HÍVNAK A HEGYEIM…
Hívnak a hegyeim, bármerre is járok,
Mindig vágyom vissza szebbet, nem találok.
Zöldellő Bakonyom nem tudom feledni,
Nem tudnék örökre tőle elszakadni.
Itt ringott fabölcsőm madár dalolt a fán,
Hallgattam énekét csillagos éjszakán.
Gyermeki világom gondtalan álmai,
Bimbózó szerelmek fokozó vágyai
Kísértek utamon kergettek el tova,
Visszahív templomunk érces harangszava.
Langymeleg éjeken tücsökhad hegedül,
Egykor volt barna haj fehérré szelídül.
Visszahív dombtetőn Apámnak sírhalma,
Előtte térdelek imával zokogva.
Magyarság tudatát Őtőle jussoltam,
Verselő tudományt Szülémtől tanultam.
Szememből könny hullik, amikor itt vagyok,
Egy csokor virággal sírjára borulok.
Hívnak a hegyeim, harsogják hangosan,
Őzek és szarvasok csörtetnek oly sokan
Erdei utakon vidáman szabadon,
Száguldok el velük már túl az álmokon.
Csendesült lázongás véráram lassul már,
Mögöttem szép múltam nem tudom még mi vár
Reám az életben, ami még hátravan,
Fogadom Istenem Tetőled boldogan.
Számvetést nem teszek, azt hiszem, van idő,
Rendezze sorsomat az örök Teremtő.
Hívnak a hegyeim Bakonyi világom,
Számomra nincsen szebb az egész világon.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 05. 10
Háttérben a Zöröghegy látható Bakonyszentkirályon
