Minden, ami testnek és léleknek jó.

 
Garamszegi Vanda Natasa

Blogjai


Archívum

 
péntek, 2015. június 5. 14:15
X. Földgyógyító Dobünnep Istenmezeje - Június 12-13.
Lassan telítődnek a X. Földgyógyító Dobünnep programjai. Köszönettel tartozunk Istenmezeje Község Önkormányzatának -élükön Nagy Péter polgármester úrral-, hogy szeretettel befogadják rendezvényünket, sőt mi több, komoly támogatást is biztosítanak a zökkenőmentes kivitelezéshez. Ez évben is várjuk régi és új barátainkat, kedves ismerőseinket, minden érdeklődőt, aki velünk kíván tartani jubileumi rendezvényünk emelkedett pillanataiban.
Idén is biztosítunk lehetőséget a sátrazásra, bográcsozásra. Büfé és sörsátor is rendelkezésre fog állni. A rendezvény területe a Tarna patak mellett fekvő focipálya. 10 perc sétával elérhető az áldásosztó Jézus szobor, a közelmúltban felállított kettős kereszt, a Szent László fából faragott szobrát rejtő sziklakápolna, valamint a "Noé szőlője" védett sziklaképződmény.
A pénteki (koncert) nap fellépői:
18:00 Superego 3
19:30 Blackrose' Night
21:00 Romantikus Erőszak
23:00 Roncs Rt.
A szombati (megszentelt) nap várható programjai:
-Napbemutatás
-Kézműves foglalkozások gyerekeknek
-Fabatka játszóház
-Babszem Jankó Gyermekszínház: "Legényfogó"
-Kovács Kálmánné Nóri előadása: "Boldogasszony"
-Pitlu János nyelvkutató: "Küldetéstudat és a kettős kereszt"
-Nap Párducai Szabad Íjászcsapat bemutatója
-Dr. Varga Tibor történelemjogász: "Volt egyszer egy királyság" Szakrális magyar hatalom
-Regélő Fehér Táltos Dobcsoport koncertje
-Szittya Lovasíjászok bemutatója
-Jaja együttes megzenésített versekkel
-Kurul Dobosok koncert
-Szertűz - tűz és dobszertartás
-Közös zenélés, beszélgetés, borozgatás a tűz körül
https://hu-hu.facebook.com/501473016617764/photos/pcb.744174309014299/744170515681345/?type=1
kedd, 2015. október 27. 10:58
Gondolom jól sikerült a rendezvényetek. írhatnál róla pár szót.
Gondoltam, hogy Istenmezejéről írok ide néhány gondolatot.
Valamint belinklek egy képet arról a koronáról ill. diadémról amit ebben a kis faluban találtak régészek. A diadém jelenleg amerikai múzeumban látható.



1865-ben késő bronzkori leleteket találtak a falu határában. A pilinyi műveltség vezető rétegéhez tartozott az az eltemetett előkelő férfi, akinek sírjába beletették a rangját jelző fejdíszét, egy nagyon szép bronzdiadémot. A koronaszerű föveg az emberi csontváz koponyáján volt, míg a nyak körül az ostreaféle kagylóból szépen faragva és simára csiszolva készült ujjnyi vastagságú gyöngyfüzér-szemek feküdtek.
1 bejegyzés | 1 / 1 oldal