben is bizalmatlanok vagyunk, mert sokszor meg vagyunk győződve arról, hogy csak mi tudjuk, hogy mi jó nekünk és hogyan kell megoldanunk az életünk problémáit, és nem tudjuk őszintén, nyitottan, engedelmességre készen kérdezni: te mit akarsz velünk?
Csendesítsd le most a szívünket és tarts tükröt elénk a te igédben.
Köszönjük azokat az alkalmakat, amiket erre készítesz el. Köszönjük ezt az istentisztelet is. Segíts most egészen reád figyelnünk. Szeretnénk tőled kapni most igazságot, útmutatást, tanácsot, és erőt is ahhoz, hogy a te tanácsod szerint éljünk. Áraszd ki reánk Szentlelkedet. A te Lelked nélkül olyan tehetetlenek vagyunk, semmi szellemi dolgot nem tudunk véghezvinni. Könyörülj rajtunk!
Ajándékozz meg a te igéddel, és segíts, hogy értsük azt és cselekedjük. Ajándékozz meg csenddel és ebben a te halk és szelíd szavaddal. Adj nekünk bátorságot, hogy másoknak is tovább tudjuk mondani a te igaz igédet, hogy az segítsen rajtuk. Sokszor fáradt közönnyel pergetjük napjainkat, és örülünk, ha a legszükségesebbeket elvégezzük. Könyörülj rajtunk, hogy napi kötelességeink teljesítése közben és mellett és azon kívül hadd legyünk mindig a te szolgáid. Hadd mutasson rád az életünk. Ennek a világnak egyre nagyobb sötétségében hadd tudjunk valóban fényleni, mint csillagok az éjszakában. Kérünk, ezt munkáld bennünk most is.
Alázatosan kérünk, tedd igédet személyessé és meggyőzővé számunkra. Formálj, tisztíts bennünket, és azt a munkát, amit elkezdtél, folytasd kegyelmesen és türelmesen. Vagy kezdd el bennünk az újjáteremtés nagy művét. Jézus érdeméért kérünk.
Ámen.
Igehirdetés
Kövessük tovább Pál apostolt missziói útjain úgy, ahogy azt Lukács az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben elénk adja. Lassan vége felé közeledünk ennek a könyv-nek kalauzunk szerint, és ebben a 26. fejezetben, amiből ezt a részletet most olvastam, egy különös jelenetet is leír Lukács.
Legutóbb láttuk, hogy Félix római hely-tartó a fogoly Pált érdekes embernek tartot-ta, meg azt is remélte, hogy esetleg megvesz-tegeti őt, hogy szabadon bocsássa, ezért több-ször is kihallgatta. Hallgatta őt egészen a kritikus pontig.
Két héttel ezelőtt a kritikus pontokról volt szó. Egészen addig, amíg Pál nem kezdett el az igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélni. Amikor ide ért, akkor elhangzott az, ami láttuk sok más ilyen alkalommal is elhangzott: "most eredj el, aztán majd esetleg később még visszatérünk erre."
Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagy-ta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak. Így játszhat a hatalom Isten szolgáival is. Csakhogy Isten szolgái mindig tudják, hogy a hatalom is csak azt teheti velük, amit Isten, minden hatalom forrása, megenged nekik.
58-ban tehát Pál két évi fogsága után Félixet ezt a bizonyos Fesztusz váltotta fel, ő lett a helytartó. Mindjárt bevádolták nála a zsidók Pált. Minden hazug rágalmat mond-tak rá, ő pedig, megint csak kedvükben akarván járni, ki akarta szolgáltatni nekik Pált. Ők pedig elhatározták, hogy megölik ezt az embert. Ebben a szorult helyzetben Pál nem látott más kiutat, minthogy római polgár lévén a császárhoz fellebbezett. Azt mondta: nincs jogod kiszolgáltatni engem azoknak, akik meg akarnak ölni, a császár ítélőszéke előtt állok, a császárhoz fellebbezek. Ezek után Rómába kellett őt küldeni előbb-utóbb, hogy valóban a császár ítélőszéke elé álljon.
Nem azért mondta ezt Pál, mintha Nérótól remélt volta igazságot, hanem azért, mert ez volt az egyetlen út az életének a megmentésére, és egyúttal ez a mód volt az, ahogyan eljuthatott Rómába. Hiszen Isten megígérte neki előtte, hogy ahogyan vallást tettél rólam Jeruzsálemben, ugyanúgy fogsz Rómában is. Igaz, hogy fogolyként utazott a későbbiekben, de Isten küldetésében, ha fogoly valaki, akkor is szabad.
Nos, itt került sor erre a különös jelenetre, aminek a leírásából néhány mondatot olvastunk. Az új helytartót köszöntötte Cé-záreában II. Heródes Agrippa zsidó király. Megérkezett a király Cézáreába, vele jött a nála egy évvel fiatalabb húga, a szépségéről és sok férjéről híres, hírhedt Bereniké is, és Fesztusz megemlítette, hogy van itt egy érdekes zsidó ember, akiről mindenféle rosszat mondanak, de őneki ártalmatlannak tűnik. Agrippa hallani akarta Pált, és ekkor kerül sor erre a különös kihallgatásra.
A kihallgatási termet ezúttal feldíszítet-ték, felharsantak a harsonák, Fesztusz ün-nepélyes vörös köpenyében bevonult, a lik-torok kísérték. Utána jött Agrippa, a harminckét éves fiatal király, és Bereniké, aki néhány év múlva Titusznak a szívét is rabul ejtette, és amikor mindenki elhelyezkedett, akkor behoztak egy megbilincselt férfit. Össze volt bilincselve a csuklója és hoz-zá volt láncolva egy római katonához.
Fesztusz előadta mi a célja ennek az együttlétnek, és akkor Agrippa megadta az engedélyt Pálnak: "Megengedtetik neked, hogy szólj valamit a mentségedre." Pál el-kezdett beszélni. Elmondta röviden az életútját, azt, hogy milyen szigorúan vallásos, kegyes, zsidó családban nőtt fel. Elmondta, hogyan gyűlölte Jézust és azokat, akik benne hittek. Az első keresztyén vértanú, István, kivégzésénél is jelen volt, és ő is a halálára szavazott. Ezzel a megbízással ment a Jeruzsálemtől kétszáz kilométernyire levő Damaszkuszba is, hogy ott összefogdossa a keresztyéneket és börtönbe vigye őket. És ott történt valami különös dolog.
Ezt már egy kicsit részletesebben mond-ta el: Hogyan szólította őt meg a feltámadott Jézus Krisztus. Hogyan kérdezte meg a hozzá szólót, hogy ki vagy te? Hogyan mutatkozott be Jézus: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Hogy került sor ezután a sorsdöntő kérdésre: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? S akkor elmondta neki Jézus, mit akar. Azt mondta: elmész a pogányok közé, hogy felnyisd a szemüket, hogy a sötétségből világosságra, a Sátán ha-talmából az élő Istenhez térjenek, hogy bűn-bocsánatot kapjanak énérettem, és meg-téréshez méltó cselekedeteket tegyenek. Az-tán röviden beszámolt arról, hogy azóta ez történik. Ő a pogányoknak erről a Jézusról beszél és ezt a beszédet hallva az ő életük ugyanúgy megváltozik, mint ahogy Pálnak az élete megváltozott.
Ezért tartom fontosnak - fejezi be ezzel a beszédét -, hogy hirdessem: "a Krisztus-nak szenvednie kell és mint aki elsőnek tá-madt fel a halottak közül világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak."
Itt már nem bírta tovább Fesztusz és köz-be kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudo-mány őrültségbe visz. Milyen jellemző, hogy Pál nemcsak megőrizve hidegvérét válaszolt erre, hanem őszinte tisztelettel mondja: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Ezt tanú-síthatja a melletted ülő király is, aki ismeri a prófétákat, mert azok alapján teljesedett be mindez. Ez mind igaz és józan beszéd.
Akkor Agrippához intézi a kérdést: Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. És itt hangzik el egy nagyon elgondolkoztató mondat. Ez a fiatal király azt mondja: "Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!"
Megrendítő lehetett Pál apostolnak ez a beszéde. Erőteljes, világos bizonyságtétel volt Jézusról és arról, hogy mit tud elvégezni a feltámadott, élő Krisztus mennybemenetele után is bárkinek az életében.
Ez a díszes társaság láthatott maga előtt valakit, aki találkozott a feltámadott Krisztussal, akivel beszélt Krisztus, és ez a találkozás teljesen megváltoztatta az életét. Új irányt, célt, tartalmat, programot adott az életének. Ez a Pál úgy beszél Jézus Krisztusról, mint aki él, mint aki itt is jelen van, mint akire egészen rábízta magát. Valami különös felszabadultság és boldogság tükröződik a szavaiból. Ez az ember megbilincselve is szabadabb és boldogabb, mint nagyságos kihallgatói.
Miről van itt szó? Kiderül a leírásból, hogy Fesztusz az egészből semmit sem érzékel. Agrippa király szívét azonban megérinti az elhangzó ige. Megkívánja azt az életet, amit ez a Pál kaphatott. Vágy ébred benne ezzel a Krisztussal való közösség után. És kibukik belőle ez a vallomás: "Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!"
A folytatásból azonban kitűnik, hogy gyorsan elnyomja ezt a vágyat. Nem engedi, hogy mélyre hatoljon benne a hallott ige. A szívét nem szolgáltatja ki ennek a Jézusnak. Éppen ezért visszasüllyed ugyanoda, ahol Fesztusz volt. Hiszen Fesztusz-nak Pál csak egy ügyet jelentett, amit el kel-lett intézni. A végén kiderül, hogy Ag-rippának is már csak azt jelenti, sajnálkozva megállapítja: "Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz." Így azonban most már Rómába kell elvinni.
Erre az egy mozzanatra koncentráljunk most, és erre a kérdésre próbáljunk választ találni: Miért akadt meg Agrippa ezen a ponton? Miért következett be az, amit az egyik énekünk olyan találóan mond: "már-már megindulok, hogy rád bízzam magam..." aztán mégsem indulok meg. Miért csak már-már? Miért kell azt mondania, hogy majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek? Hiszen ami majdnem tör-ténik meg, az nem történik meg. Aki majdnem elérte a vonatot, az lekéste. Aki majdnem átment a vizsgán, az megbukott. Aki majdnem keresztyénné lett, az pogány vagy hitetlen maradt. Aki majdnem rábízta magát Jézusra, annak Jézus nélkül, egyedül kell tovább is élnie.
Miért akadt meg itt Agrippa? Talán kevés volt az, hogy csak egyszer hallott Jézusról? Még idő kellett ahhoz, hogy érlelődjék benne az elhatározás? Meg kellett volna győződnie arról, hogy igaz-e, amit ez a furcsa Pál mondott? Még hallania kellett volna többször az evangéliumot? Vagy nem akkor volt az ideje ennek? Persze, nem is szabad ezt elkapkodni. Mit szóltak volna ott a díszes társaság tagjai, ha a király első hallásra ennek a bizonyos názáreti Mesternek a követőjévé szegődik? Nem kell ezt elhamarkodni, majd talán később... Lesz még erre alkalom.
Csakhogy éppen ez itt a fontos kérdés, amit Isten ma elénk állít, hogy úgy tűnik, nem lett rá többé alkalma Agrippának. Sem-mi nyoma nincs annak, hogy még egyszer lehetősége lett volna Jézus mellett dönteni. Ez volt a nagy alkalom. Ez volt az az Istentől elkészített kiváltképpen való időpont, amikor ő elfogadhatta volna az üdvösséget. Amikor most a Szentlélek megérintette a szívét. Amikor kristály tisztán hallotta a Krisztus keresztjéről szóló evangéliumot, befejezve azzal, hogy Ő készített üdvösséget ennek a mi népünknek is - mondja Pál -, meg az összes pogánynak is. Még rá is mutat Agrippára: Hiszel-e te a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel! Még abban is igazat ad neki Agrippa és még sem mozdul ki ebből a megátalkodott hitetlenségéből, amiből Isten őt ki akarta segíteni. Elszalasztott egy Istentől elkészített nagy-nagy alkalmat, lehetőséget és ez többé nem ismétlődött az életében.
Emiatt sírt ám Jézus Jeruzsálemben, amikor a virágvasárnapi történetben ezt olvassuk: "Amikor közelebb ért és meglátta a szent várost, megsiratta és így szólt: Bár csak felismerted volna ezen a mai napon is a te békességedre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és min-denfelől szorongatnak; földre tipornak és kő kövön nem marad, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét."(Lk 19,41-44)
"Nem ismerted fel meglátogatásod ide-jét." És itt egy különös szó szerepel az Újszövetség eredeti szövegében. A Biblia az időre két kifejezést használ. A folyamatosan telő időt kronosznak nevezi - a legtöbben ismerjük ezt a szót. Azokat az időpontokat, vagy rövidebb időszakaszokat pe-dig, amikben Isten valami különös nagy dol-got akar cselekedni egy ember életében, más szóval jelöli, ez a kairosz. Ott nemcsak úgy telik az idő, mint bármikor máskor, hogy minden nap huszonnégy óra, lefolyik a ho-mokórán, hanem ott valami történik vagy történhetne. Ezek az elkészített alkalmak, a nagy lehetőségek. Ezek azok az idők, amik-ről itt Jézus beszél.
Itt is erről van szó, a kairoszról. Ag-rippa életében is ilyen alkalom volt ez, és az Efézus 5,16-ban is erről van szó, amikor ugyanez a Pál azt írja a gyülekezeteknek: vigyázzatok, nehogy esztelenül járjatok, hanem bölcsen. Vegyétek észre az elkészített időket, a jó alkalmat (itt ugyancsak a kairosz szó van) áron is megvegyétek, mert a napok gonoszok.
Mit jelent, hogy gonoszok? Azt jelenti, hogy elhitetik velünk, hogy vég nélkül ismétlődnek a jó alkalmak. Mert a legtöbb jó alkalom néhányszor csakugyan ismétlődik, de sose tudjuk, hogy melyik az utolsó. Aki arra számít, hogy lesz erre alkalmam később is, könnyen úgy járhat, mint Jeruzsálem: most már el vannak rejtve elő-led. Eddig felismerhetted volna. Halogat-tad, nem vetted komolyan. Több lehetőség nincs.
Iszonyatos kínt jelenthet egy-egy embernek az, amikor egy fontos dologról kiderül, hogy azt választania már nincs több lehetőség.
Egyszer egy férfi csúnyán megbántotta az édesanyját. Egy ideig nem fáj neki, de amikor a mama súlyos beteg lett, akkor rászakadt ez a bűne, és elhatározta, hogy bocsánatot kér ezért. El is ment ezzel a szándékkal, de mások is voltak ott, s kicsit megkönnyebbülve arra gondolt, hogy most még nem kell előhozakodnia ezzel, majd legközelebb. Aztán legközelebb már nem lehetett. Itt sírt ez a fiatalember az édesanyja temetését megbeszélve, hogy már nem kérhet tőle bocsánatot, és úgy halt meg a mama, hogy ott maradt a szívében ez a tövis.
Egy apa valami fontosat akart mondani a fiának. Mivel azonban neki kényelmetlen volt a dolog, halogatta. Aztán egy nyári szabadságon meghitt, jó beszélgetés alakult ki apa és fia között. Már a nyelvén volt, hogy előhozakodik ezzel, mert ezt meg kell beszélni. Aztán vége lett a beszélgetésnek, majd legközelebb. Ha most ilyen jól sikerült beszélgetnünk, lesz erre még alkalom. És hazafelé baleset érte, ott maradt az úton. Nem lett rá többé alkalom.
Csendeshéten voltunk lányokkal. Három kislány végig idétlenkedte az egész hetet. Nemcsak ők nem figyeltek és a szolgálókat zavarták, hanem a társaikat is állandóan za-varták, és nem lehetett velük szót érteni. Egyikük az utolsó napon kinyitotta a szívét az ige előtt. Pontosabban Isten megnyitotta a szívét. Telibe találta őt az, ami elhangzott és akkor döbbent rá arra, hogy mire való lett volna ez a hét. Ott sírt az utolsó délutánon, hogy legalább egy-két napig még maradjunk, mert most már tudná, mire vannak ezek a napok. De nem lehetett maradni, mert jött a következő csoport.
Van, ami nem ismétlődik többé. És ha ismétlődik is, nem tudjuk, melyik az utolsó. A napok gonoszok. Ezért írja az apostol egy kicsit keményen az efézusiaknak, hogy ne esztelenül járjatok, mint akik elrohannak az Istentől elkészített lehetőségek mellett, mint akik otthagyják a földön heverni az Isten által nekik elkészített ajándékokat és maradnak tovább is szegények, és lihegve rohannak tovább esztelenül, hanem legyetek bölcsek - mondja -, mint akik felismerik a kairoszt, felismerik az Istentől elkészített alkalmat, és nem hagyják azt kihasználatlanul. Még áron is megveszik. Áldozatot is hoznak érte. Ha van valami a kezükben, azt is leteszik, mert látják, hogy micsoda értéket kínál nekik Isten. Ezt nem lehet összehasonlítani. Dehogy szorongatom én a kacatjaimat, mikor tőle kincset kaphatok. Inkább más programot tesznek félre, csak azt, amire Isten ezt az alkalmat készítette, kihasználhassák.
Pontosan úgy, mint a jerikói vak koldus, Bartimeus tette, aki miközben az úton a járókelőktől hallott Jézusról, megerősödött abban, hogy rajta csak a názáreti Jézus segíthet. Hogy lehetne vele találkozni? Ő nem indulhat neki az országnak, hogy meg-keresse, de hátha egyszer erre jön. Amikor Jeruzsálembe megy az ember, Jerikón kell keresztülmennie. Hátha jön Jézus. Barti-meus szívében ott volt ez a csendes várakozás. Amikor meghallotta, hogy Jézus jön itt, akkor érdemes elolvasnunk a róla szóló fejezetet, hogy mint aki bizonyos abban, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, ezt nem szabad elszalasztani, elkezd kiabálni. Gondoljuk el, vakon, bele a világba kiáltotta: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam! Erre mindenki el akarja hallgattatni, mert nem volt szabad Jézust Dávid fiának nevezni. Éppen emiatt körözték akkor már Jézust. Közhírré tétetett, hogy aki Őt Dávid fiának, Messiásnak tartja, törvényen kívülivé válik. Kiközösítik Izráel közösségéből, s ez életveszélyes büntetés volt. Ne kiabálj, mert bajunk lehet belőle!
Azt olvassuk, hogy ahogy csendesíteni akarják, annál jobban kiabált: Dávid fia, könyörülj rajtam. És amikor meghallja, hogy Jézus hívja, a kabátot is ledobja magáról, hogy minél gyorsabban és szabadabban oda-érjen hozzá. Így tapasztalhatta meg Jézus gyógyító hatalmát.
A Jézusnak előlegezett bizalomból fakad csak ez az elszántság, amivel az ember felismeri az elkészített alkalmat, nem akarja azt elszalasztani. Minden áldozatot meghoz érte, és megragadja az Istentől elkészített ajándékot.
Amikor nem ilyen ráérősen tétovázik, mint Agrippa, tényleg, olyan meggyőző, amit mondasz, hát már egem is majdnem meggyőz, ott téblábol az üdvösség kapujában, s végül is visszafordul, hanem amikor valaki rácsodálkozik: nyitva van a kapu? Előttem is? Most mindjárt belépek.
Ezért mondta Jézus azt annak az írástudónak, aki ott álldogált a küszöb előtt, hogy nem messze vagy az Isten országától. De hiába tudsz mindent, az kevés. Be kellene lépni. De az az írástudó sem lépett be, mint ahogy Agrippa nem lépett be.
Isten készít nekünk is alkalmakat. Aján-dékokat akar ilyenkor adni. De ezek az alkalmak nem ismétlődnek vég nélkül. Ezeket fel kell ismerni, és ki kell használni. Az a tapasztalat, hogy azoknak megy ez könnyebben, akik hozzászoktak ahhoz, hogy az életük minden dolgában Isten akarata szerint akarnak cselekedni.
Azt olvastuk itt az efézusi levélben, hogy megismerjétek mi az Istennek akarata. Aki ezt begyakorolta, akinek ez napi beidegződés, hogy én mindig mindenben szeretném felismerni és cselekedni az Ő akaratát, az nem szalasztja el könnyen az alkalmakat. Az felfigyel arra, hogy itt most Isten valamit elkészített. Ez most egy tőle megrendezett találkozás, nem én programoztam a mai feladataim közé. Itt Ő akar most engem használni, vagy Ő akar engem megajándékozni, Ő akar cselekedni. Akkor most félre mindennel! És áron is, áldozatok árán megveszem ezt az alkalmat, ki akarom használni.
Utólag mindig hálás az ilyen ember az elkészített alkalmakért, és nem kell fognia a fejét: én esztelen, már megint elszalasztottam egy fontos alkalmat.
Isten hívő gyermekei szinte naponta cso-dálkoznak azon, ahogy Isten időzít találkozásokat, ahogy elkészíti a szükséges segítséget, ahogy időzít egy-egy megpróbáltatást, mert ott arra van szükségünk, hogy alázatra tanítson, ahogy egyáltalán vezeti azt, aki vezethető. És az észreveszi ezeket az alkalmakat.
Mert egyszer végetér ez a sorozat mind-annyiunk számára. Egyszer eljön az a pillanat, hogy semmire sem lesz többé lehetőségünk. Nem lehet többé semmit tisztázni, megbocsátani, megmondani, bocsánatot kér-ni. Lezárul minden lehetőség, rögződik az életünk abban az állapotban, amiben ez az utolsó pillanat talál, és úgy töltjük az örök-kévalóságot: Jézus nélkül vagy Jézussal.
Hogyan fog minket találni ez a pillanat? Ezért hangsúlyozza a Szentírás: ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket. Nem lehet tudni, hogy egyáltalán hallhatjuk-e még az Ő szavát. Ezért lenne jó, hogy ráneveljük magunkat arra, hogy minden egyes találkozásnál, min-den feladatnál, mindig, amikor a kezünkbe vesszük a Szentírást vagy eljövünk egy istentiszteletre, ez a csendes várakozás legyen bennünk: vajon ez nem Istentől elkészített alkalom-e? Nem olyan kiváltképpen való lehetőség-e, amiben Ő valamit adni akar, valamitől meg akar szabadítani, vala-mire fel akar használni?
Ha ez így lenne, akkor nem ilyen szórakozottan vagy hajszoltan esnénk be sokszor egy-egy istentiszteletre negyedórás késéssel, vagy közepén, mint ahogy azt némelyek teszik, hanem akkor már otthon készülnénk rá. Ez nagy kivételezés Isten részéről, nagy kiváltság, hogy most vele találkozhatom. Vajon mit akar mondani? Mit akar adni? Hova fog küldeni? Ez a szent várakozás tenné sokkal befogadóbbá a szívünket, és sokkal többet tudnánk magunkkal vinni egy-egy igéből. Akkor nem az lenne, hogy meghallgatjuk vagy végig merengjük, és marad mozdulatlanul az életünk lelkileg, hanem akkor minden ilyen találkozás egy-egy lökés lenne előre, és sokkal bátrabb léptekkel haladnánk előre az életnek az útján.
Akinek nem inge, ne vegye magára. De akit eltalál az Istennek ez az igéje, adjon hálát érte, hogy nem hagy minket abban a helyzetben, amiben vagyunk. Ne ezt kelljen majd mondanunk: majdnem beléptem én is az üdvösségbe, amiről olyan sokat hallottam, hanem legyen valóság az, amit Pál olyan kedvesen kíván: kívánom, hogy ne csak majdnem, hanem egészen, ne csak te, hanem mindazok, akik engem ma itt hallgatnak, lennétek olyanok, mint én - és milyen tapintatos, hozzáteszi -, ha leveszik rólam a bilincseket. Nem azt kívánja nekik, hogy őket is megkötözzék, hanem azt a nagy belső szabadságot, amire őt Jézus Krisztus elsegítette.
Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy sok mindent hallhattunk már rólad. Köszönjük azokat a kiváltképpeni alkalmakat, amikor úgy hallhattuk az igét, hogy meg voltunk győződve, nemcsak rólad hallunk, hanem téged magadat hallhatunk.
Köszönjük, amikor egészen személyesen megszólítottál minket. Köszönjük, hogy neked személyesen számunkra elkészített ajándékaid vannak. Köszönjük, hogy előttünk nyitottad ki az örök élet ajtaját. Köszönjük, hogy az örök igazságokat személyesen az életünkre és sorsunkra alkalmazod.
Könyörülj rajtunk, nehogy belelépjünk ennek a majdnem-nek a csapdájába. Adj nekünk bátorságot komolyan venni azt, amit te komolyan mondasz. Szentlelked segítsen, hogy meggyőzzön minket az igazság, és mozgásba hozzon minket mindig a te igéd. Induljunk, amikor indítasz, amikor hívsz vagy küldesz.
Köszönjük mindazt, amit most mondtál nekünk. Segíts, hogy meglegyen ennek az áldott következménye az életünkben.
Köszönjük, hogy mindnyájan reád bízhatjuk a gondjainkat. Kérünk, szenteld meg azoknak a pihenését, akiknek van erre lehetőségük.
Könyörgünk azokért, - és ó, de sokan lesznek most a jövő héten -, akiknek megadatott, hogy egy hétig a te igédet hallgassák. Könyörülj rajtuk, hogy ne csak hallgatói, hanem megtartói legyenek annak.
Könyörülj mindnyájunkon, hogy ezzel a szent várakozással vegyük kezünkbe naponta a Bibliát. Így tudjunk készülni minden igehallgatásra, hogy veled találkozhatunk, tőled hallhatunk és kaphatunk valamit. Engedd, hogy egyre többet tudjunk elfogadni és továbbadni ebből.
Ámen.
