„MONDD MEG ŐSZINTÉN LÁNYOM:
UGROTTÁL MÁR ÁRKOT?”
Avagy a Plébános Úr oktatja a házasulandó ifjú párt.
Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.
Manapság is vannak még „prűd” gondolkodású emberek, pedig az élet nem éppen azt kívánja, hogy mindenáron álarcot viselve éljük az életünket. Sokszor szörnyülködnek emberek azon, amit néznek, látnak, aztán kiderül, hogy legalább akkora kíváncsiság van bennük, mint amit éppen annyira próbálnak szidalmazni és alig várják, hogy megnézzék, lássák a vitatott akármit. Anno, 1966 – 68 között teljesítettem a kötelezettségemet a Haza érdekében, magyarán szólva, Tényleges katonai szolgálatomat töltöttem Pápán az RT 10 – es alakulatnál. Mikor néhanapján haza tudtam jönni, (akkor még Bakonyszentkirályon laktam), vonattal utaztam Veszprémvarsányba, onnan pedig tovább busszal a 82 számú főközlekedési útvonalon Veszprém irányába. Az út éppen a faluvégén ment keresztül, ezért megfelelő volt a hazautazásra.
A vonaton alkalmam volt különféle emberek beszélgetésébe akaratlanul is belehallgatni, ami azt hiszem bocsánatos bűnnek számított. Két hölgy éppen azt taglalta, hogy milyen szégyentelenek manapság a fiatalok, mert világos nappal is nyíltan csókolóznak és bizony némileg és nemileg is összegabalyodnak, nem törődve azzal, hogy esetleg valaki meglátja őket. Az egyik hölgy azt mondta:
-Szégyentelenek! Ilyen régen nem fordult elő, mert csak esküvő után lehetett ilyesmit csinálni!
A másik hölgy csak csendesen hallgatott egy darabig, majd így válaszolt vissza:
-Ugyan menj már lányom! Ne beszélj bolondokat. Én is falusi lány voltam és a legényekkel sűrűn belebújtunk a széna - szalmakazalba és bizony annak rendje és módja szerint szétnyíltak a térdeink és a nagy melegben bizony legtöbbször bugyogó sem volt rajtunk. Egyébként szerinted honnan volt az a sok „zabigyerek”, akiket intézetekben neveltek, mert lemondtak róluk? Vagy az a sok „megesett” lány vajon a Szentlélektől lett várandós? Ugyan má!
Csendben, magamban kuncogva hallgattam a diskurzust és az volt az érdekes, hogy a két hölgy közül a legidősebb volt, aki az utóbbiakat mondta, cáfolva a nála jóval fiatalabb háborgásait, aki az akkori fiatalság erkölcstelenségét próbálta pellengérre állítani.
A rendszerváltás előtt (1990 előtt) még gyerekcipőbe járt a videózás és kizárólag csempészáruként kerültek be az országba a pornófilmek és különféle magazinok, főleg Svédországból. Nem úgy, mint most, hiszen bárki üzletekben annyit vesz belőle, amennyit csak akar és egyéb szexuális segédeszközöket is, de akkor még ez nem így volt. Emlékszem rá, hogy az írásom bevezetőjére utaljak, hogy bizony az álszemérem nagyon is megvolt, még a fiatalabbak körében is. Egy ipari üzemben dolgoztam Zircen és voltak olyanok, akik ismeretség révén hozzájutottak ezekhez a magazinokhoz, amik aztán kézről – kézre járva, egyre rojtosabb kivitelben és egyre gyanúsabb foltokkal a lapjain kerültek tovább „tanulmányozás” céljából. Természetesen én sem voltam kivétel ez alól, aki már különféle üzemi szakmai továbbképzéseken találkoztam az akkori 8 mm – es változatban vetített, mai szóval élve felnőtt filmekkel. A tanfolyam vezetői egy kis kikapcsolódásképpen gondoskodtak arról, hogy ne csak a kemény tananyaggal terheljenek bennünket. Akkor még videó nem volt annyira elterjedve nálunk.
Visszatérve az üzemi nézelődésre, éppen az egyik irodában lapozgattuk a magazinokat, mikor az egyik hölgy hangosan felkiáltott:
-Micsoda undorító! Nem is nézem tovább!
Aki hozta a magazinokat, el akarta vinni, de akkor az a bizonyos hölgy elkérte tőle, hogy majd otthon átnézegeti. Ennyit arról a bizonyos prűdségről.
Történt egyszer, hogy ugyanebben az üzemben egy ifjú hölgy és srác összemelegedtek annyira, hogy a házasság kötelékébe akarván kerülni, bejelentkeztek a környék egyik kis falujában a Plébánián a szándékukkal. Nem tudom, hogy most hogyan van, főleg hogy én református vagyok, de akkor kötelező volt egy bizonyos pár napos felkészítőre járni, ahol elmondták az ifjú párnak a kötelező viselkedési és egyéb formákat ezzel kapcsolatban. Máig nem fér a fejembe, hogyan tudnak olyan szép és okos, hasznos dolgokat mondani a nemi élet kérdéseiről a papi nőtlenségük mellett ezek a tudós Atyák. Lényeg a lényeg, a plébános úr feltette a kérdést a lánynak (egyébként ezt ő mesélte el nekünk később), emlékezetem szerint valahogy imigyen, hisz ennyi év után már ki emlékszik szó szerint erre:
-Mondd meg őszintén lányom: Ugrottál már árkot?
-Igen, plébános úr. Már ugrottam! – felelte, nem tudta mire vélni a kérdést.
-Ejnye, lányom! Ilyen fiatalon?-
Majd hosszasan elmagyarázta, hogy milyen nagy bűn az, ha házasság előtt némileg – nemileg a pár már találkozott egymással az ágyban, vagy bármilyen egyéb, hancúrozásra alkalmatos helyen.
A lány, aki ma már nagymamakorú, kacagva mesélte az oktatáson történteket nekünk, akik szintén jókat hahotáztunk, hiszen az egyszeri mondás járt mindannyiunk eszében:
„Ki az a marha, aki manapság cipőt vesz a nélkül,
hogy előbb felpróbálná!”
Természetesen nem szeretnék senkinek sem belegázolni a becsületébe, hiszen nem ez volt a célja a visszaemlékezésemnek. Megtörtént és igaz események voltak szerény szösszenetemnek a mozgatórugói. Tiszteletben tartom az egyház álláspontját is, hiszen ők csak azt teszik, amit a sok évszázados szokásjog diktál nekik. Mellékesen megjegyzem, hogy bizony itt lenne az ideje annak, hogy felülvizsgálják a „cölibátus” – kérdését a Vatikánban. Nem lenne annyi problémájuk a „vétkező” Atyákkal kapcsolatban.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2015. 08. 15. Szombat Délelőtt 10: 45
