MIT FŐZTÉL IRÉNKÉM?
Drága Édesanyám 2012. Február 21 – én távozott el közülünk örökre. Számomra utolsó pillanatáig az a csodálatos Édesanya, Feleség, Barát, és mint Ember maradt, aki megtestesítette mindazt, amit egy Édesanyának kell tennie a kisfia szemszögéből nézve. Természetesen én elfogult lehetek, mert miért is ne lennék az, hiszen kölcsönösen nagyon szerettük egymást. Így volt ez a falu népével kapcsolatban is, hiszen híres főzőasszony létére állandó „szereplője” volt Bakonyszentkirályon a Lakodalmaknak, mióta Veszprémvarsányból ebbe a kis faluba került feleségként a Nagy Famíliába. Éppen ezért elmondhatom, hogy nagyon sok Lakodalomban mi is részt vettünk éppen azért, mert akkoriban az volt a szokás, hogy ha nem is rokoni, baráti kapcsolatban volt a Násznép, de a főzőasszonyok Családja is ez által hivatalossá vált a nagy eseményre.
Anyai Nagymamám Bognár Gyuláné Borvendég Teréz már sertepertélő kislány korában megtanította minden konyhai fortélyra, hogyha férjhez megy majd, a legfontosabb tulajdonsága is meg legyen, ami faluhelyen nem elhanyagolható szempont a főzés terén. Nem is vallott szégyen sohasem, mint ahogyan már fentebb is céloztam rá lakodalmi vonatkozásban. Annyira finoman tudott főzni, hogy még ma is érzem azokat az ízeket a számban, amiket még a legegyszerűbb alapanyagokból is ki tudott hozni a paraszti munka rá eső részének napi teljesítése közben. Talán nem is lehet azon csodálkozni, hogy gyerekfejjel és később felnőttként, mikor a katonaságtól leszerelve még 11 éven keresztül náluk laktam, sok konyhai fortélyt és étel elkészítési leleményességet én is ellestem tőle úgy, hogy még nem is sejtette ezt Édesanyám, csak később tudta meg.
Közvetlenül a szomszédságunkban, egy gyermek létszámban is nagycsalád lakott a Link Kálmánék, ahol bizony a sok éhes száj részére elég nagy mennyiségű étel főzésére került sor mindennap. Kálmán bácsi feleségét is Irénnek hívták, mint Édesanyámat. Mindennap a kerítésnél egy kicsit elbeszélgettek. Emlékszem nem egyszer fültanúja voltam, mikor minkét háziasszony az udvaron volt és a szomszédasszony átszólt a kerítésen:
-Mit főz Irén?
Az idő távlatából aztán Édesanyám megmondta az aznapi aktuális ebéd nevét és ezzel kapcsolatban egy ideig még diskurálgattak.
-Én ma tejfölös krumplilevest főzök – mondta Irén néni és közben visszakérdezett:
-Irén! Nem tudna egy kis tejfölt adni, kifogytunk belőle?
Természetesen Édesanyám már hozta is, hiszen nekünk abban az időben még általában két tehenünk volt és mindig volt tej, aludttej, tejföl, túró a háznál és ebből szívesen adott Link néninek is. Édesanyám egy valami elkészítését nem csinálta csupán. Sajtot, azt nem tudott készíteni.
Abban az időben lakott egy Család nem messze tőlünk a mai „Káposztáskert dűlő”- elnevezésű utca beépített területének végében. Sarus László szobafestő ott élt a feleségével és egyetlen fiával, Lacival. Nekünk, ahogyan említettem már, teheneink voltak és szekerünk, alkalomszerűen járommal a nyakunkban, ők húzták azt, ha mentünk a földekre dolgozni, vagy valamit szállítani kellett. Laci bácsi készített a szekérre egy névtáblát a következő szöveggel:
„Nagy Bálind Bakonyszentkirály”. Mivel szívességből készítette, Édesapámnak nem volt szíve azt mondani neki, hogy nem helyesen írta, mert Bálint a neve leírva, kiejtve az előbbi, ami felkerült a táblára. Egyébként ez a dűlő elnyúlt egészen a 2. számú, Győr – Veszprém közötti távolságot összekötő Főközlekedési útig. Valamikor ezen a területen sok káposztát és egyebet termeltek, olyan, mai szóval meghatározható, hobbikert, vagy ilyesmi volt a funkciója. Háztáji földek voltak, amik később 1959 – ben a Termelőszövetkezet megalakulásával ez is oda került. Visszatérve Sarusékra, hátul, a kertek végében a mi portánkat onnan rövid úton meg lehetett közelíteni, ezért Boris néni szinte mindennapos vendég volt nálunk. Neki több ideje volt, hiszen a háziasszonyi teendők és a kis kertjük művelése mellett más egyéb elfoglaltsága híján szeretett Édesanyámmal beszélgetni, mikor otthon voltunk.
Emlékszem rá, hiszen sokszor voltam fültanúja ennek, minden alkalommal ez volt az első szava a köszönés után:
-Mit főztél Irénkém?
Aztán folytatódott más egyebekkel is, természetesen a vendéget megkínálva az aznapi ebéddel is.
Hogyan jutottak most eszembe ezek a történések?
Bizony úgy, hogy a napokban több fényképet is digitalizáltam, hogy fent legyen a számítógépemen és pár darabot találtam, ami ezzel összefüggött 2001 – ből. Mégpedig a házunk előtt és az udvarban Édesanyám és Boris néni is rajta van. Annak is nagyon megörültem, hogy a fotókon a gádorban jól látszanak Édesanyám gyönyörű virágai, amelyek tavasztól késő Őszig ott pompáztak minden évben. Ezeket a fotókat én készítettem egykoron. Sajnos már Mindketten eltávoztak közülünk, de merem remélni, hogy odaát többször is elhangzik a már említett kérdés:
MIT FŐZTÉL IRÉNKÉM?
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 09. 21. Csütörtök Délelőtt 8:05
A többi fénykép az írással együtt megnézhető az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1715201421847827?pnref=story
