Archívum

Hullám-völgy

Nehezen falták búmat az évek,
oly mélyen vertek szívembe éket.
Kevésen múlott: Halál vagy élet.
A sors ismétli önmagát: Véled.

Gyorsan növi szárnyait az álom,
s repít minket sosem látott tájon.
Vágyainktól színes égi-vászon,
reményünk ül minden csillag-ágon.

Hiába küld hírnököt a végzet,
dolga nélkül, csak lajstromba vétet.
S bár időnként bevillan e véset,
buja szellő karomba lök téged.

Elég. Szám a szádra csókot ráfon,
öled nyílik, s éli gyönyör-táncom.
Beleveszünk. Vakon visz a járom,
utunk végén, gondokból nőtt zátony.

Ábránd-szülte, valóba-csobbanás.
Lelkemen rügyet bont a forradás,
testemen erőt vesz a roskadás.
Minden nap, borban úszó rothadás...

Örök rejtély talán

Talpam alatt kopog a kő,
senki nem kísér utamon,
átölel a sötét jövő,
fogást keres a nyakamon.

Egyedül vagyok és félek,
de már nincs más választásom,
hátat fordított az élet,
csak annyit mondott, "sajnálom".

Én balga meg azt sem tudom,
vaj' ő csókolt vagy a halál?
Csak megyek tovább az úton,
melynek végén a pokol vár.

Nihil nisi bene

Szellemedet oly mértékben mérgezte a kór,
meg sem hallod, ha valaki éppen hozzád szól.
Jövőképed romok alatt, csak a mának élsz,
démonokkal küzdesz folyton, s bizony nagyon félsz.
Vakvágányon az életed, s ezerrel robogsz,
hibáidért nem magadat, hanem mást okolsz.
Intenének a szüleid, ám nem érdekel,
a jövőnek tartalékát gyorsan éled fel.
Cigaretta füstöl szádban, s vagánynak látszol,
extázisban játékterem gépein játszol.
Versenyt iszol társaiddal, fogy az alkohol,
hajnalra a társaságod részeg és komor.

Szellemedet oly mértékben járta át a kór,
fel sem fogod a szavakat, ami neked szól.
Hamis mámor tudat-létben röpke állomás,
kábítószer által festett lidérc-látomás.
A bódulat elmúltával jön az ébredés,
ám szűkült a látótered, az a fény kevés.
Árnyék vonul elméd köré, s fáj a sötét lét,
métely bűze körülötted, szórta sörét szét.
Szellemedet oly mértékben mérgezte a kór,
meg sem hallod, ha valaki éppen hozzád szól.
Olcsón hazudsz önmagadnak mennyekbe jutást,
de nem kaphat az elméd így értelmet, tudást.
Nyúlnak feléd barát-kezek, fogadd el őket,
építsetek, s használd jóra fölös erődet.

Álom-vágy

Nem élem, még csak álmodom,
hogy ajkam tiédre ráfonom,
s csók csattan, forrón lángoló,
zsigerbe vágyat táncoló.

Nem élem, még csak álmodom,
hogy rózsák nyílanak várromon,
tűz-lepel izzó kebleden,
s szívedet csendben elcsenem.

Nem élem, még csak álmodom,
hogy méhed oltárán áldozom,
ringatva téged az éjbe,
úszunk át együtt a kéjbe.

Nem élem, még csak vágyódom
felfedezni minden porcikád,
vég nélkül osztva rád csókom,
gyönyörhullámot hozva rád.