Vers Kékestetőről
Emlékszel fényes őszi este volt az égen ragyogott a hold.
Kányai fogadóban egy ismerős szép melódia szólt.
Felettünk az égen ragyogtak a fényes csillagok.
Akkor minden olyan szép volt azt hittem csak álmodok.
Először ott éreztem.
hogy boldogság és szerelem nélkül semmi az életem.
A szerelem érzése teljesen átjárta teljesen szívemet lelkemet.
Észre sem vettem, hogy a válladon boldogan nevetek.
Nem felejtem el soha azt a gyönyörű Kékestetői őszi éjszakát.
Amikor először hallhattam szívemben a szerelem lágy szavát.
Amikor boldogság és az öröm töltötte be a lelkemet.
Akkor még tudtak engedelmeskedni és szívből szeretni az emberek.
Cigány író tollából
 |
fénytelen az élet?
Ahol a cigány író szeretne meghalni,
istenem mond ott miért nem élhet?
Pedig fáradt már a nap,
az is lehet, hogy nagyon beteg.
Botladozva sétál a sima járdán is,
nem csak a görcsös hegyeken.
Szereti a pusztát,
a széles rónaságot.
Sírva nézi a vele összeroskadó,
szép Magyarországot.
Szeretne az égen jó útra terelni,
minden gonosz felleget.
A földön megszeretne simogatni,
minden ember kezet.
Délutánra már nagyon elfárad látszik, hogy beteg a nap.
Szerető párja pihenni hívja, az esti alkonyat.
Karjára fekteti pihegő párját.
Reggelig könnyezve őrzi kedvese álmát.
Keserű könnyei kora reggel harmatcseppé válnak.
A pirkadat ködfátyolként teríti be vele,
az egész világot.
A napfényben úgy csillog a harmat,
mind a legszebb gyémánt.
A könnycsepp halkan súgja a napnak,
vigye fel az égbe ne hagyja itt árván.
Kémestető: 2016.05.05.
