Jézus nálad tölti a Húsvétot!

Jézus nálad tölti a Húsvétot!

Szeretettel hívjuk és várjuk a Testvéreinket az ünnepi alkalmakra!

 

Adjunk hálát együtt Isten kimondhatatlan szeretetéért, a feltámadásért, az új élet lehetőségéért!

A Mester üzeni: Az én időm közel van. Nálad tartom meg a húsvétot tanítványaimmal. (Máté 26, 18)

Tisztázatlan, ki érdemelt ekkora megtiszteltetést, hogy útban a Golgota felé, Jézus egy örök ismeretlenségben maradó embernél szeretné megtartani a húsvétot. Csak találgathatjuk, hogy bizonyára ismerte Jézust, aki viszont tudta, hogy számíthat rá, nem utasítja vissza félelmében, szívesen ajánlja fel otthonának nagyobb szobáját és áldoz fel egy bárányt is a nagyobb közösség ünnepi vacsorájára..
Az évszázadok óta ragyogó feltámadás fényében mai emberként már annál inkább személyes evangéliumi felhívás és döntés értékű a Mester üzenete: nálad szeretnék lenni az ünnepen. Mi már tudjuk és könnyebbé teszi a Mester fogadását az, amit az a régi ismeretlen még nem tudhatott, csak a lelkével, mint aki „ látta a láthatatlant”, hogy nem egy angyalt vendégel meg tudtán kívül ( Zsid 13, 2), hanem angyaloknak is Urát, azt az Embernek Fiát, akinek a húsvéti bárány jó íze is a közösségéért fontos, mert az ő eledele, „hogy teljesítse az Atya akaratát, aki elküldte Őt (János 4,34). Bár azon a vacsorán már azt sem titkolta el, tudja, hogy van egy másik fajta ember is közöttük, aki elárulja őt.
A húsvéti bárány közösségbeni elfogyasztása ősi múltra emlékeztet. Az egyiptomi kivonulás előestéjén tették ugyanezt Isten szabadságra szánt választottai. A bárányok vérével bekent ajtókon belül nem árthatott az öldöklő angyal, nem haltak meg az elsőszülöttek, mint az egyiptomiaknál.
Számomra ez a húsvét előtti misztikus üzenete a Mesternek: ahol ott vagyok, ahol befogadnak, ott az öldöklőnek nincs hatalma, csak a halál felett győzedelmeskedő Úrnak. A racionalitás világában aligha érthetik Jézus üzenetét, csak akiket hit által megérint a kereszt minden racionalitást felborító Istenélménye. Erre lenne szüksége a világnak. Az életet átható, titokzatos hitben, közösségben ünnepeken túli életörömmé válik, hogy „ a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől.” ( Róma 8,2)

Személyesen megszólító, szíven érintő üzenet: nálad szeretném megtartani a húsvétot. És ez készülődésre, bűnbánatra indít. Ezen túl pedig abban a bizonyosságban erősít meg, hogy a főpásztor vére az oltalom, a feltámadásnak minden áldása is házunkra, életünkre, gyülekezeteinkre, népünkre árad.
Időrendben Jézus a maga halálának közelségére is emlékezteti ama titokzatos embert. Csakhogy mára az az ember is én vagyok és mi vagyunk, akiknek élete ideje lejáróban van és minden múló nap hozzá visz közelebb (ének: Maradj velem).
Az egyiptomi fogság idején természetesen együtt játszottak egyiptomi és zsidó gyerekek. A zsidó gyerek elárulja egyiptomi pajtásának, hogy náluk azon az estén, a 10 csapás estéjén bekenik bárányvérrel az ajtófélfákat, és nem fog meghalni egyetlen gyermek sem, de te meg fogsz halni, mert a te szüleid nem tudják ezt a titkot és nem is hisznek benne. Az egyiptomi gyerek kéri kis barátját, lopjon neki abból a vérből. De ezt nem teheti, abból nagy baj származik. E kis mesében mély fájdalommal élik meg a gyermekek a titokzatos Istenhez tartozás és elvetettség súlyát. Ma azonban még egyetemes a mesteri üzenet: nálad szeretném megtartani a húsvétot, mert a te életedért, a te otthonodért hullatja vérét a Golgotán, honnan Fáy Ferenc szép gondolataival: 
„ az égő szélben végre látta őket:
az elfutókat, megkerülteket,
halála véres partján születőket.
S mosolygott, mikor elvégeztetett.”

Bereczki András, lelkipásztor

Szerkesztés dátuma: szombat, 2014. április 19. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 734