ÉDESANYÁM SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ MOSÓSZAPPANT HASZNÁLT EGYKOR

ÉDESANYÁM SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ   MOSÓSZAPPANT HASZNÁLT EGYKOR

 

 

 

 

 

 

 

ÉDESANYÁM SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ

 MOSÓSZAPPANT HASZNÁLT EGYKOR

 

 

   Áldott emlékű Szüleim sokat adtak arra, hogy nálunk a ruhák soha ne legyenek tartósan szennyesek. Valahogyan mindig azt tartották, hogy nem is igazi parasztember az, aki nem figyel eléggé arra, hogy ne szakadt és koszos ruhában legyen még otthon sem. Erre tanítottak bennünket a bátyámmal, Gyulával is, hogy ügyeljünk erre, főleg mikor iskolába mentünk. Nem voltunk tehetősek, ruhánk sem volt sok, de mindig figyeltünk erre még akkor is, ha kopottas volt, de lehetőleg tiszta legyen.

   Édesapám olyan parasztember volt, aki kényesen ügyelt arra, ha kilépett az udvarunk kapuján az utcára, a szavaival élve, „Föl legyen öltözve.” Lehet, hogy valaki nem ismeri ennek a jelentését, éppen ezért elmondom:

Bármilyen elintéznivalója volt a faluban, a Községházán, a Nagytiszteletű Úrnál, Orvosnál, később a Termelőszövetkezeti irodán, vagy bárhol, akkor tisztességesen „Fölötözött”. Ez abból állt, hogy előtte megborotválkozott, lavórban megmosakodott, (nem volt fürdőszobánk) majd tiszta ruhát vett magára. Nyáron pantallót, fehér inget és félcipőt, hidegebb időben a pantallót lecserélte bricsesznadrágra, ehhez pedig hosszú szárú csizmát húzott. Az ing fölé pedig kabátot, a fejére pedig kalapot, vagy kucsmát, attól függően, hogy hová vezetett az úti célja. Nyakkendőt nem minden alkalommal vett fel, legtöbbször csak templomba menet és lakodalmakkor, mert nem szerette, ha szorította a nyakát. Emlékszem rá, hogy például a cipőt és csizmát is milyen alapossággal tisztította és fényesítette. Nagyon szerette a fehér inget és ebből következett, hogy emlékezetem szerint milyen szép fehérre tudta kimosni Édesanyám.

   Arra is emlékszem, hogy a padlásunkon ott sorakoztak a házi készítésű szappanok, amelyek szintén az Ő dolgos keze nyomát dicsérték. Nem voltak akkor flancos mosóporok, finom mosó és mosdószappanok nálunk és akkor még mosógépek sem. Sokszor elmesélte és le is írta, hogyan szokták készíteni a mosószappanokat, amelyet az alábbiakban leírok úgy, ahogyan Édesanyám szokta készíteni:

 

  „Szappant otthon főztek az asszonyok. Nagy dolog volt az, hogy sikerül – e a szappan vagy sem? Mosdószappant azért a boltban vettünk, de az sem volt olyan, mint a mostani pipereszappan, csak, mint a mostani mosószappan. A mosáshoz háziszappant használtunk. Már megvoltak a gyerekeim, s még mindig főztünk szappant az anyósommal. Háj és lúgkő kellett hozzá. Lúgkövet a boltból vettünk. Az anyósom föltett egy nagy vasfazékba hamut, s ráöntött vizet. Az másnapig állt rajta. Leszűrtük, a vízbe betettük a zsiradékot és felfőztük, s akkor tettük bele a lúgkövet. Annyira tudták már az idős asszonyok, hogy miből mennyit kell betenni. És keverni kellett ám állandóan, hogy ki ne fusson. A szappan, hab formájában jön fel a fazék tetejére. Mikor úgy gondoltuk, hogy jó lesz, elkezdtük kanállal próbálgatni, nézegetni, ragad – e, megalszik – e? Mikor elkészült, kikanalaztuk a habot és ládákba tettük. A ládának ki volt lyuggatva a feneke és egy ritkás vászontörülközővel volt kibélelve, mert azon még átszivárgott a szappan leve Végül ottmaradt a ládában a szappan. Kockákra vagdostuk és azzal mostunk. Nem voltak még akkor mosószerek.

      De milyen szépen lehetett azzal mosni. Jó lúgos volt, kivitt az minden pecsétet. Még a pelenkák is gyönyörűek lettek. Beáztattuk, beszappanoztuk őket, s akkor kifőztük hamulúggal. A kútnál öblögettünk. Sokszor kellett öblögetni, hogy ne maradjon benne lúg, ne legyen csípős a ruha. A pelenkákat elhasznált ingekből, alsószoknyákból készítettük.

   Minden héten volt mosás. Ágyneműt havonta mostunk, párnát, lepedőt gyakrabban is, de legalább egy hónapban egyszer az ágybeli is ki volt mosva. Nyári időben havonta kétszer is, mert akkor jobban piszkolódott. Szenes vasalóval vasaltunk. Az sem volt mindegy, hogy milyen szénnel vasalunk. A cserszén nem volt jó, mert a cserfa pattogva ég és kipattog a ruhára. A gyertyán volt a legjobb. Gyermekkoromban én mentem mindig a szenesekhez gyertyánszenet kérni.

 

Nagy Bálintné Bakonyszentkirály”

 

   Mikor most írom ezeket az emlékeimet, természetes, hogy kipotyognak a könnyeim, hiszen Drága Jó Szüleim már Mindketten kint alusszák örök álmukat a Bakonyszentkirályi Református Temetőben. Olyan jó azokra az időkre visszaemlékezni, amikor még velünk lehettek Ők is, akiket Soha Nem Fogok Elfeledni.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 01. 29. Péntek Délelőtt 9: 36

 

A fényképen a Szüleim láthatók fiatalon

   

Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. január 29. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 426


   


Tetszik