L. MISKA BÁCSI „ELVTÁRSI ÉS ÚRI SZABÓ…”
Avagy, az éber éjszakai Portaszolgálat.
Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.
Manapság amelyik kis létszámú cég egy kicsit is ad magára, már külön Portai Őrző – védő szolgálatot állít ki a nap 24 órájában, amely legtöbb esetben még fegyverrel is rendelkezik. A sokat szidott, „Átkosban”, mintha nagyobb biztonságban érezték volna magukat, mert nem is nagyon fiatal, sokszor már járni is nehezen tudó embereket alkalmaztak erre a feladatra, különösképpen a délutános és éjszakás műszakokban, ahol állandó termelés történt.
Nem volt ez másként nálunk sem, ahol különféle alkatú és habitusú emberek végezték el az ezzel járó feladatokat. Különösképpen nagy volt ennek a jelentősége az éjszakás műszakban, mert sok esetben csak az úgynevezett „Felső Műhelyben” (Forgácsoló Műhely) volt éjszakai termelés és a Portásnak terep bejárást is kellett végeznie az Üzem egész területén, ami nem volt kis feladat, a címben jelzett személy esetében.
L. Miska bácsi aranyos kis ember volt, aki valamikor még aktív korában Szabómesterként tevékenykedett és ebből adódott az a titulus is, amit a címben jeleztem, persze ez is csak szállóigeként, mert Miska bácsi nem követelte meg ezt a megszólítást. Ebbéli szakmai munkáját nem tisztem sem dicsérni, sem kritizálni, hiszen én akkoriban még Bakonyszentkirályról jártam be dolgozni és nem ismerhettem a valamikori polgári foglalkozásának körülményeit. Egy valamit tudtam, ezt is csak a hallottakból már az én ottlétemkor, hogy már Portásként az egyik földimnek az esküvői ruháját is Ő készítette, de erről sem a tisztem véleményt mondani a végeredménnyel kapcsolatban. Fedje jótékony homály és az eltelt időszak jótékony emléke, hiszen már Mindketten ott vannak, ahonnan nincs többé visszatérés.
Megpróbálom inkább a humoros oldaláról megközelíteni, hiszen a történetem szempontjából ez a meghatározó. Éjszakára az Üzem kapuja mindig be volt zárva és mi, akik Zirctől 16 kilométerre, Bakonyszentkirályról jártunk be a munkahelyünkre, már korán, hajnali öt óra környékén megérkeztünk a busszal mikor délelőttösök voltunk és csak akkor tudtunk bemenni, ha már ki volt nyitva az ajtó. Előfordult néha, hogy csak hosszas dörömbölés útján jelent meg az éber szolgálat, kissé álmos tekintetekkel és beengedett bennünket. Egy alkalommal azonban valószínű, hogy Miska bácsi nagyon mély pihentető állapotban lehetett, mert bizony hiába dörömböltünk, be nem bocsájtattunk. Kénytelen voltam átmászni a kapun és mikor bekukkantottam az ablakon, láttam, hogy a Szabómester az asztalra borulva mélyen alszik. Többször is dörömböltem és szólogattam, valahogy ilyenformában:
- Miska bátyám nyissa ki az ajtót!
Többszöri igyekezetemet egy idő után siker koronázta és látszott rajta, hogy felriadva talán azt sem tudja, mi történt körülötte. Bicegő járásával elindult (az egyik lába rövidebb volt, ezért kissé nehézkesen járt) és kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, majd a kapu következett és be tudtunk jönni. Természetesen nem vállalta el, hogy aludt, mi pedig nem forszíroztuk, csak mosolyogva mentünk a dolgunkra.
Talán ez lehetett az oka, ma már nem fog kiderülni, egyik alkalommal mikor éppen megint éjszakai műszakban dolgoztam esztergályosként, valamikor éjfél körül ismét megjelent Miska bácsi, jellegzetes, bicegő járásával. Ez még nem lett volna szokatlan, hanem vele volt egy nagytermetű kutya, mifelénk csak egyszerűen farkaskutyának hívtuk az ilyen jószágokat. Elmondta, hogy nagyobb biztonságban érzi magát vele, mikor járőrözik, és természetesen hűségesen őrzi az Üzem főbejáratát is éjjel. Miközben mi beszélgettünk, gazdáját elhagyva, szimatolva járta végig a műhelycsarnokot, mert ételszagokat érzett és jó érzékkel kezdett el farok csóválva élelemért esedezni. Kapott is bőséggel, azt azonban nem sejtette a gazdi, hogy nagy kópék is vannak a melósok között, akik egy nem éppen elegáns módját eszelték ki annak, hogy valamilyen módon betartsanak a kutyának. A műhely legvégén volt egy javító részleg és az ott dolgozók egy darab rongyot leöntöttek benzinnel és bekenték vele a gyanútlanul ott őgyelgő kutya hátsó fertályát. Erre hangosan elkezdett nyüszíteni és körbe - körbe dörzsölte vele a betonpadlón azt a bizonyos, valószínűleg viszkető, vagy fájó testnyílását.
Miska bácsi is meghallotta ezt és nem tudta mire vélni, odabicegett és kérdezte mi történt, de jótékony hallgatás volt, mert senki nem vállalta el, hogy mi történt.
Ettől kezdve nem hozta fel többet a kutyát, mert valaki elárulta neki a melósok közül később, hogy mi történt. Egyébként nem volt veszélyes, szelíd kis jószág nagy termete ellenére, de azért tartottunk tőle. Emlékszem, volt, hogy Miska bácsi bezárta a Porta melletti blokkoló óra helyiségbe és azt nem lehetett kikerülni, mert műszak elején és végén mindenkinek le kellett igazolni a lapjával a műszakot. Előfordult velem is, hogy tartva a kutya esetleges viselkedésétől, egy kis darab gömbvasat vittem magammal, ha nekem támadna, tudjak védekezni, pedig életemben soha sem azelőtt, sem manapság, nem bántottam semmiféle jószágot. Barátságosan morgott felém, de semmi támadó szándékot nem fedeztem fel nála.
Régi szép idők voltak ezek, amelyekre nosztalgiával emlékezem ma is. Nemcsak azért, mert nagyobb biztonságban volt a megélhetésünk, hiszen tudtuk, hogy aznap úgy fejeztük be a melót, hogy másnap ugyanott folytatni tudjuk. Ma pedig örülne a dolgozók többsége, ha ugyanilyen biztonsággal tekinthetne a holnapra, nemcsak a mának éljen. Nem utolsósorban a fiatalságom évei voltak ezek, amelyek még jobban megszépítik az emlékeimet. Így vagyok ezzel is, mikor most éppen L. Miska bácsi köré építettem fel az emlékeim egy kis töredékét, akire ma is jó érzéssel gondolok vissza, hiszen később Rendészként a Portai szolgálat is az én felügyeletem közé tartozott.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 05. 24. Szerda Délelőtt 9: 50
