Archívum

 

„AZ ELVÁLÁS SZONETTJE.” Egy vers születésének története

„AZ ELVÁLÁS SZONETTJE.”  Egy vers születésének története

 

 

 

 

 

 

 

 

„AZ ELVÁLÁS SZONETTJE.”

Egy vers születésének története

 

 

   Szülőfalumban Bakonyszentkirályon a két Világháború között több zsidó kereskedő család is volt, akik Panzió és Bolt tulajdonosokként végezték tevékenységüket a lakosság és az idejáró nyaralók teljes megelégedésére. Édesapám már gyermekkorába nagyon jó barátságba keveredet Kellnerékkel, ahol az egyik fiú Aladár, hasonló korú volt, mint Ő. A Barátságuk felnőttként is megmaradt. 

    Az Országos Közművelődési Intézet, akkor már Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete néven és az ő kiadásukban sok - órányi hangfelvételt készített Édesapámmal egykor, amiből aztán megszületett az életrajzi kötete is, amely 1990 – ben jelent meg, Hol van már a paraszt? – címmel. Az 1956 – os események idevágó vonatkozásából szavaival felidézem a következőket:

   „56 – ban mentek ki a Kende Aliék is. Egyik éjfél körül átjött mihozzánk, hogy menjek át vele, mert beteg az anyadisznó, nézzem meg, hogy mi baja lehet. Átmentem. Ott mondta meg aztán, miért is hívott valójában. „Ide figyelj, pajtás! Disszidálni akarok! A gyerekek elvannak Győrben, a Klári benn van Győrben, a kórházban, mintha beteg volna. T e most légy szíves, gyere fel velem a szövetkezet üzletébe, mert akarok 2 pár gumicsizmát vinni a gyerekeknek!”

Ő volt a szövetkezeti bolt vezetője. A gyerekek kicsik voltak még. Fölmentünk. Megmutatta, hogy hol van a szövetkezet pénze. A fiók kulcsát nekem adta. Nagy zűrzavar volt itt, azt mondta, ne adjam a kulcsot 3 napig senkinek se. „3 nap után vagy megjövök, vagy küldök egy táviratot, hogy „Holnap érkezem!”

Az azt jelenti, hogy nem jövünk, hanem elmentünk.”

   Jött is a távirat: „Holnap délután érkezünk. Aladár.”

No, akkor már rendben is vagy Ali – gondoltam magamban. Akkor aztán fölvittem az irodába a bolt kulcsát. Leltároztak, minden rendben volt. Csináltak egy leltárt egy hét múlva is, de akkor már nem volt rendben. A hiányt rá akarták verni a kendére. Lefoglalták a házát, aztán megint visszaadták. A végén mégis elvették a Kende Aladár házát, aki – külföldön lévén – nem tudott védekezni. Annyi cirkusz volt itt, hogy az borzasztó.”

   Édesapám elmondása szerint Őt is megviselte az eset, hiszen nem volt elég, hogy elveszítette a gyermekkori barátját, még nemtelenül meg is hurcolták távollétében.

Később a kidisszidált család sok hányattatás után Amerikába kötött ki, ahol New Yorkban telepedtek le és először csak egy kis éttermet nyitottak meg az Egyetemi negyedben, majd jó nevű magyaros vendéglátó hellyé fejlődtek fel. Évekkel később, amikor konszolidálódott a helyzet és haza látogathattak Magyarországra, soha nem felejtették el a mi családunkat is felkeresni és felidézni az együtt töltött hosszú éveket.

   Aladár bácsira jómagam élénken emlékszem és a mosolygós feleségére, Klári nénire is. Évekig unszolták Édesapámat, hogy menjen ki hozzájuk látogatóba, fizetik minden költségét. 1980 – ban szánta rá magát végül, hogy háromhavi tartózkodási engedéllyel meglátogatja Kendééket, de ebből csak egy hónapot bírt ki, akkora honvágya volt, de ez már egy másik történet.

   Visszatérve az írásom címében szereplő versre, amit a disszidálás hatására nem sokkal később vetett papírra és ebbe beleírta a gyermekkori barátja iránt érzett összes fájdalmát. A gyönyörű szonett így szól:

 

AZ ELVÁLÁS SZONETTJE.

K.A. barátom után.

 

Néma ajkamon megfagyott a szó,

Te sem szóltál – és ketten zokogtunk.

Éjfélt mutatott már a mutató

S halkan egymás szívére hajoltunk.

 

Szépet akartam, sokat mondani

Útravalónak, áldást szerencsét.

Megrázkódtak szivem gyökerei,

Te is csak szórtad könnyed özönét.

 

-S elindultál uj hazát keresni,

Hol a mély seb majd befog gyógyulni.

Lassan eltakart az éj homálya.

 

A tájon szomoru, méla csend ült.

Karod a légben még vissza lendült:

Viszontlátásra – viszontlátása.

 

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály, 1956. nov. 25. – én.

 

   A kettejük barátsága halálukig megmaradt és ma már valószínű „odaát” elevenítik fel mosolyogva a régi szép időket. Áldassék a nevük örökké, hiszen mindketten nagyszerű emberek voltak.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 09. 05. Kedd Délelőtt 10:35

Szerkesztés dátuma: kedd, 2017. szeptember 5. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 465


   


Tetszik