Archívum

 

KÉTEZER - TIZENHATBAN SEM FOGADKOZOM! Újévi gondolataim

KÉTEZER - TIZENHATBAN SEM FOGADKOZOM!  Újévi gondolataim

 

 

 

 

 

 

 

KÉTEZER - TIZENHATBAN SEM FOGADKOZOM!

Újévi gondolataim

 

 

   Az utóbbi esztendőben nagyon divatba jött az újévi fogadkozás, hogy mit szeretnének jobban csinálni, mint előtte való évben. Különösképpen élen járnak ebben az ismertebb személyek, főleg a celebvilág prominensei. Ígérnek ők is fűt – fát, de amikor év végén a médiamunkások szembesítik a fogadalmaikkal, bizony nagyon sokan, szinte szemlesütve vallják be, hogy az ígéreteik töredékét sem tudták betartani. Akkor hát mire ez a nagy ígérethalmaz, ha majdnem biztosan tudják, hogy ez csak szélbekiáltott ígéret, mert divat manapság ilyenkor fogadkozni.

   Soha az életben nem dohányoztam, kivéve gyermek és ifjúkorom próbálkozásait, de nem találtam benne semmi érdekes, élvezetes dolgot, éppen ezért nem is lettem rabja ennek a szenvedélynek. Bizonyára ehhez a kellő löketet az is adta, hogy sem a Szüleim és egyetlen testvérbátyám nem élt vele, tehát nem volt meg a késztetés ehhez. Bortermelők voltunk valamikor, hiszen egy kis szőlőterületünk édesedett a domboldalon. Édesapám akkoriban mindig egy kis bort is készített a kevéske szőlőből, de az is inkább csak kínálgatással fogyott el, ha vendég érkezett. Később ez is elmaradt, mert a TSZ kisajátította a szőlős domboldalakat és felszántották legelőnek. A bort savanyúnak találtam, a sört keserűnek, a pálinkát pedig erősnek. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy az „A” betűs italokat sem kóstoltam volna meg, de semmi késztetést nem éreztem arra, hogy mindennapi italozó váljék belőlem.

   A felsoroltak után ebből az következik, hogy sohasem kellett év elején fogadkoznom, mint egyesek, hogy mérsékeljem, vagy leszokjam ezeket a káros szenvedélyeket, mert a mérsékelt ívást persze én sem toltam el magamtól, de ezt mindig csak valami rendezvényen, baráti találkozókon tettem.

   Márciusban leszek hatvannyolc éves, ha addig, mint ahogyan a mondás tartja, „El nem tipornak a libák.” Úgy gondolom, amennyit még számomra szán a Teremtő, már nem fogok rabjává válni egyik szenvedélynek sem, mert ha eddig nem tettem, akkor már minek? Elég sok rossz példa volt a környezetemben ahhoz, hogy megmaradjak olyannak, mint amilyen eddig voltam.

     Igaz, hogy azért pár kilogramm felesleg rám is felszaladt már, de azt soha nem fogadkozások árán próbálom majd egy kicsit leapasztani, mert ha mégsem sikerülne, akkor meg a szavahihetőségem rovására menne a dolog. Hiú ember sem vagyok, éppen ezért nincsen bennem ezzel kapcsolatos aggodalom. A korral kapcsolatban természetesen már sokkal nehezebb betartani az embernek az önkontrollját, de azért én megpróbálom ezt is minden feltűnés nélkül „elkövetni”.

Éppen ezért ismételten kijelentem azt, hogy:

 

KÉTEZER - TIZENHATBAN SEM FOGADKOZOM!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 01. 10. Vasárnap Délután 15: 04

 

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2016. január 10. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 805


   


Tetszik