SZELÍD GALAMBOK HÁZTETŐKÖN ÉS GALAMBDÚCOKON… „Nem veszek TV – t, mert rászállnak az antennára a galambok és ott is csak állandóan azokat látnám!” – mondta Szabó Jóska egykor Szülőfalumban.

SZELÍD GALAMBOK HÁZTETŐKÖN   ÉS GALAMBDÚCOKON…  „Nem veszek TV – t, mert rászállnak az antennára a galambok és ott is  csak állandóan azokat látnám!” – mondta Szabó Jóska egykor Szülőfalumban.

 

 

 

 

 

 

 

SZELÍD GALAMBOK HÁZTETŐKÖN

 ÉS GALAMBDÚCOKON…

„Nem veszek TV – t, mert rászállnak az antennára a galambok és ott is

csak állandóan azokat látnám!” – mondta Szabó Jóska egykor Szülőfalumban.

 

   Ma már hetedik éve Gyulán élek, jelenleg egy tömblakás második emeletén. Reggelente és napközben is hallom, hogy felettünk „brukkolnak” a galambok, ahogyan Szülőfalumban annak idején, Bakonyszentkirályon mondták. Néha rárepülnek a ház előtti nyírfára, de azért bosszúságot is okoznak, mikor a picike erkélyünkre rápotyogatják azt, ami nem odavaló, magyarán szólva jól telibe szarják. Természetesen ennek nem szoktunk olyan nagyon örülni. Személy szerint engemet soha nem érdekeltek ezek a jószágok, pedig a szülői házunknál a bátyám Gyula annak idején és később mikor önálló házat építve elköltözött, neki is voltak galambjai, mint ahogyan falun általában sok helyen. Máig nem tudom megkülönböztetni, hogy melyik milyen fajta, hiába próbálná bárki belém sulykolni azt, hogy ez milyen postagalamb, vagy bármiféle nagyszerű tulajdonságai vannak. Megmondom azt is őszintén, hogy tányéron azért kerültem közelségbe galambbal, a belőle készített finom húsleves formájában, hiszen a szárnyasok családjához tartozó madárkákat bizony erre a célra is tenyésztették, nemcsak röptetésre, versenyzésre.

   Az 1970 – es évekre azért viszonylag jól emlékszem galamb ügyekben, mert a Fácán vendéglővel szemben, ahol most egy újgazdag kastélya áll (Egy külföldről hazaköltözött orvos vette meg a telket és építtette rá azt az egykori grófokat túllicitáló épületet), lakott egy nagy galambász, a Szabó Jóska. Édesapja kovácsmester volt, akinek a műhelye később a halála után egy ideig Múzeumként is szolgált. Ez az épület áldozatául esett az építkezésnek és ma már ki tudja, hova lettek azok a bizonyos kovácsszerszámok, amiket a nagyszerű mester Jóska bácsi egykor aktív korában használt. Sokszor jártam nála fiatalkoromban, mert nagyon szeretett mesélni a régi időkről és előszeretettel mutogatta az általa készített szerszámokat, kovácsolt fúrókat és egyebeket. Ha jól emlékszem, a fia Jóska rendszeresen versenyzett is a galambjaival és sok jószág repkedett nála, mikor még fénykorában járt a galambtenyésztés Bakonyszentkirályon is.

   Abban az időben, a falunkban még nagyon kevés helyen volt TV készülék, ezért akinek volt, a szomszédok rendszeresen odajártak, mert nagy újdonság volt ez még akkoriban. A mai okos telefonos világban a fiatalok el sem tudják képzelni, hogy egykor ilyen is létezett és nem rengeteg program közül lehetett válogatni, hanem volt az egyetlen csatorna jó sokáig, később pedig a kettes, de a műsor struktúra is olyan volt, amilyen, de mi még ennek is nagyon tudtunk örülni. Már akkoriban sokan feltették a kérdést a nagy galambász Józsinak is, hogy miért nem vesz magának egy televíziós készüléket. Tudni kell róla, hogy nagyon szeretett viccelődni és rá jellemző módon erre is frappáns választ tudott adni a következőképpen:

 

„Nem veszek TV – t, mert rászállnak az antennára a galambok és ott is csak állandóan azokat látnám!”

 

Részéről ezzel el is intézte a dolgot, nem foglalkozott vele, mert nem érdekelte. Persze ez nem jelentette azt, hogy az országban zajló események hidegen hagyták volna. Igaz, 8 éves voltam még csak akkoriban, mikor 1956 – ban elkezdődtek az események először csak Budapesten, majd később vidéken is, de azt beszélték, hogy egy Budapestre menő teherautóval Ő is felutazott a Fővárosba. Akkoriban teljesen más értékítélet volt az eseményekkel kapcsoltban, mint aztán később. Nekünk még úgy tanították az iskolában, hogy ellenforradalmi események zajlottak, azt meg már felnőtt fejjel hallottam először, hogy az bizony kőkemény Forradalom volt, de ennek taglalása most nem képezi az írásom lényegi részét. Annyit azonban hozzáfűzném, hogy nem tudom mi történt Budapesten a nagy galambásszal, de egyszer csak elítélték pár évre ellenforradalmi tevékenységért az akkori jogi formula szerint.

   Később is azt mesélte, hogy nem követett el semmit és ártatlanul tartóztatták le, ítélték el, ami akkoriban bizony előfordult másokkal is. Később megnősült és elköltözött a faluból. Néha azonban még ma is eszembe jutnak a szavai, amikor mérgelődöm, hogy a galambok már megint odarondítottak a párkányukra:

 

„Nem veszek TV – t, mert rászállnak az antennára a galambok és ott is csak állandóan azokat látnám!”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 04. 25. Csütörtök Délelőtt 10:25

 

 

Galambdúc. A fotót Réger Endre. Galgamácsa 1950. készítette

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2019. április 25. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 107


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint