"... békesség Istentől ..." (Fil. 1:2)
Ki gondolta volna, hogy ezzel a nagyszerű kinccsel itt lehet találkozni?
Kedves Edit Asszony! Köszönöm buzgóságát, mellyel nem szűnik meg fáradozni a szántóföldben elrejtett kincsnek megtalálásán és közreadásán!

(Fil. 1:2)
Ez a cikk nagyszerű levezetést ad egy magyar közmondásról. De nem csak a cikk, hanem a forrás megnevezése is. No, meg aki megtalálta, de nem csak megtalálta, de fel is hívta rá a figyelmet.
Magamat is ostorozom ezzel. Mert nem rég (másfél hónappal ezelőtt) beütve a keresőbe Friedrich Klára nevét a rovás, okán, ez a cikk elém ugrott. De nem hívtam fel rá senki figyelmét.
Miért?
Mert, hogy súlyos múlasztásomat ezennel beismertem, máris javaslattal állok elő. Szükséges volna ezt a cikket néhány helyre tovább küldeni. Aki írta, őt megkeresve, akinek címezte, annak továbbítani, a címzett főnökének pedig felhívni a figyelmét. Mire? Hát arra, ami a cikkben van. De hol van itt a legelső mondatomban említett közmondás, és ugyan ki köze van az egész cikkhez?
Máris mondom. Csak veszek egy mély lélegzetet.
Hogyan is szól a közmondás?
"Madarat tolláról, embert barátjáról - lehet megismerni". Hogy jön ez ide, hallom a leszólást. Hol van itt a madár, hol itt a barát. Kérem. Tessék újra elolvasni a cikket. Mi is a címe?
"Kik osztják itt a díjakat?"
Madarak? Dehogy, kérem. Emberek. Akik Klára asszonnyal ellentétben nem dobták - bocsánat - vágták anno a kukába az Üvöltés c. gyűjteményes kötetüket. Akik pedig a jelen jólétben - még ha volt is hozzá talán valakik révén közük - már rég elfelejtették igen, a jólétben és a hatalom csúcsán, hogy mi is az a halálra szántság, mi is az a megtiportság, mi is az, ami a gyökerek őrzése, hogy fakadhasson belőle új hajtás.
"Madarat tolláról, embert barátjától - lehet megismerni."
Amennyiben valaki ezt a válaszomat elolvassa, és erről engem nem akármilyen ok miatt értesít, akkor tudni fogom, hogy érti a közmondást is, és azt is, amit leírtam.
Tisztelettel:
B. Juhász Levente