Archívum

 

GYERMEKKORI TÉLAPÓS EMLÉKEIMBŐL

GYERMEKKORI TÉLAPÓS EMLÉKEIMBŐL


GYERMEKKORI TÉLAPÓS EMLÉKEIMBŐL


 

 

   Egy évvel ezelőtt éppen várakoztam Gyulán a Penny Market előtt, mikor egy mellettem elhaladó bicajos, úgy hatvan év körüli férfi odaszólt hozzám:

-Szia, Mikulás! – azzal mosolyogva tekert tovább.

Mosolyogva visszaköszöntem neki valamit én is udvariasan és természetesen nem haragudtam meg érte, pedig nem voltam Télapónak öltözve. Talán a hófehér szakállam miatt gondolt erre az atyafi, mert hirtelen más nem jutott az eszembe. Egyvalami igen, ami ma is, mikor gyermekek sokasága, örülve bontogatja az ajándékcsomagokat, amiket reggel felébredve a gondosan megtisztított csizmácskákban, vagy mellette találtak.

   Letűnt gyermekkorom világa, mikor még én is vártam az érkezését, tudván azt, hogy a mifelénk járó Télapó nem olyan gazdag, hiszen egy szerényen élő, falusi paraszt családban születtem és éldegéltünk Békességben, de külsőleg nem Fényességben. Egy négy évvel idősebb bátyám volt és hála Istennek még ma is van és nálunk az ajándékok is igazodtak ahhoz a lehetőséghez, amit Szüleink szűkös családi költségvetéséből erre a célra szánni tudtak. Ettől függetlenül tudtunk örülni, mert nem szoktunk hozzá a csicsás, gazdag ajándékokhoz, hiszen erre nem volt lehetőség, mégis… Örültünk a cukorkáknak, kis fajátékoknak és hasonlóknak, amit a mai gyermekek talán már nem is ismernek, hiszen mobiltelefon, számítógép és hozzá hasonlókat várnak ilyenkor még a legkisebb gyermekek is. Szóval, a mi örömünk akkor is megvolt, mert az a tudat, hogy a Télapó hozta, sokszorosan megnövelte az értékét. Később, mikor már tudtuk, hogy az ajándékok honnan származnak, sokszor áldozatok árán, még jobban tudtuk becsülni az értékét

   Az Általános Iskolában minden évben szintén megtartották a Télapó ünnepséget, ahol egy kis műsor után a felnőttek közül beöltözött, piros ruhás, fehér szakállú ajándékozó egy kis, mindenkinek külön – külön dukáló mondat kíséretében átadta az ajándékait. Az 1961 – 62 – es tanévben VIII. osztályos voltam kis falumban, Bakonyszentkirályon.

   Édesapám jó tollú parasztköltő volt és talán ennek hatására kezdtem el én is verseket írogatni és ez a mai napig is megvan nálam. Tudták ezt a tanári karban és az Igazgató Úr, Puskás Tibor felkért, hogy írjak erre az alkalomra egy verset,majd mondjam el az ünnepségen.

 Így is történt, de én egy kicsi meglepetést is szerettem volna szolgálni,mert szerény versemet a „Hej, halászok, halászok” – című dal dallamára írtam meg, amit el lehetett énekelni. A meglepetésről nem szóltam senkinek és mikor kiálltam a társaim elé, hangosan elkezdtem énekelni:

 

TÉLAPÓ

Hej, halászok dallamára

 

Megérkezett már a Tél

Télapó is útra kél.

Viszi a nagy puttonyát

Bejárja az iskolát.

 

Mindenkinek ad cukrot

A rosszaknak virgácsot.

Akik nincsenek jelen

Azokhoz meg elmegyen.

 

Bakonyszentkirály. 1961

 

   A meglepetésem óriási sikert aratott és hangosan megtapsoltak. Költői szárnypróbálgatásaimnak ez volt az első úgynevezett sikere, hiszen mások előtt még senkinek nem mondtam el az írásaimból. Igazából azokat csak Édesapámnak szoktam megmutatni, aki igyekezett velem a meglévő hiányosságokat kijavíttatni. A vers dallamára ma is emlékszem, hiszen az eredeti dalt is ismerem. Az eltelt évtizedek során néha, mikor eszembe jut az esemény, akkor újból eléneklem a kis dalocskámat. Gondoltam, most megcsinálom ezt a kis történetet videofelvételben, amelyben természetesen megtalálható a versem „megzenésített” változata is saját előadásomban, amely nem egy művészeti produkció. A történet az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

 

https://www.youtube.com/watch?v=3MFo4oWK73E

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 12. 06. Kedd Délelőtt 9: 50

 

 

 

Szerkesztés dátuma: kedd, 2016. december 6. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 655


   


Tetszik