Archívum

 

MAGYARSÁGUNK ŐSTÖRTÉNETE…

MAGYARSÁGUNK ŐSTÖRTÉNETE…

 

MAGYARSÁGUNK ŐSTÖRTÉNETE…

 

Magyarságunk Őstörténete miért hiányos

Oktatásunkban, hiszen már nem olyan homályos,

Mint ahogy próbálják még mindig beállítani,

A tényeket kedvük szerint meghamisítani

Azok, kik sokat tehetnének az igazságért,

De nem kapkodnak Nimród és Atilla Jussáért.

Vegyük tudomásul, hogy Nem István az eredet,

Finn – ugor maszlagon pedig derültünk eleget.

 

Nőjünk már fel és vegyük észre az igazságot,

Ne Engedjük Tovább Széthúzni a Magyarságot!

Ahhoz azonban hogy ez valósággá válhasson,

Nem Tűrhetjük, Hogy Nemzetünk Tovább Szakadjon!

Magyarság Őstörténetét Ismerje Mindenki,

Aki ennek tanítója, tudja, mit kell tenni.

Szent Madarunk Fentről Segítsd Azt, Hogy Legyőzhessük,

Hazát Elárulókat a Honból Eltüntessük!

 

Most még egy ideig, talán csak álom az egész,

De bízom benne, hogy majd csak győz az a józanész

Amelynek Győznie Kell Ahhoz, Hogy Megmaradhassunk,

Az Egész Világnak Majd Egy Nagy Fityiszt Mutassunk.

Ne higgyék rólunk, hogy nem ismerjük a múltunkat,

Beletörődéssel viseljük mai sorsunkat

Amelyet ránk erőltetnek Hazán innen és túl,

Hogy bujdokoljunk majd száműzötten Hontalanul.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 09. 22. Csütörtök délután 16: 40

 

https://www.youtube.com/watch?v=ka0GdH8ZVdo&feature=youtu.be

 

 

 

Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. szeptember 23. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 770


   


Tetszik