Istené a bosszúállás!

Istené a bosszúállás!

Istené a bosszúállás!

"Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek." 1 Péter 3,9

 

Semmi sem töri meg annyira a lelket, mint a bántalmazás: értéktelennek, jelentéktelennek és kihasználtnak érzni magát az ember. Jézus tudja ezt, és azt mondja: „Én gondoskodok rólad.”

A gyógyulás első lépése az, hogy megismerjük a Gyógyítónkat. Mondd ezt: „Jézus Krisztus, nem tudom, hogyan tetted, de elvetted a világ összes bűnét - azt is, amit velem szemben követtek el, és azt is, amit én cselekedtem. Te magadra vetted ezt a sérelmet. Szeretném megtanulni hogyan szeresselek téged. Kérlek, jöjj, és gyógyítsd meg a szívemet, az elmémet és a testemet.” 

És Ő megteszi. Megteszi!

Vajon Jézus megtorolta, amikor őt bántalmazták? Egyáltalán nem! Ezt mondja a Biblia: "mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1 Péter 2,23 GW fordítása).

Egy nap Isten ki fogja egyenlíteni a számlát. Egy nap bosszút fog állni és érvényt szerez az igazságnak. Gondolod, hogy Hitlernek nem kell majd felelnie tetteiért? Gondolod, hogy a bántalmazóknak nem kell majd számolniuk a következményekkel? Azt gondolod, hogy a világ minden gonoszsága büntetés nélkül marad?

Nem. Egy nap Isten bosszút áll majd. Ez egyedül az ő kiváltsága.

Isten az egyedül igaz Isten. Sokkal inkább képes igazságosan megtorolni a vétkeket, mint te. Szóval tedd az Ő kezébe, hiszen Ő az Isten és nem te vagy!

Az egyik oka annak, hogy foglalkoznunk kell a bántalmazással az, hogy ez ragályos, fertőző. Nemzedékről nemzedékre öröklődik. Ha gyermekkorodban láttál bántalmazást vagy a családodban tapasztalt ezt, akkor megtanultál néhány mintát. Nagy a valószínűsége, hogy te is tovább fogod adni.

Amerikában ebben az évben kb 10 millió gyermek lesz családi erőszak szemtanúja. Tanulmányok sora mutatta ki, hogy ezek a gyerekek kétszer olyan hajlamosak rá, hogy később saját családjukban maguk is erőszakosan viselkedjenek. Valakinek meg kell szakítania ezt a láncot!

Te lehetsz ez az ember. Kezdd el ma! Kezdd most! Kezdd el a Szentlélek erejével!

Atyám, bátorságért könyörgök mindazok számára, akik ezt olvassák, hogy sokan el tudják mondani: „Nem fogom többé titokban tartani. Nevén nevezem a bántalmazást. Nem kicsinyítem, és nem próbálom megmagyarázni. Ha egy időre egy biztonságos helyre kell költöznöm, akkor azt is megteszem. Segíts, hogy legyen bátorságom beszélnem olyan emberekkel, akik segíthetnek megterveznem, hogyan gyógyuljak és növekedjek egészséges lélekben! Mentsd meg az életemet és a kapcsolataimat! Kezdd el bennem gyógyító munkádat! Istenem, rád hagyom a bosszúállást. Jézus nevében, Ámen.”

Beszéljetek róla:

  • Mit fogsz ma tenni azért, hogy megtörd a sérelmek átkát az életedben? A városodban biztosan vannak olyan helyek és templomok vagy imaházak, ahol segítenek neked.
  • Hogy tudod segíteni azt a barátodat vagy családtagodat, akit sérelem ért vagy még most is ér? Hogyan tudod bátorítani azt, aki még csöndben szenved?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2013. 09. 17.)

Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. szeptember 25. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 643


   


Tetszik