KELJETEK FEL LUSTÁK! A KÓDIS MÁR A HETEDIK FALUT JÁRJA! Gyermekkori emlékeimből.

KELJETEK FEL LUSTÁK!  A KÓDIS MÁR A HETEDIK FALUT JÁRJA!  Gyermekkori emlékeimből.

 

 

 

 

 

 

 

 

KELJETEK FEL LUSTÁK!

A KÓDIS MÁR A HETEDIK FALUT JÁRJA!

Gyermekkori emlékeimből.

 

 

     Eddigi életemből születésemtől kezdve 14 éven keresztül egyfolytában Szeretett Szülőfalumban, Bakonyszentkirályon éltem. Sokszor elmondtam már, de nagyon sokszor visszatérő mozzanatként le is írtam, hogy anyakönyvileg Zircen a Kórházban születtem, de mégis a falumat tekintem születésem helyének. Nem volt szokás Kórházban szülni, csak, ha valami komplikáció volt ezen a téren és sajnos nálunk is az volt. Édesanyám egy vödör vizet cipelve a kútról 8 hónapos várandósan velem, megbotlott és elesett az udvaron. Ennek az lett a következménye, hogy a magzatvize elfolyt. Áldott emlékű Hudák József Doktor Úr azt mondta Édesapámnak, hogy vigyenek be lovas kocsival a 16 kilométerre lévő Zirci Kórházba. Így fordult elő, hogy igazából anyakönyvezetten a Bakony Fővárosának szülötte vagyok és mégis Bakonyszentkirályi, de ez egy más történet, amit majd meg fogok írni.

   Visszakanyarodva az eredeti mondandómhoz, ez a 14 év olyan csodálatos, élményekkel teli volt számomra, amelyet, míg élek, nem fogok elfelejteni. Az is igaz, hogy az emlékek egy idő után meg szoktak szépülni és csak a pozitív élmények kerülnek felszínre olyankor, mikor visszatekintünk. Nálunk is, mint legtöbb paraszt portán, többféle jószág volt, aminek gondoskodni kellett a megfelelő étkezéséről ugyanúgy, mint ahogyan mi sem elemózsia nélkül voltunk reggeltől estig. Azt azonban el kell mondanom, mert aki nem ismeri a falusi viszonyokat, nem tudja, hogy a háziállatok nagy becsben voltak mindenkinél. A gazda, a mi esetünkben természetesen Édesapám, már reggel jó korán, vekkeróra nélkül kelt fel és gyorsan felöltözve, mint ahogyan szokta mondani: „Kimosom a csipát a szememből a lavórban és már megyek is az állatokat megetetni” – már indult is a dolgát elvégezni.

   Legelőször az este elkészített tüzelőt meggyújtotta a konyhai sparheltben, majd egy nagy vasfazékban krumplit tett fel főni és vizet melegedni, de a sütőbe is került pár darab, majd a reggelihez. Utána kiment az istállóba, ahol általában két fejőstehén és néha kis borjak is nevelkedtek. Kiganézott (nálunk a trágyát hívták így és az istálló előtt volt felhalmozva a gané dombon. Innen szokták aztán kiszállítani a földekre szántás előtt) alóluk és friss szalmát hozott be az udvarról, majd szétterítette a jószágok alatt. Ugyanezt elvégezte a tikólban (tyúkól) és a kacsáknál, libáknál, majd a disznóknál is (sertések).

Általában mire a ganézásokkal végzett, a krumpli megfőtt a konyhában és Édesanyám is felkelve nekilátott a reggeli elkészítéséhez, Édesapám pedig megkezdte a jószágok etetését. A teheneknek szecskát, szénát készített, a disznóknak pedig moslékot. Előtte a krumplit összedarabolta, illetve az előző napról megmaradt étel is belekerült és azt meleg vízzel összekeverve öntötte a disznók vályújába.

    A szárnyasok etetése legtöbb esetében Édesanyámra hárult. A tyúkok, csibék, libák, kacsák ki lettek engedve a hátsó, úgynevezett gazdasági udvar füves területére, ahol azonnal elkezdték a kapirgálást, de azért várták, mikor a gazdasszony, gabonát, kukoricát is kiszórt eléjük. Paraszt embernek a jószág mindig első volt, mert abból éltek. A tehenek igavonók és tejtermék ellátók voltak, a disznók szintén a hús, és ami nagyon fontos volt, a zsír utánpótlásra voltak tenyésztve. Nem feledkezve meg a szárnyasokról, akik szintén a mindennapi tápláléklánchoz tartoztak, ezért elsőbbséget élveztek minden nap.

   Mikor mindennel elkészültek, akkor jött a kézmosás és a reggeli ideje. Addigra Édesanyám a konyhaasztalra készítette a szerény hozzávalókat. Egy kis főtt krumpli, házikenyér, tej hidegen és forralva, kis töpörtyű (tepertő), szalonna, kolbász és effélék, persze az utóbbiak inkább télen, a disznóvágások után. Kakaó akkoriban mifelénk nem nagyon volt, ezért Malátakávé és egyebek voltak, de nagyon jóízűen tudtuk ezeket elfogyasztani.

   Azt azért el kell mondanom így a 70 évem felé közeledve, hogy mialatt Áldott Emlékű Szüleim a korai felkeléssel idáig eljutottak, mi a bátyámmal, Gyulával még az igazak álmát aludtuk és még a reggelire hívó többszöri unszolásra is csak nagy nehezen akartunk előbújni az ágyból. Legtöbb esetben Édesanyám szólongatott bennünket, de ha nem kerültünk elő záros határidőn belül, akkor Édesapám, aki egyébként nem volt harsány hangú ember, kivétel az éneklés terén, megunva a könyörgést, elkiáltotta magát:

 

KELJETEK FEL LUSTÁK!

A KÓDIS MÁR A HETEDIK FALUT JÁRJA!

 

   Nyájas olvasó, ha esetleg nem tudnád, mifelénk faluhelyen a koldusokat hívták így, akik akkor is voltak már és a községeket gyalog járva próbáltak egy kis alamizsnát kérni a gazdáktól. Azért célzott Édesapám arra, hogy mi olyan sokáig lustálkodunk, hogy még a reggeli illatára sem akaródzunk felkelni.

De jó is ezekre a gondtalan, gyermekkori világra visszatekinteni a mai felgyorsult, kapkodós világban, mikor legtöbbször ahány fős a család, annyiféleképpen és időpontban étkezik, ami a mi időnkben elképzelhetetlen volt. Közösek voltak a reggelik, ebédek és vacsorák és erre is nagyon jó visszaemlékezni.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 08. 25. Péntek Délelőtt 10:15

 

 

 

 

 

Szerkesztés dátuma: péntek, 2017. augusztus 25. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 331


   


Tetszik