Barátaim rendszeresen küldenek érdekes, irásokat szerte a nagyvilágból, időnként én is mazsolázok hasonló érdekességeket , ezekből kötök egy szines csokrot .

 

ÉRDEKES ÉS MEGLEPŐ TÖRTÉNETEK, -ADATOK

ÉRDEKES ÉS MEGLEPŐ TÖRTÉNETEK, -ADATOK

PÉNTEK 13.
Avagy; miért szerencsétlen ez a nap?

A történet Kr.u. 1112 körül kezdődik... A francia Hugues de Payens márki és 8 másik francia lovag megalapítja Krisztus Szegény Lovagjainak rendjét. És hogy miért szegények, ha egyszer nemesek? A rend minden tagja köteles teljes vagyonát a rend és a keresztény egyház számára felajánlani, és a korábbi világi élvezetekről lemondani.

Kr.u. 1118-ban a lovagok az immár keresztény kézen lévő Jeruzsálembe érkeznek, és engedélyt kérnek Jeruzsálem püspökétől, hogy a rend a zarándokutak védelmét biztosítsa az arabok ellenében. A püspök természetesen hozzájárul a rend működéséhez és táborhelyet biztosít a lovagoknak a Templom-hegyen, Salamon templomának egykori helyén, ahol abban az időben arab istállók álltak. Ezek után a rend új nevet vesz fel: Krisztus Szegény Lovagjainak és Salamon Templomának Rendje, vagy ahogy mindenki hívja őket: a Templomosok.

A kezdeti 9 lovagból hamarosan hatalmas rend lett, mely jelentős gazdasági és katonai hatalomra tett szert. A Templomos lovagrendnek nagy kiterjedésű birtokai voltak, amelyeket 8 langues-ra (nyelvterület) és 10 olyan tartományra osztottak, melyek határait az országhatárok figyelembevétele nélkül húztak meg. Rendházaik, kastélyaik, hatalmas birtokaik csaknem egész Európát behálózták, Skóciától egészen az akkori Palesztináig. Ezenfelül
kereskedelmi flottájuk, hajókészítő és -javító műhelyeik és kikötőik is voltak, köztük La Rochelle, ahol a flottájuk állomásozott. Más katonai lovagrendekkel ellentétben a Templomosok pénzkölcsönzéssel is foglalkoztak, sőt idővel a keresztény világ bankáraivá lettek, és adósaikká vált több európai uralkodó is.

Végül óriási gazdasági befolyásuk és a rend körül keringő misztikus mende-mondák miatt V. Kelemen pápa és a vagyonukra féltékeny IV. (Szép) Fülöp francia király titokban összefogva cselekvésre szánta el magát. 1307 szeptemberében a pápa lepecsételt leveleket küldött szét Európa minden szegletébe azzal az utasítással, hogy minden levelet egyazon napon felbontva, a tartományi vezetők mindenhol egyszerre cselekedjenek. Ez a nap pedig 1307. október 13-a, péntek volt.

Péntek 13-án aztán Európa szerte feltörték a pecséteket, és elolvasták a levelek tartalmát. A levelek döbbenetes "tényeket" állítottak! Kelemen pápa azt állította, hogy isteni látomása volt, amely arra figyelmeztette, hogy a
templomos lovagok a sátánimádás, a homoszexualitás, a kereszt megszentségtelenítése, a bálványimádás és más eretnek cselekedetek bűnében vétkesek. Továbbá azt állította, hogy Isten azzal bízta meg, hogy tisztítsa meg a Földet a bűnös Templomosoktól, és addig kínvalassák őket, amíg be nem ismerik Isten ellen való vétkeiket.

A pápa terve jól működött. Azon a napon sok ezer lovagot fogtak el, - köztük Jacques de Molay-t, a Templomos rend Nagy Mesterét - akiket kegyetlenül megkínoztak, majd máglyára küldték őket. A rendet feloszlatták, a birtokaikat
elvették, az életben maradott kisebb rangú templomosokat beolvasztották az Ispotályos rendbe.

Ez a tragikus nap, melyen több ezer keresztény lovagot kínoztak és öltek meg, mindmáig megmaradt a mai modern kultúrában is, mint "szerencsétlen nap", bár az igazi jelentését már csak kevesen ismerik.

_____


KAMIKAZE - Az "Isteni Szél"
Honnan ered?

Mindannyian hallottunk már a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén 1944-45-ben feltűnt Kamikazékról, akik robbanóanyaggal megpakolt repülőgépeikkel szándékosan az amerikai hajóknak csapódtak. Talán nem mindannyian tudjuk, de a "Kami kaze" kifejezés "isteni szél"-t jelent, és ennél régebbi, mintegy 700 évre visszamenő története van...

Az 1270-es években a Mongol Birodalom hihetetlen mértékben kiterjedt. A mai Romániától kezdve Ázsia nagy részét magába foglalta, Kína(1), Korea és a mai Oroszország nagy része is a Birodalomhoz tartozott. De a trónon ülő Kubiláj
kán (Dzsingisz kán unokája) még keletebbre tekintett, és a Japán Császárságot is meg kívánta hódítani. Parancsot adott koreai és kínai vazallusainak, hogy építsenek egy 900 hajóból álló flottát és fegyverezzenek fel egy 40.000-es
hadsereget. 1274 novemberében a sereg készen állt, és megindult Japán felé.
Az inváziós sereg a Kyushu sziget északi részén szállt partra a Hakata öbölben (a mai Fukuoka városa mellett), ahol a japán Hojo nemzettség (ejtsd:Hodzsó) császára mintegy 10.000 japán harcossal várta. A japánok védekezésre kényszerültek a túlerővel szemben, és fél napon keresztül keményen kitartottak. A csata délutánján hirtelen sötét felhők kezdtek gyülekezni északi irányban a tenger felett, amit a japánok már jól ismertek. Tájfun közeledett! A japánok visszahúzódtak a szárazföld belsejébe, a mongol flotta pedig igyekezett kifutni a nyílt tengerre, hogy ne az öböl sekély vizében érje a tájfun. De már nem volt rá idejük! A hihetetlen gyorsan lecsapó tájfun
- amit a japánok szerint az istenek küldtek - az öbölben érte az inváziós flottát, és elpusztította vagy szétszórta a mongol flotta nagy részét.
A vihar elülte után - a veszteségek miatt - már nem volt reális esély az invázió folytatására, ezért a mongolok inkább hazatértek. Így a Japán Császárság egyenlőre elkerülte a mongol megszállást.

De a mongol kánt nem olyan fából faragták, aki csak úgy lemondjon valamiről.
1281-re még hatalmasabb sereget gyűjtött össze, ami a források szerint több mint 100.000 emberből állt és mintegy 4.400 hajóból. Egyes források 140.000 harcost említenek, de mindenesetre biztos, hogy akkora haderőt állított fel,
amit még sosem látott egyik birodalom sem a távol-keleti térségben. A célállomás megint Kyushu környéke volt, és a mongol flotta 1281 júniusában útra kelt a Hakata öböl felé.
A japánok már készültek az újabb inváziós kísérletre, és 1276-77 folyamán az öböl mentén mintegy 20 kilométer hosszan 2-3 méter magas, és 3 méter széles kőfalat emeltek. E fal mögött 1281-ben 40.000 fős japán hadsereg várta a mongol hódítókat.
Az összecsapások első felében a Japán császári flotta próbálta megállítani az inváziós hajókat. A part menti vizeken a számbelileg minimális japán hajók érzékeny veszteséget okoztak a mongoloknak, de a partraszállást lehetetlen
volt megakadályozni. A mongolok partra szálltak és több hetes harc bontakozott ki a falak mentén. 1281 augusztusában a mongol sereg már a győzelem küszöbén állt; a falrendszert több helyen áttörték és a hősiesen
védekező japán sereget megtizedelték. Ám ekkor megismétlődött az, ami már 1274-ben is megmentette Japánt; észak felől újabb hatalmas tájfun közeledett a Hakata öböl felé.
A mongol sereg egy részét a hajókra menekítették, és igyekeztek kifutni a nyílt tenger felé. Ekkor csapott le a tájfun. A könnyű fa hajókat egymáshoz vágta az öbölben, vagy a part menti sziklákhoz csapta. Egyeseket egyszerűen az óriás hullámok tépték szét; fát, vasat, embert egyaránt. Mire elült a vihar, az inváziós flotta megtépve és szétszórva hevert az öbölben, vagy a tenger mélyén. A sereg végképp demoralizálódott, néhol az őket hajtó vezéreik ellen lázadtak a katonák, így végül a további harcokat már nem lehetett folytatni. A sereg megmaradt része szégyenszemre visszahajózott a kontinensre. A parton maradt mongol katonákat - akiknek már nem volt idejük a vihar előtt a hajókra szállni - a japánok mészárolták le.

Ezzel az epizóddal Japán újra megmenekült a mongol hódítás veszélyétől, és örökre független maradt. Így történt, hogy a tájfun, az "isteni szél" (kami kaze) két ízben is megmentette Japánt az idegen uralomtól. Ezt a szellemet
próbálták a japán pilóták a II. világháború végén újjáéleszteni, hogy "isteni szélként" megóvják hazájukat és császárukat. Kétszer sikerült történelmükben, harmadszor már nem.

(1) Ezért van az, hogy amikor Marco Polo 1275-ben Kínába érkezett, akkor kínai császárként a mongol Kubiláj kánnal találkozott.

 

 

ABRAHAM LINCOLN vs. JOHN F. KENNEDY
Hihetetlen párhuzamok !!

Abraham Lincolnt a kongresszus 1846-ban választotta meg, John F. Kennedy-t 1946-ban.
Lincolnt 1860-ban választották elnökké, Kennedyt 1960-ban.

Mindketten harcoltak az emberi jogokért, és mindkettőjük feleségének volt egy abortusza amíg a Fehérházban voltak.

Mindkettőjüket pénteken ölték meg, és mindkettőjüket fejbelőtték.

Lincoln titkárnőjének a vezetékneve Kennedy volt, Kennedy titkárnőjét pedig Lincoln-nak hívták!
Mindkettőjüket egy Johnson nevű ember iktatta be, és mindkettőjüket a déliek ölték meg.

Andrew Johnson, aki beiktatta Lincolnt, 1808-ban született. Lyndon Johnson, aki Kennedyt iktatta be, 1908-ban.

Lincolnt a "Ford" színházban lőtték le, Kennedyt pedig egy Lincolnban, amelyet a Ford cég gyártott!
John Wilkes Booth, aki megölte Lincolnt 1839-ben született. Lee Harvey Oswald, aki megölte Kennedyt 1939-ben.
Booth-ot és Oswald-ot is megölték az itélethozatal előtt.

Mindkét gyilkos használta mindhárom nevét, mely ismert és gyakori volt az észak-amerikai kultúrában. Mindkét név betűinek száma:15.

Egy héttel azelőtt hogy megölték, Lincoln Monroe-ban volt (egy észak-amerikai város). Kennedy egy héttel a gyilkosság előtt Marilyn Monroe-val volt!


 

_____

Hogyan állítsuk meg a felénk dübörgő harci elefántok hadát?


Szinte közhely: a harci elefántok az ókori harcmezők tankjai voltak. Sok csata dőlt el pusztán a jelenlétüktől ezen állatoknak, hisz nem nehéz elképzelni milyen hatást vált ki az emberből, amikor 15-20 hatalmas termetű, kihegyezett szarvú, sivítozó állat megállíthatatlanul száguld az ember felé!
Pontos felgyezsésünk nincs arról, mikor alkalmazták őket először, de annyi bizonyos, hogy a hindusok használták őket elsőként katonai célokra, és innen terjedt el a médek, perzsák, majd a makedónok közvetítésével az ázsiai harcmezőkön át az észak-afrikai és dél-európai csataterekre. A használatukkal egyidőben természetesen az ellenük való védekezés is kérdéssé vált, és bár több védekezési módot kipróbáltak az évszázadok során, igazán megnyugtató módszert senki nem tudott kitalálni. Viszont létezik egy módszer, ami igen érdekes, már-már hihetetlen, de mégis hatásos.

A történetünk i.e. 275-ben játszódik Itáliában, a csata helyszíne pedig Maleventum, ami a rómaiak nyelvén (latinul) "rossz eredményt" jelent, de ezt a csata után Beneventumra változtatták, aminek a jelentése: "jó eredmény".
Hát lássuk miért is? 

Nagy Sándor halála után a makedón birodalmat szétszakították Alexandrosz egymással acsarkodó hadvezérei. Az ázsiai részek hamar elvesztek a születendő új hatalmak térképasztalán, és a háborús tevékenységek újra a hellének
földjére helyeződtek át. Ebben a térségben - Épeiroszban - született Pürrhosz herceg, akit kortársai illetve a későbbi történetírók is mind "a második Nagy Sándor"-ként emlegettek.
Épeirosz kis állam volt Makedónia szomszédságában és folyton harcolnia kellett a puszta fennmaradásért is. Pürrhosz korán felismerte, hogy csak akkor válhat országa biztonságossá, ha Makedóniát egyszer s mindenkorra legyőzi. Ehhez viszont nem volt meg országának a szükséges anyagi erőforrása, így hát először máshol kellett bizonyítani katonai tudását és megszerezni a további háborúk anyagi feltételeit. Ehhez idális helyszínnek tűnt Itália földje, ahol rengeteg gazdag görög kereskedő- és kikötőváros várta, hogy valaki segítséget nyútson nekik, az egyre erősödő és ezáltal mohóbbá váló rómaiakkal szemben. Pürrhosznak éppen kapóra jött a leggazdagabb ilyen város, Tarentum viszálya Rómával, így csapataival i.e. 280-ban átkelt az Adrián és sikerrel szállt szembe a rómaiakkal. Csatát-csatára nyert, azonban a rómaikak mindig talpra álltak és számára érhetetlen módon újabb csatára álltak ki, míg ő nem számíthatott utánpótlásra az elvesztett katonái helyére. Ezért fakadt ki az asculumi ütközet után így: "Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk." És ugyancsak innen származik a "pürrhoszi győzelem" kifejezés, amit akkor mondanak, ha a győztes fél többet veszít, mint a vesztes.

I.e. 275-ben Pürrhosz még egy utolsó csatára állt ki Maleventumnál, amire viszont a rómaiak már alaposan felkészültek. A korábbi hérakleiai és asculumi vereségek tanulságaként - ahol a harci elefántok nyerték meg Pürrhosznak a csatát - az elefántokkal szemben az íjászokat állították fel, valamint a hosszú lándzsával felszerelt tábori őrséget. Az ütközet fordulópontja akkor következett be, amikor megállították az elefántok rohamát. Az íjászok
nyilaitól és a lándzsáktól megsebzett állatok egy része teljesen megzavarodott, és vak dühükben az őket követő görög gyalogságra támadt. Az igazi áttörés viszont akkor következett be, amikor az elefántok a harcmező széle felé közeledtek. Itt helybéliek disznókat legeltettek, amik a közeledő elefántoktól nagyon megijedtek és éktelen visításba kezdtek. Ettől viszont az elefántok ijedtek meg, annyira, hogy most már végképp megállíthatalanul
megfutamodtak. 
A csata elveszett Pürrhosz számára, viszont egy véletlen folytán bebizonyosodott, hogy az elefántok félnek a disznók hangjától. Erről az esetről, illetve a csatáról egy ismeretlen történetíró számol be, de bizonyítékként a régészek városi pecsétnyomó téglákat is találtak, melyek egyik oldalán elefánt, másik oldalán disznó ábra található. Ezen kívül a disznók és elefántok viszonyáról Seneca, a híres későbbi filozófus is megemlékezik egy művében.

Pürrhosz egyébként ezután elhagyta Itália földjét és inkább a Balkánon keresett újabb háborúkat. Végül i.e. 272-ben Spártát támadta meg, miközben a spártai hadsereg távol volt (Kréta szigetét támadták), de az akció balul
ütött ki, így Argosz felé vette útját seregével, ahol éppen pártviszályok dúltak. Ezt kihasználva behatolt a városba, de Antigonosz csapatai beérték őket, és a városi harcban járatlan Pürrhosz seregét szétverték. Pürrhosz bátran harcolt, mint mindig, de végül életét vesztette a városban.



.






Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. október 29. Szerkesztette: Georgiu Marianna
Nézettség: 1,548


   


Tetszik