IFI ISTENTISZTELET ÉLŐ KÖVEK KONCERT- 2013. október 13. vasárnap délután 18:00

IFI ISTENTISZTELET ÉLŐ KÖVEK KONCERT- 2013. október 13. vasárnap délután 18:00

Lassan beindul az egyetemi életetek, meglesznek az órarendek, tantermek, kurzusok, programok. 
Lassan hozzászoktok, sőt egyre jobban kezditek élvezni az újabb egyetemi évet, a kihívásokat, a tanulást, és tán még a parciálisokat is...
A már dolgozók lassan megszokják, hogy nincs vakáció, hanem mindig szesszió van:) és ahogy véget ért az egyik projekt, máris kapják a következőt.

A nagy rohanás és sok feladat közepette legyen gondotok testi és lelki egészségetekre! 

Bármilyen sok tennivalótok is van, igyekezzetek naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudtok dolgozni, és csak így tudtok talpon marad, életben maradni. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudnátok táplálkozni. 

Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.

A lélek tápláléka Isten igéje. Jézus mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4) Eszerint teljes emberi életet az él, aki a lelkét is táplálja.

Ezért igyekezzetek a lelketeket is táplálni vasárnapról vasárnapra, sőt napról-napra. 

Az ifi istentiszteleteknek
pedig az a célja, hogy ilyenkor még inkább fiatalos stílusban legyünk együtt Isten dicsőségére, lelki épülésünkre.
Kicsit másképpen, mint ahogy megszoktuk a hagyományos istentiszteleteken, hiszen ilyenkor több ifjúsági éneket énekelünk, gitárral, zongorával, dobbal, és talán még nádi hegedű is lesz, de ha az nem is, lesz mindenképpen síp, és szájharmonika.
Minden hónap első vasárnap délutánján várunk Benneteket!

2013. október 13. vasárnap délután 18:00 órakor kezdünk!


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. október 3. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 1,155


   


Tetszik