Egy verset olvastam arról az érzésről, amikor egymást - végső soron - kedvelő embereknek távolságtartónak kell lenni, egymás iránt.
================================
Gulácsy Kiss Jenő: Két lépés távolából...

Nem megyek már közelebb hozzád,
Így is beléd ivódtam, jobban, mint
bajt hozó gonosz vád,
gőgtől fuvalkodottan.
Mint ha jótékony eső öntöz,
ne lépj ki az árkád-homályból,
s nézz engem ismerős-közömbös
két lépés óvó távolából!
maradjon csak ez a két lépés,
így nem bántjuk meg egymást,
s nem borzol fel a megunt kérdés:
Engem szeretsz még, vagy talán mást?
Álljunk csak így , mint két diófa,
távol, szelíden-halk szavakkal,
ha vihar döng is, elhajolva,
egymásra váró éj és hajnal.
Óvjuk meg ezt a zengő nyárból,
ha ez maradt csak-marék, makacs dac,
hisz e két lépés távolából
talán már messzebb nem szakadhatsz.