FŐORVOS ÚR TÉVES A DIAGNÓZIS, ÉN MÉG AZ ÉLETBEN NEM ITTAM VIZET!
B. Józsi bácsi emlékére
B. Józsi bácsi tisztes nyugdíjas emberként komoly megbízással rendelkezett Zircen az egyik faipari üzemben. Szállításvezetőként a vasúti áruszállítás felelőse volt, aki a műszak legnagyobbik részét a közelben lévő Vasútállomás Restijében töltötte. Ott volt az ”Irodája” – onnan intézte egy – egy fröccs mellett az üzem termékeinek az ország különféle megrendelőihez való célba juttatását. Abban az időben egy évig (1975 – 76 között) a település Mezőgazdasági Gépgyártó üzemében magam is szállításvezetőként dolgoztam és napi kapcsolatban álltam a Vasútállomással. Épületszerkezeti elemeket is gyártottunk többek között, amiket hosszúságuk miatt nem volt célszerű közúton szállítani.
Józsi bácsival jó baráti viszonyban voltam. A mi rakterületünk nagyon messze volt a vasútállomás túloldalán, ahova csak nagy kitérővel lehetett eljutni, az övék pedig a hozzánk közeli első vágány mellett. Ezt könnyen meg lehetett közelíteni, hisz párszáz méterre volt csak a munkahelyemtől. Megengedte nekünk azt, hogy szállítás előtt oda pakoljuk le az árut, a MÁV pedig odairányította a mi vagonjainkat is. Egyik nap azonban beütött a Mennykő az egyik vasúti tiszt személyében. Talán ő nem tudott a mi kis hallgatólagos megegyezésünkről, mert sietve odarohant mikor éppen lerakodtunk. Futva közelített felénk és már messziről kiabálni kezdett:
-Mit képzelnek maguk, hogy ide rakodnak, hisz a maguk területe a hetes vágány mellett van!
-Már ne haragudjon Főnök, de Józsi bácsi megengedte, hogy ide letehetjük mindig a szállítmányunkat.
-Az öregnek ehhez semmi köze, meg ne lássam többet, hogy erre járnak! – azzal már éppen indult volna vissza, mikor közeledett kissé sántikálva hórihorgas alakjával az én öreg barátom. Meghallotta, hogy miről van szó, azért jött ide rendet tenni. Odafordult a vasúti tiszthez és azt mondta neki jó hangosan:
-Idefigyelj Te süsü vasutas!
Takarodj innen a francba!
Én a Nagy Bálintnak megengedtem, hogy ide rakodjanak. Én fizetem a bérleti díjat, neked ehhez semmi közöd nincsen. Nem szeretném, ha még egyszer zaklatnád őket! Megértetted!
A vasúti tiszt leforrázva csendesen eloldalgott, mi pedig jó nagyot nevettünk az egészen. A történethez az is hozzátartozik, hogy Jóska bácsi aktív korában hosszú ideig MÁV dolgozóként tevékenykedett és még akkor is kitűnő országos szintű kapcsolatai voltak. Olyanokkal, hogy még akkor is tudott nekünk soron kívül vagont szerezni a szállításhoz, amikor a Vasút csak széttárta a kezeit és napok múlva tett erre ígéretet.
Legendák keringtek az öreg összeköttetéseiről. Mindenkivel tegező viszonyba volt, mindenkihez megtalálta a kiskaput a bejutáshoz, pedig akkor még nem voltak mobiltelefonok sem az információhoz. Egy korty fröccs között elkérte a Resti vezetőjétől a telefont és rövid időn belül el lett intézve akár Záhonyig is a szerelvény Zircről. Nagyon lassan, sántikálva tudott már csak menni, de még mindig foglalkoztatták a faüzemben öreg barátomat, mert a munkája és összeköttetése aranyat érve megtérült. Bedagadt lábaival egyszer elment az SZTK Rendelőintézetbe, mert már nagyon kínozta a fájdalom. Az orvos tüzetesen megvizsgálva így szólt hozzá:
-Jóska bácsi sok víz van a szervezetében, többek között a lábában is!
Az öreg hamiskásan rákacsintott, majd hangosan így szólt:
-Főorvos Úr téves a diagnózis, én még az életben nem ittam vizet! – azzal fogta magát és elköszönve lassú, sántikáló lépteivel elindult vissza a munkájához. Ilyen ember volt az én nagyra becsült barátom.
Kedves B.Jóska bácsi! De jó lenne, ha még közöttünk lehetnél!
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus
Zirc. 2007. 06. 14
