Kedves Barátaim!
Pár hónap múlva lesz tíz éve, hogy ezek a gondolataim megszülettek. Ma sem írnám másképpen, azt hiszem-:)))
MIT ÉR AZ EMBER ÉLETE?
„Gondolkodom, tehát vagyok”
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit ér az ember élete ezen a földön? Van egy olyan pillanat, amikor keserves kínok között megszületünk, örülnek nekünk, azután sok küzdelem árán haladunk előre a felnőtté válás útvesztőjében. Eközben olyan akadályokba ütközünk, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. Sokszor nem tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de nincs aki megfelelő válasszal tudna szolgálni a kérdéseinkhez, néhanapján a kétségeinkhez.
Mennyit ér egy ember pénzben kifejezve? Van – e olyan mérce, amihez mérni lehet az emberi értéket, mivel nem vagyunk egyformák? Vannak közöttünk olyanok, akik valamiben jeleskednek, amit a másik nem tud, de szeretné meg tudni. Vannak önző emberek, akik inkább a sírba viszik titkukat, mintsem megosztanák társaikkal a tudásukat. Ezek olyan önző emberek, akik nem gondolnak arra, hogy ezzel mennyi kárt okoznak nemcsak maguknak, hanem az egyetemes emberi kultúra előbbre jutásának is. Ki határozza, meg hogy mikor mit kell tennünk, mikor mi a helyes megoldás? Kell egyáltalán valami útmutatás, ahhoz hogy olyan irányba menjünk, ami üdvös lehet az emberiség számára?
Az emberiség történelme során számtalanszor előfordult már, hogy ádáz viták során bizonygatták hogy Isten személye valós, vagy csak misztikus formát öltött mesealak valójában? Az ilyen viták természetesen meddők maradtak mindig. Az Istenhívők nem tudták az igazukat bebizonyítani a „Hitetleneknek” – hiába próbáltak minden eszközt bevetni. Aki tagadta Isten létét, annak is sorra dugába dőltek a bizonygatásai, mert ő sem tudott mit kezdeni a véleményével. Az én életemnek is voltak ilyen útvesztői, de hála az Úrnak, mára már teljesen letisztult bennem ez a kérdés. Vitába soha nem bocsátkoztam ebben a kérdésben, mert nem láttam értelmét, Mindig tiszteletben tartottam más véleményét még akkor is, ha nem értettem vele egyet.
Hála és köszönet, ez megint olyan kérdés, amivel sokszor nem tudunk mit kezdeni. Saját példámmal is tudom bizonyítani, hogy önzetlenül semmit sem szabad tenni, mert az emberi irigység nem méltányolja ezt nagyon sokszor. A „csak azért is” szindróma nem mindig hasznos, de vannak, akiknek „csak” ez az egyetlen fegyvere, „csak” ezt tudják használni. „Neked ne legyen jó, majd teszek róla!” – jeligével ott próbálnak ártani egymásnak, ahol csak tudnak. Hogy ennek mi a gyakorlati haszna, nem tudnám megmondani. „Mondj igazat, betörik a fejed!” – Nagyon sok esetben igazoltan bizonyítja az élet ezeket az igazságokat. Hálátlanok vagyunk, de miért? Miért van a másiknak több mint nekem? – kérdezzük sokszor, háborgunk Számtalanszor. Igaztalanok néha a kérdéseink, mert nem vesszük figyelembe, hogy a másik lehet hogy sokat tett érte, hogy neki több legyen, mint másnak.
Miért van az, hogy a szomszéd háza, kertje birtoka nagyobb, szebb, mint a miénk? A szomszéd nője, felesége, kedvese szebb, mint a miénk? Miért akarjuk elkívánni ezeket tőle? Csak azért mert nem a miénk, vagy csupán csak azért, mert irigyek vagyunk?
Mit ér ez az állapot akkor, ha ez a sok „miért” állandóan végigkíséri a születéstől a halálig a halandó embert? Talán azért, mert az ember gyarló, vagy talán más magyarázata is lehet? A sok kérdésre sok válasz lehet, de kérdés hogy melyik lesz az igazi és üdvözítő, amit mindenki elfogad. Ez a nagy kérdés, mert amíg két ember fog élni a földön, addig valószínű a válasz is legalább kettő biztosan lesz mindenre.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2005. 12. 16
